A duplázó Dani mellett a több bravúrt is bemutató Szappanos Péter értékelt a paksi csapatból.
Böde Dániel
A hősies védekezés volt a legfőbb titka a győzelemnek. Ugye kell ehhez egy kis szerencse, azért volt az első félidőben kapufájuk is, Szappanos bizonytalanságából még egy, ehhez kellett a szerencse is. Pont mondtam Eger Lacinak, hogy ha a félidőben 0-0 az állás, akkor nagy sanszunk lesz megnyerni. Hála Istennek, bejött. Az első gólomnál, nem tudom, hogy Osváth kapura akart-e rúgni, vagy nem tudom, mi volt a terve. Megnéztem, láttam, hogy nem vagyok lesen, és mondhatjuk úgy, hogy egy ilyen lábtengós, lecsapós mozdulattal be tudtam rúgni a kapuba a labdát. 0-1-nél aztán még nagyobb nyomást helyezett ránk a Fradi, de volt egy 100%-os ziccerem, ott nem tudtam rendesen elrúgni a labdát. Ott szerintem előbb le tudtuk volna zárni a mérkőzést, de a végén már teljesen mindegy volt, ott a második gólom már nem osztott-szorzott. Hát, a problémát azt nekik kell tudni, az a probléma, hogy ha nem tudják, hogy mi a probléma, az a legnagyobb gond. Ezt nekik kell észrevenniük, én kívülről nem szeretnék és nem is tudok beleokoskodni. Én a magunk játékával foglalkoznék, és a csapatot ki szeretném emelni, mert tényleg hősiesen védekeztünk. Hát, a problémát azt nekik kell tudni, az a probléma, hogy ha nem tudják, hogy mi a probléma, az a legnagyobb gond. Ezt nekik kell észrevenniük, én kívülről nem szeretnék és nem is tudok beleokoskodni. Én a magunk játékával foglalkoznék, és a csapatot ki szeretném emelni, mert tényleg hősiesen védekeztünk.
Szappanos Péter
Jól sikerült ez a mai este mind egyéni, mind csapatszinten, fontos győzelmet arattunk. Voltak lehetőségei a Ferencvárosnak, de a fordulópontokból jobban tudtunk kijönni. Az egész csapat csúszott-mászott ezért a sikerért. Mindig rizikófaktor, ha nem tudjuk lezárni a mérkőzést, szerencsére ezt most nem tudta kihasználni a Fradi a hosszabbításban. Ma is ugyanúgy készültem, mint bármelyik más mérkőzésre, szerencsére azért játszottam már jó néhány találkozót a Groupamában. Jó környezetben tudok készülni, otthonosan érzem magam, örülök, hogy hozzá tudtam járulni ehhez a győzelemhez. Küzdelmes mérkőzés volt, mindenki megizzadt. Az európai porond miatt a Fradi most nem olyan éles, szurkolunk nekik csütörtökön, hogy továbbjussanak, hiszen az a magyar labdarúgásnak sokat számítana.




