Labdarúgóink korábbi játékosát kérdezték.
Rácz László
Természetesen a Dinamo és a Fradi szereplését is figyelemmel kísérem, mondhatni, naprakész vagyok mindkét együttesből. A háború kezdete után nagyot változott a Dinamo, a mai csapat egy vagy két külföldi van, a többi ukrán, és sok saját nevelésű futballista. Miután Mircea Lucescu tavaly novemberben lemondott, Olekszandr Sovkovszkij lett az edző, s nála teljesen mást játszik a csapat, mint a román mesternél. De ez érthető is, hiszen már nem ugyanaz a keret, nem olyan erős. A mai Dinamo sokkal jobb focit játszik, mint tette azt a korábbi román edző, Mircea Lucescu idején. Az új tréner, a kijeviek korábbi kapusa nemcsak szálfatermetével emelkedik ki az ukrán mezőnyből, hanem azzal is, hogy megtanította játékosainak a modern futball minden tanítható elemét. És szerencséje is van, hiszen a játékosok vevők az edző elképzelésére. Őszintén mondom, nagyon nehéz dolga lesz a Fradinak Hamburgban.
Az utóbbi időben jól játszanak az ukrán bajnokságban, a nemzetközi kupában viszont még nem olyan acélosak. Bizonyára senkinek sem mondok újat, a Ferencvárosnál fordított a helyzet, alig van magyar a kezdőcsapatban. Ugyanakkor úgy vélem, nem lesz könnyű meccs ez a Fradinak. Ha a legjobb formájukat mutatják csütörtök este a zöld-fehérek, akkor lesz keresnivalójuk, ha nem, akkor hetven-harminc az esély Dinamónak. De elárulom, bármelyik csapat is nyer, nem fogok szomorkodni. Lássunk egy jó meccset, meg gólokat, akkor én már boldog leszek. A Fradi otthon egyeduralkodó, nincs vetélytársa az NBI-ben, így a játékosoknak a nemzetközi kupa az igazi megméretés. Meg persze az ott mutatott jó játékkal tudják eladni magukat magasabb szintű bajnokságokba. Várhatóan a csütörtök esti találkozón is hajtani fognak és élvezetes mérkőzést láthatunk. Azt várom, jusson tovább mindkét csapat az EL-ben.
Sajnos a csütörtök esti hamburgi találkozóra nem tudok elutazni, bár szívesen megnézném. Ügyeket intézni és fiatal játékosokat nézni jöttem hétfőn Kijevbe, két hétig itt leszek, majd a meccset is a szállodában követem. Legalábbis remélem. A feleségem féltett az út miatt, mert a fővárost mostanában lövik az oroszok. Éjszaka vagy hajnalban az óvóhelyekre, a metróba kell menekülni, s van, hogy öt-hat órát ülnek ott az emberek. Nehéz lesz elviselni, de ez van. Úgy látom, a dolgok nem a jó irányba alakulnak. Még az is lehet, hogy nem látom a meccset a lövöldözés miatt. De rémelem, nem így lesz.
Számomra óriási megtiszteltetés volt a Ferencvárosnál dolgozni. Néhány éve már jártam az FTC új stadionjában, s mondhatom, lenyűgöző létesítmény. Budapesten ritkán vagyok, annál többször Kisvárdán, mert a munkácsi és kisvárdai akadémia szoros kapcsolatban áll. Nagyjából egy éve vagyok a Munkácsi Labdarúgó Akadémia kurátora. Több száz gyerekünk van, és irigylésre méltó infrastruktúránk, köszönhetően a magyar államnak. Ugyanúgy, mint Erdélyben és Újvidéken, itt Kárpátalján is sokat költöttek az utánpótlás-nevelésre, futballfejlesztésre. Mondhatnám, hogy öröm itt dolgozni, ha nem dúlna az országban háború. Munkácsnak egyébként NBIII-as felnőttcsapata volt, de a háború kirobbanása után megszűnt. Maradtak a gyerekek, a 2008-as korosztálytól kezdve a 2015-ösig. Rengeteg a tehetség, s ezt azért is fontos hangsúlyoznom, mert Ukrajnában a harcok közepette is zajlik az első osztályú bajnokság, és a legtöbb klubnál néhány idegenlégióst leszámítva saját nevelésű ifjak kapnak lehetőséget. Nekem eddig szerencsére egyetlen barátom vagy ismerősöm sem esett el a háborúban. De már az is felkavarja az embert, ha látja, hogy megy egy meccs Ukrajnában, aztán megszólal a sziréna, és a játékosok úgy, szerelésben, a nézőkkel együtt menekülnek az óvóhelyre. Ha nem lennék már hatvanhárom, talán én is a fronton harcolnék, mert hatvanéves korig itt bárkit behívhatnak katonának.
