Korábbi csatárunk arról is mesélt, hogy mivel foglalkozik mostanában.

Robert Vágner

Amikor a Ferencváros hívott a cottbusi időszakom után, nem hezitáltam. A legnagyobb magyar klub, mint Csehországban a Sparta. A döntő tényező az volt, hogy ott volt a lehetőség pályára lépni a Bajnokok Ligája selejtezőjében, sajnos végül a Sparta búcsúztatott minket. A legnagyobb szurkolótábora is a Ferencvárosnak van, volt részem a Slavia – Sparta és a Ferencváros – Újpest rangadóhoz is és azt kell mondjam, Magyarországon jobb a hangulat, élettel telibb, jobban szurkolnak. Úgy gondolom, hogy jól kijöttem a szurkolókkal, lőttem pár gólt és ha jól teljesítesz, akkor könnyebben elfogadnak. A legszebb emlékem a Sparta elleni BL-selejtező, amikor gólt lőttem és 1-0-ra nyertünk. A visszavágón egyedül mehettem volna a kapusra, de lest intettek, ami nem volt az, a VAR segített volna ezen, de akkor még nem volt. Ha megszereztük volna a vezetést, sosem lőnek nekünk hármat és továbbmentünk volna, ez a legrosszabb emlékem.

Legutóbb tavaly nyáron voltam Budapesten. A foci mellett imádom a Formula 1-et is, a Hungaroringen megnéztem a futamot és ha már ott jártam, nem hagyhattam ki a Groupama Arénát sem. Én még a régi stadionban játszottam, elég nagy a kontraszt, nagyon szép a Fradi otthona. Szerettem Magyarországon élni, az Újpestben és a Ferencvárosban is jól éreztem magam. Azóta is követem a magyar bajnokságot, örülök, hogy a Fradi rengeteget fejlődött az utóbbi években és a nemzetközi kupákban is vannak jó eredményei. Most nem leszek ott Budapesten, mert lebetegedtem, dolgozni sem tudok. Bár van valamennyi pénzem, de nem feküdhetek otthon feltett lábakkal, volt pár rossz befektetésem és a válásom is elvitt valamennyit, most autópályákon szerelünk jelzőtáblákat, nem panaszkodom, rendben vagyok és még szeretem is ezt csinálni. És kikapcsolódásként másodedzősködöm a Viktoria U17-es csapatánál is. Nincs is másra szükségem, hogy boldog legyek.

A Plzen a tavaszi szezon első fordulójában kikapott az Olomouctól, a Fradi pedig most legutóbb a Puskástól. A nemzetközi porondon azonban mindkét gárda motiváltabbnak tűnik. Nem tartom szerencsésnek, hogy a magyar bajnoknál ilyen gyakran cserélnek edzőt, a Plzen-nél nagyobb az állandóság és talán a bajnokságban is komolyabb vetélytársai vannak, gondolok itt a Spartára vagy a Slaviára. Szerintem a Plzen esélyesebb a párharcban, de a helyükben nem becsülném le a Ferencvárost.

Elképesztő számomra a Viktoria nemzetközi szereplése, ha nem számoljuk a Manchester United és az Athletic Bilbao elleni vereségeket, akkor két éve nem kaptak ki. Emelem a kalapomat előttük, nevet szereznek a cseh focinak. Masszívan védekező csapat a Plzen és villámgyorsan megy át támadásba, elöl Adu és Vydra életveszélyes, mindketten remek támadók. Ha a Ferencváros játékosai nagy területeket hagynak nekik, akkor bajba kerülhetnek. A középpályáról Sulcot említeném, aki az idei szezonban kicsit szenved, nehezebben találja a formáját, de kiváló játékos, átlagon felüli rúgótechnikával. Nem a Fradi mellett szól az sem, hogy Dibusz sérült, ő már nagyon sokszor bizonyította a klubcsapatában és a válogatottban is, hogy remek képességű kapus. Egy vélhetően kiélezett párharcban sokat tudna segíteni a magyarokon.

Láttam a Fradi Zalaegerszeg elleni mérkőzését, mindkét gólt Varga szerezte. Nagyon érzi a kaput, rá jó lesz figyelni. Évek óta ontja a gólokat, a magyar válogatottnak is meghatározó tagja. Döntő momentum lehet az ő semlegesítése. A budapesti mérkőzésen a Ferencváros bizonyára mindent megtesz majd azért, hogy előnnyel utazhasson a visszavágóra. Nagyon szoros meccset várok, aligha nyer bármelyik csapat is 3-0-ra. Összességében azt gondolom, hogy a Plzen egy góllal jobb lesz a két mérkőzés alapján és továbbjut.

Bővebben: Csakfoci, Deník