Női kéziseink szélsőjével, Márton Grétával beszélgettek a Fradiról és a válogatottról.

Hogyan lettél profi kézilabdázó? Hány éves voltál, amikor az életed részévé vált a sport?
7 éves voltam, amikor elkezdtem kézilabdázni a nővéremmel. Abban az időszakban még összevont csapatokban történtek az edzések és a különböző foglalkozások. Ez a szüleimnek is nagy segítség volt, hiszen együtt tudtunk járni, és mivel egy helyen voltunk, nekik sem kellett kettészakadniuk. Aztán annyira megszerettük, hogy sokáig ott is maradtunk. A nővérem később abbahagyta a kézilabdát, én pedig voltam olyan szerencsés, hogy immáron 18 éve ugyanabban a csapatban játszhatok, ahol elkezdtem kézilabdázni. Ezt egy hatalmas dolognak tartom. Nagyon szeretek a Ferencváros sportolója lenni.

Sok sportolónál azt lehet látni, hogy a szülők terelgették őket a megfelelő irányba. Ezek szerint a sportválasztás szempontjából nálad a nővéred játszott nagy szerepet?
A szüleink megmutatták az irányt, de a kézilabda előtt szinte mindenféle sportot kipróbáltam. Fociztam, atletizáltam, táncoltam, de végül ez volt az, amit igazán szerettem, és amiben ki tudtam teljesedni. A nővéremen is ezt láttam, de persze azért ott volt az is, hogy a kicsi mindig örül, ha azt csinálhatja, amit a nagy tesója, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy ez is nagy szerepet játszott. Sokat segített még, hogy a szüleim lehetőséget biztosítottak arra, hogy mindenben megmérettessük magunkat, utána pedig tudtunk választani.

Ha jól tudom, akkor Mohácson születtél. Hogyan kerültetek a nővéreddel a Ferencváros csapatához? Kifejezetten a sport miatt költöztetek fel Budapestre?
Még óvodás voltam, amikor felköltöztünk. Apukám itt dolgozott Budapesten, viszont az ingázás már nehezen tette lehetővé azt, hogy gyakran lássuk egymást, úgyhogy családostul Budapestre költöztünk. Egyébként van még egy öcsém is, szóval hárman vagyunk testvérek. Kezdetben a környező városokban kerestünk sportolási lehetőségeket. Ebbe beletartozott Székesfehérvár, Érd, illetve a budapesti csapatok. A testvéremmel végül az utóbbit választottuk, így kerültünk a Fradihoz.

Idén a 18. évedet kezdted meg a Ferencváros csapatában. Szinte nem is volt korábban precedens arra, hogy egy játékos ennyi időt töltsön el egy klubnál. Milyen érzések vannak benned ezzel kapcsolatban?
Hú, igen. Amikor belegondolok nekem is az az első szó, ami eszembe jut, hogy durva, viszont azt gondolom, hogy nagyon nagy kiváltság. Örülök neki, hogy azok közé a játékosok közé tartozhatok, akik sok ideig tudnak lenni egy adott klubnál. Ehhez természetesen kell a klub is, hiszen ha nem érezném jól magam, vagy nem bíznának bennem, akkor valószínűleg én sem lennék már a tagja. Úgy gondolom, hogy ez mindkét fél részéről egy nagyon nagy kölcsönös tiszteleten alapul.

Nálad hogyan derült ki az, hogy melyik poszton fogsz játszani?
Én elég későn érő típus voltam. Sokáig nagyon pici és vékony kislány voltam, így a szélső pozíció volt az, ahova el tudták rejteni a gyerekeket. Nagyon imádtam csinálni. Az edzőim is látták, hogy nagyon izgága vagyok és szeretek futni, így ez ideális poszt volt számomra. Nem voltam soha türelmetlen, ha adott esetben nem kaptam labdát. Örültem, hogy ott lehetek és megpróbáltam kihozni belőle a legtöbbet. Később annyira megszerettem, hogy ott maradtam és már nem is játszottam másik pozícióban.

2022 óta minden évben Magyar Kupa-győztesek vagytok. Idén magyar bajnokok is lettetek, viszont idén sajnos a Bajnokok Ligája Final Fourba nem sikerült bejutnotok. Érzésben mi a különbség egy Magyar Kupa, illetve egy Bajnokok Ligája között? Különbséget lehet-e tenni egyáltalán a két versenysorozat között?
Hú, hát választani semmiképp sem tudnék. Biztos vagyok benne, hogy ha egy sportolót megkérdeznek, akkor azt feleli, hogy mindent meg szeretne nyerni és minden versenyen ott szeretne lenni. A Final Fourba kerülés a klubbal tavaly sikerült először, így ez egy óriási dolog volt a klubnak, a szurkolóknak és nekünk, játékosoknak is. Az egy teljesen más dimenzió, egy teljesen más esemény volt, ami nagyon kiváltságos. Csak keveseknek adatik meg, hogy eljussanak odáig. Ezzel szemben a Magyar Kupa mindig egy óriási csata. Mindkettő más miatt speciális, úgyhogy választani nem tudnék. Inkább azt mondanám, hogy mindenhol nagyon jó lenne ott lenni.

Külső szemmel idén kifejezetten nehéz szezonotok volt, hiszen a versenyek mellett az olimpiai selejtezőkre is készülnötök kellett. Az olimpiai felkészülés már elkezdődött. A szezon után mennyi időtök volt regenerálódni? Annak, aki például szerepelt a Final Fourban kevesebb ideje volt pihenni?
Nekünk idén négy hét pihenőnk volt az utolsó meccstől számítva. Ebből összesen egy hetet tudtunk eltölteni bármilyen jellegű fizikai munka nélkül, szóval egy hét teljes regenerációt kaptunk. Utána pedig három héten keresztül majdnem minden nap kaptunk programot. Ez idő alatt konditermi edzést vagy futóedzést kellett végezni. Ezt követően beköltöztünk a válogatott edzőtáborba. Azok, aki részt vett a Final Four-on, egy héttel el voltak csúszva, de ők is ugyanúgy megkapták az egy hét pihenőt.

Milyen érzés, hogy a válogatottban tulajdonképpen olyan játékosokkal játszotok együtt, akikkel a szezonban ellenfelek vagytok? A szezon nagy részében a klubbal játszotok több mérkőzést. Mennyire összeszokott a válogatott?
Az a jó ebben az egészben, hogy azt érzem, nagyon egyben van a csapat. Nincsenek nagy korkülönbségek, úgyhogy mondhatni rengeteg barátom van a csapatban, akikkel nagyon szeretek találkozni és együtt játszani. Ilyenkor sokkal könnyebb a pályán is megmutatni, hogy mennyire örülsz a másiknak. Ez szezon közben szokott viccesebb lenni, amikor még úgy találkozunk, hogy javában folynak a meccsek. Ilyenkor azért megy a csipkelődés. De persze az is nagyon jó, hogy a kézilabdán kívül másról is tudunk beszélgetni. Ez megint csak kikapcsolja egy picit a fejeket, hiszen új impulzust kap mindenki.

Mit gondolsz az olimpiai csoportról?
Amikor kialakultak a csoportok sokan azt mondták, hogy egy jó csoportba kerültünk, de én mindig azt mondom, hogy sosem lehet ilyet kijelenteni, hiszen mindig az aktuális ellenfélből kell a legjobban felkészülni. Öt kőkemény ellenféllel fogja majd szembetalálni magát a válogatott, és mindegyik más-más stílust fog képviselni. Mivel egy világversenyről van szó, ezért a sorozatterhelés sok mindent befolyásolni fog. Sosem lehet tudni, hogy adott esetben ki milyen napot fog ki és hogyan fog teljesíteni. Úgyhogy kíváncsian várom, illetve azt is, hogy ki alkalmazkodik jobban a kezdési időpontokhoz, hiszen többször is szokatlan időben játszunk majd.

Mentálisan mennyit segít az, ha hazai közönség előtt játszotok?
Rengeteg motivációt adnak nekünk a szurkolók, amit a saját klubcsapatomban is tapasztalok. Olyan nagy energiákat tudnak megmozgatni, és annyira érezzük a támogatásukat, a szeretetüket, hogy bátran állíthatom: ők a nyolcadik ember a pályán. A tokiói olimpián sajnos még nem lehettek nézők, így nem tapasztalhatta meg a csapat, hogy milyen az, amikor tömött lelátók előtt játszik. Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy milyen lehet úgy játszani, hogy rengeteg helyről érkeznek szurkolók. Ott megpillantani a magyarokat, akik csak miattad vannak ott, hidegrázós érzés.

A teljes interjú: NLC