A Tiszafüred gólszerzője, kapusa és vezetőedzője értékelt a tegnapi kupameccs után.

Kalmár Ferenc

Mindig öröm a Ferencváros ellen játszani, különösen úgy, hogy ismét sikerült betalálnom a kapujába. Mindez nem új, de megunhatatlan érzés számomra. Azt kaptuk a meccstől, amit vártunk, tudtuk, hogy nem mi irányítunk majd, igyekeztünk lezárni a területeket. A vezetésünk után gyorsan kaptuk a gólt, ami egy kicsit megfogott bennünket, majd a másodikat is. Utána már nem adta ki a kezéből a mérkőzést a Fradi, de mindenki láthatta a játékunkat, nem okoztunk csalódást. Sajnálom, hogy a bajnokságban nem megy a góllövés, és ezt sokszor szóvá is teszik nekem, de hátha most ezzel a góllal a gát átszakad. Próbáltam a feleségemet keresni a lelátón, de annyian voltak, hogy nem találtam meg. Aztán eszembe jutott a bellinghames gólöröm, s gondoltam, elsütöm. Nagyon örültünk, összeborultunk, viszont sajnos fel is bosszantottuk a Ferencvárost. Ha eredményben nem is, hangulatban és hozzáállásban biztosan történelmet írtunk.

Tajti Bence

Három esztendeje még a Hatvan kapusaként az Újpest ellen játszottunk Magyar Kupa meccset, ez még annál is nagyobb élmény volt. Nagyon igyekeztünk, amit tudtunk, megtettünk a jó eredmény érdekében. Kalmár Feri gólja után gyorsan egyenlített a Fradi. Sajnos balszerencsénk is volt, hiszen egy beívelt labdánál Varga Barna egy picit meglökte Bényei Balázst a levegőben, aki rám esett, a földre zuhantam, így Zachariassennek már könnyű dolga volt a kapunkba passzolni a labdát. A vezető találatuknál pedig egy picit határozottabbnak kellet volna lennünk. Utána már még több gondunk volt a labdakihozatallal, és sajnos az erőnk nagy része is elfogyott. A vereség ellenére pozitív érzéseim vannak az összecsapás után.

Dorcsák Zoltán

Beszéltünk arról a meccs előtt, hogy minek örülnénk, nos ennek most nagyon örülünk. Felhőtlen boldogságot éreztem a vezetésünknél, az mindenkinek plusz örömöt és extázist adott, ennél jobb forgatókönyv csak az lett volna, ha nem kapunk ki, de elégedettek vagyunk. Nyilván az nem is volt reális cél egy Fradi ellen, de a végén azért volt egy szögletünk, egy lehetőségünk, próbáltunk egyenlíteni. Talán ha egy kicsit tovább bírtuk volna tartani az eredményt az egyenlítés előtt, akkor még nehezebb dolga lett volna a Fradinak. Büszke vagyok a csapatra, nem hazudtoltuk meg magunkat, próbáltunk támadásokat építeni, oda is tudtunk kerülni a Fradi kapuja elé. Meg vagyok hatódva a játékosok teljesítményétől és remélem, hogy a DEAC ellen ez a szellemiség megmarad a hétvégére. Vége az eufóriának és jön újra az NBIII, de talán pont jó, hogy a DEAC-cal játszunk, ami egy rangadó, nagyon fontos lesz nekünk. DEAC-os ismerőseink is vannak és beszéltük velük is, hogy nagyban befolyásolhatja a hétvégénket, hogy itt most agyonver minket a Fradi, vagy egy ilyen teljesítmény után megyünk oda. Nyilván a fáradtságot is bele kell majd kalkulálni. Szerintem inkább csapatszinten hívtuk fel magunkra a figyelmet, proaktívan próbáltunk játszani, alkalmazkodtunk a Fradihoz természetesen, de megtartottuk az identitásunkat. Remélem, hogy ez a nézőknek is így jött le. Ha a Fradi ellen így tudtunk játszani, akkor bárki más ellen is menni fog.

Csakfoci, M4 Sport, SZOLJON