Európa-bajnokunkat kérdezték.

– Az ember azt hinné, már nincs feljebb, Rasovszky Kristóf meg megmutatja, de bizony, van! Árulja el, ha úgy tetszik, mondja el a sportolótársaknak, hogyan lehet ennyire motiváltnak maradni azután, hogy Párizsban tavaly felért a csúcsok csúcsára?
– Én úgy vagyok az úszással, hogy addig szeretném csinálni, amíg van kedvem, amíg megvan bennem a tűz, amíg ott tudok lenni a legjobbak között. Csak azért felkelni reggelente, szenvedni az edzéseken, hogy majd csak lesz valahogy, mi értelme lenne? Tudtam, hogy az idén előbb Európa-, majd világbajnokságot rendeznek, ahogyan azt is, hogy mindkét versenyen szeretnék jól szerepelni, emellett medencében, például négyszáz gyorson is fejlődni szerettem volna, úgyhogy már szeptemberben végiggondoltam mindent, és az olimpia után nem sokkal kitűztem a célokat.

– Önnél nem fenyeget ez a veszély, de mi van, ha a kettő elválik egymástól, vagyis a kedv megmarad, ám az eredmények már nem feltétlenül jönnek?
– Nem szoktam ilyeneken gondolkozni, de szerencsés helyzetben vagyok ebből a szempontból, hiszen megnyertem már mindent, ha innentől nem nyerek semmit, akkor is elmondhatom, elértem mindent a pályafutásom során – ezzel a tudattal azért elég könnyű együtt élni. Ugyanakkor tud nyomasztó is lenni, mert a sportoló már csak olyan, hogy mindig nyerni akar, ez pusztán attól, hogy begyűjtött már minden címet, nem múlik el. De ha nem jön a siker, ha a jövőben már semmit sem nyerek, azt is el kell fogadni. Persze azért dolgozunk, hogy ilyen ne forduljon elő.

– Horvátországban az tüzelte fel leginkább, hogy a hiányzó egyéni címet is begyűjtse tíz kilométeren, vagy az piszkálta a hiúságát, hogy egyéniben legutóbb hét éve, azon az emlékezetes glasgow-i kontinensviadalon nyert aranyat?
– A váltóval fantasztikus sorozatot produkáltunk az elmúlt években, 2021 óta mind a hét világversenyen ott álltunk a dobogón, de való igaz, hogy egyéniben elmaradtak az érmek a kontinensviadalokon – valami apróság mindig hiányzott, voltam negyedik, ötödik, hatodik. Stari Gradnál kijött a lépés.

– Betlehem Dáviddal évek óta együtt készül, viszont a versenyeken ellenfelek. Hogyan tudják ennyire kulturáltan kezelni a helyzetet, azt, hogy egyszer egyiküknek, másszor másikuknak megy jobban?
– Nem egyszerű, ez tény, de szeretjük legyőzni a másikat a versenyeken, ha úgy tetszik, a másikon keresztül vezet az út a győzelemig, vagyis óhatatlanul van közöttünk rivalizálás, ám egy képzeletbeli polcon ennél jóval magasabban van a barátságunk. Képesek vagyunk túllépni azon, ha a másik teljesít jobban – azt sem tagadom, hogy néha előfordulnak viták is, de ezeket nagyjából tíz perc alatt mindig lerendezzük, aztán megyünk tovább. Barátként.

– Az úszószövetség oldalán ott egy mondat: Rasovszky Kristófról Párizs óta tudjuk, hogy minden idők egyik legnagyobbja, innentől az a kérdés, mikor jön el a pillanat, amikor a megállapításból elhagyjuk az egyik szót. Hogyan fogadja az ilyen kijelentéseket, a hangzatos címeket és jelzőket?
– Jólesnek, ez kétségtelen, de azt mindenki maga dönti el, neki ki egy-egy sportág legnagyobb alakja. Nézzük a teniszt: a Grand Slam-győzelmek számát illetően Novak Djokovics a legnagyobb, de biztosan sokan mondanák, hogy számukra Roger Federer az etalon. Nálam viszont Rafa Nadal a király – azt hiszem, ilyenkor a mérlegnek csak az egyik serpenyőjében vannak ott az elért eredmények, a másikba az kerül, ki milyen ember, milyen a személyisége. Ami a nyílt vízi úszást illeti, szerintem Gregorio Paltrinieri vagy Florian Wellbrock semmivel sem kisebb sportoló nálam.

– Fábián Bettina és Mihályvári-Farkas Viktória már korábban is a Ferencvárosban, a Kutasi Gergely vezette edzői stáb irányításával készült – szeptemberben Betlehem Dávid mellett ön is csatlakozott a csapathoz, s az eredmények azt mutatják, nagyszerű munka zajlik a Népligetben.
– Mind a négyünk visszajelzését meghallgatja az edzőnk, mindannyiunktól kap visszajelzéseket, és ugyanígy mindenkinek elmondja, hogyan is épülnek fel az edzéseink. Van némi változás a veszprémi évekhez képest, de az alapok azért ugyanazok. Jól építkezünk, ez az Európa-bajnokság legalábbis ezt mutatta. Másfél hónap múlva jön a világbajnokság, de valóban nem lehet kiindulni a kontinensviadalból, már csak azért sem, mert Szingapúrban jóval többen indulnak majd, a horvátországi hideg vízhez képest ott meleg vízben fogunk úszni, de úgy állunk majd oda a rajthoz, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból ott is. Nem fogunk hátradőlni, nem fogunk megnyugodni az Európa-bajnoki szereplésünk után, viszont ez a négy nap plusztöltetet, további motivációt ad nekünk a vébére.

A teljes interjú: NSO