A Fradi elnöke is értékelte a tegnapi válogatott meccset a Facebookon és egy mai podcastban is.
A VB-re kikerülni nagyon nehéz, nem véletlenül jártunk régen ott. De van egy generációváltás, szépreményű focistákkal. Nemcsak Szoboszlairól beszélek, hanem például a tegnap leküldött Sallairól is, aki mérhetetlenül tehetséges, rengeteg erővel és akarattal. Szerintem jogos volt a piros lap, mert törlesztett. Van egy pszichológiai alapelv, mindig mondom a focistáinknak: a lelki állóképesség nagyon jól fejleszthető. Ilyenkor az ember érzékeli a maga és az ellenfele érzéseit, ezután az ember a maga és az ellenfele érzéseit is tudja befolyásolni. Fontos a monotonitástűrés is – ezzel vesztette el Roland tegnap a meccset. Addig provokálták, amíg nem reagált. És erre ráment a csapat és a győzelem is. Dini az egyik gólban benne volt szerintem, de közben lehetetlen védései voltak. Tipikus kapussors: oké, rossz helyre ütötte ki, de utána lehetetlen védései voltak. Ő ebben nagyon jó. A német bíró nem nekünk fújt. Ez egy komoly bíró volt, de ha befejeljük a harmadikat, fújkálhat jobbra-balra.
– Kubatov Gábor




