Korábbi Fradi-játékosokat kérdeztek a görögök elleni vereségről.
Korábbi zöld-fehér labdarúgók mondták el véleményüket a Metropolnak a hatodik EL-meccsén súlyos vereséget szenvedett FTC-ről. Szokolai László szerint nem szabadnak ilyen sűrűn változtatni a védelem összetételét. – Bő játékoskerete ellenére Pascal Jansen vezetőedzőnek 14-es „magra” kellene támaszkodnia, ehelyett szerintem túl sokat változtatja a védelem összetételét, nehezen tudnak összeszokni, kiismerni a másik jellegzetességeit. Alapvetően ez vezetett a káoszhoz. Talán Dibusz Dénesre is ráférne a pihenő, mert elképesztő terhelés alatt áll, hiszen ősszel a válogatottban is sok szerepet kapott – mondta Szokolai.
Hajdu Attila úgy összegezett, csütörtökön „elferdült” a zöld-fehér csapat, majd megemlítette: nekik 1995. október 18-án a Bajnokok Ligája-főtábláján hasonlóan jelentős vereségben (6-1) volt részük a spanyol fővárosban, a Real Madrid ellen. – Akkor jószerével ki sem jöttünk a 16-osunkról. A Real Madrid persze nem PAOK. A vezetők talán kevéssé térképezték fel előzetesen a görög csapatot. Rágódni szükségtelen, az legyen a csapatvezetés kötelessége, de nem a játékosok dolga. Amennyiben a futballisták ezt teszik, sorozatban jöhetnek a további kellemetlen meglepetések. Az eddigi 9 ponthoz a hátralévő két januári találkozón az Eintracht Frankfurt és Alkmaar ellen elérhető annyi pont, amennyivel a 9-24. helyezettek közötti csapatként folytatható az EL.
Nyilas Elek úgy látja, az a tompaság érződött, ami nyár óta a rengeteg edzésből és tétmérkőzésből eredeztethető. – Más lehetett volna a végeredmény, ha Matheus Saldanha nem a felső kapufát találja el az első félidőben – így Nyilas. – Megjegyzem: más, a Fradinál jelentősebb nagycsapatoknál is becsúszik egy-egy kirívóan gyenge eredmény és forma, nos, ezúttal az FTC mindkettőt egy füst alatt „kipipálta”. A januári két csoportmeccsen szerzünk annyi pontot, hogy folytathatjuk a tornát, de a téli pihenőt mentális és fizikai értelemben is teljes kikapcsolódással kéne eltölteni.




