A légiósnak álló Tonival beszélgettek.

– Miért éppen a vízilabda?
– A családban nem volt olyan felmenőm, aki versenyszerűen sportolt volna. Amikor elkezdtem az első osztályt, akkor – kimondom – kis kövér gyerek voltam, és két osztálytársammal felfigyeltünk az Újpest felhívására Mackó bácsival. Nekem egyből mondták, hogy jó a vízfekvésem, maradhatnék vízilabdázni. Nagyon tetszett, hogy van labda, társaság, így suli után rögtön mentem oda. Ezek a dolgok kimaradtak addig az iskolai éveimből, remek példa, hogy az iskolából barátom nem nagyon van, a sportból viszont rengeteg, de ezt nem sajnálom, mert ugyanolyan jó emberekkel hozott össze a sors. Szerencsés helyzetben voltam, mert folyamatosan jöttek az aranyérmek, aztán behívtak a válogatottba, és ezek fontosak voltak fiatalon.

– A KSI, a Vasas és az OSC után 2017-ben jött a Ferencváros. Akkor gondolta volna, hogy nyolc évvel később a klub történetének egyik legeredményesebb sportolójaként távozik?
– Ha ezt akkor elém rakják, lehet, hogy aláírom. Még most is kiráz a hideg, amikor beszélünk róla. A legtöbbet a Fradinak és Varga Zsoltnak köszönhetem, aki odavitt a csapathoz. Zsolt már előtte is hívott, de akkor még maradtam az OSC-nél. Végül később adódott egy lehetőség, felhívtam, hogy áll-e még a meghívás, ő pedig megadta az esélyt. Emiatt én még inkább küzdöttem, hogy ne az jöjjön le, csak miatta vagyok itt, bizonyítani is akartam. Szerencsére ez sikerült, beverekedtem magam a válogatottba, és szép eredményeket értem el mindkét fronton.

– Az évek során egyeduralkodóvá váltak hazai fronton, de ha megnézzük a három Bajnokok Ligája-sikert, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy Európában is jelentős tényező lett az FTC. Mi kellett ahhoz, hogy ezt elérjék?
– Amit a saját szemszögemből tudok mondani, az a folytonos építkezés. Nyilván akadtak mindig sztárjátékosok, de ott voltak a fiatalok is, akikre kicsit várni kellett, de meghozták azt a bizonyos pluszt és meghálálták azt a kellő bizalmat, amit az edző és a klub beléjük fektetett. Amikor ott van egy fiatal – nézzük meg az én helyzetemet, már idősnek számítok –, és úgy érzem, hogy erősebb, mint én, az extra motivációt ad, hogy még jobban eddzek. A fiatalok mindig hoznak egy új ritmust, egy másféle felfogást, egy kis szeleburdiságot, amiből mi csak profitálhatunk. És nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a Fradinál mindig kiváló volt a hangulat az öltözőben, az edzőkkel, sosem volt az, hogy valaki a saját egóját helyezte előtérbe, inkább a csapatért küzdöttünk, és ezek nagyon kellenek egy klub ilyen mértékű sikerességéhez.

– Összesen 21 trófeát nyert a Fradival, így furán hathat a kérdés, de van hiányérzete?
– Van, azt az idényt bánom, amikor nem nyertük meg a bajnokságot, mert azzal megszakadt egy szép sorozat: nyolc éven keresztül az élen végezhettünk volna. De örülök annak, hogy számtalan bajnokságot és kupát nyertünk. Elképesztő, amit véghez vittünk, és nagyon remélem, hogy folytatják, mert vannak olyan fiatalok, akiknek kellenek a sikerélmények.

– Mit érzett, amikor kiderült, hogy elhagyja a Ferencvárost?
– Nehéz erről beszélni, hiszen egy korszak véget ér. Fájdalom és egy furcsa érzés van bennem, mert olyan, mintha az otthonomat hagynám el. Nyolc évről beszélünk, mindenki ismer ott, én is őket. Több időt töltöttem ott, mint otthon. Mindez hiányozni fog, de szépen, közös megegyezéssel válunk el, most is visszamehetek edzeni, mielőtt Horvátországba utazom.

– Pályafutása során először áll légiósnak. Nem volt önben félsz, hogy 31 évesen belevágjon egy ilyen kalandba?
– Én szerettem volna már korábban, akadt is lehetőségem, de eddig mindig a Fradi felé húztam, mert úgy éreztem, itt van még mit megmutatni magamból. Most viszont olyan lehetőség jött, amit nem tudtam visszautasítani. Szerintem egy játékosnak kell egy olyan időszak az életében, amikor külföldön játszik, mert plusz erőt és extra motivációt ad, belekóstol a légióséletbe, és azért másként tekintenek a külföldiekre. Én úgy érzem, ezt minden játékosnak egyszer az életében meg kell lépnie.

– Mi döntött a Jadran Split mellett?
– Voltak más ajánlataim, de ők akartak a legjobban. Nekem egy régi, gyerekkori álmom volt legalább egy idényt játszani szerb vagy horvát bajnokságban, úgyhogy ezzel legalább azt is ki tudom pipálni.

A teljes interjú: Magyar Nemzet