A Fradi II vezetőedzőjével, Korolovszky Gáborral beszélgettek labdarúgó pályafutásáról.

– Tizennyolc évesen miként élte meg, hogy a Fradi eladta önt az MTK-nak?
– Ifi I-es szinten játszottam a Fradiban, az MTK is az ifi I-ben számított volna rám 1996-ban. Egész tavasszal hívtak, de a nyáron lezártuk a kérdést, nem láttam értelmét, hogy ifiből ifibe lépjek át. Ezek után a nyár végén volt egy Fradi–MTK-mérkőzés a Népligetben, azon kint volt az MTK akkori vezetőedzője, Garami Józsi bácsi és a tulajdonos, Várszegi Gábor is. Megkerestek a meccs után, Gabai János utánpótlás-igazgató azt mondta, hogy szeretnének velem találkozni, a felnőttcsapatba akarnak szerződtetni. Beszélgettünk, Garami Józsi bácsi elmondta, hogy tehetségesnek tart, de azt nem tudja megígérni, hogy játszani is fogok, viszont a felnőttcsapat keretébe tartoznék. A Fradinál Rubold Péter, a tartalék csapat vezetőedzője mindent megtett azért, hogy ne engedjenek el, de nem járt sikerrel sajnos. Az első csapat akkori vezetőedzője, Novák Dezső bácsi azt mondta, nem tud felvinni a felnőttekhez, mert a saját pozíciója is labilis. Ez annyira igaz volt, hogy napokkal később menesztették, az utolsó meccsem előtti napon nevezték ki Varga Zoltánt. Én pedig végül eligazoltam, aminek két oka volt: egyrészt nem ajánlottak nekem szerződést a Fradinál, másrészt édesapám halála miatt nekem kellett eltartanom édesanyámat, az MTK pedig lehetőséget adott erre. Ez már 28 éve volt, de Rákosi Gyula bácsi a mai napig sokszor rám kiabál, hogy mi van, MTK-s?

– Az MTK után a BKV Előréhez igazolt, onnan viszont a Real Madrid B csapatához került próbajátékra, ahol megfelelt. Hogyan került képbe a madridiaknál?
– Amikor elküldött az Egervári Sanyi bácsi kettős játékengedéllyel a BKV-ba, az NB III-ba, Dajka László volt ott az edző. Nagyon jó csapatunk volt, az edzővel is hamar megtaláltuk a közös hangot, látott bennem valamit. Ez volt 1998 őszén, 1999 tavaszán pedig egyszer csak hívott, hogy akkor megyünk a Real Madridhoz. Jót röhögtem, de ő azt mondta, ne nevessek, tényleg utazunk. Kimentünk, Dajka Laci is kiutazott velem öt napra, ezért a mai napig hálával és köszönettel tartozom. Próbajátékon szerepeltem, hazajöttem, majd a nyáron szólt, hogy megvesznek. Így kerültem ki, de ott már nem volt egyszerű: nem úgy volt, hogy azonnal aláírtam, kint edzettem négy hétig a Real Madrid B-vel úgy, hogy nem volt szerződésem. Az utolsó utáni pillanatban végül megvettek 120 ezer dollárért, viszont nem léphettem pályára a Real B-ben, mert az akkori szabályok szerint a spanyol harmadik ligában nem játszhatott EU-n kívüli játékos. Kölcsönadtak a Toledónak egy évre.

– Négyéves szerződése volt a Real Madriddal, mégis távozott egy esztendő után Spanyolországból. Mi történt?
– Hátravolt még három évem, mehettem volna máshova, hiszen szóba került a Getafe és a Leganés is, ám nem volt menedzserem, ez nem könnyítette meg az ügyet. Közben az Újpest megkeresett 2000 tavaszán; elsőre még nemet mondtam, ám hamarosan újra hívtak. A Real ekkor azt mondta, hogy elmehetek kölcsönbe még egy évre valahova, ha van ajánlatom, játsszak akár Magyarországon is, aztán térjek vissza 2001 nyarán, utána maradhatok Spanyolországban. Csakhogy az Újpest végleg szeretett volna megvásárolni. Végül otthagytam Spanyolországban azt a plusz három évet és hazajöttem – arról lehet beszélgetni, hogy jó döntés volt-e. Nem volt senki segítségem, magamtól, a barátaimmal beszélgetve döntöttem el, hogy mi legyen. Azt is hozzá kell tenni, hogy akkor úgy láttam, nem nagyon van sanszom ott játszani. De legalább kiválóan megtanultam spanyolul, ez pedig az egész életemet végigkíséri. Felnőttebb lettem sokkal abban az egy évben.

– Első újpesti edzője, Kisteleki István elmondása szerint nagyon szerette, ám a többségben az maradt meg, amikor a mezszámán szólította. Miként élte meg ezt akkor és hogy gondol erre manapság?
– Fejeltem egy öngólt a Fradi ellen 2001 júliusában, ezzel égtünk 1-0-ra. A félidőben cserét kértem, a Főnök – mi így hívtuk – mondta, hogy persze, gyere le. Később egyenlítettünk, de végül kikaptunk 2-1-re. Legközelebb, amikor sorolta a kezdőt, úgy mondta, hogy Urbán, Tamási, 27-es, és onnantól sokáig így hívott. Nem volt megalázó, nem akart ő bántani engem, nem haragudtam rá. Mostohaapám volt ő, ütött-vágott, azt hitte, így kell hozzám eljutnia, de pont nem így kellett volna. Ez az egész arra jó volt, hogy legalább egy mezszámmal be tudtam kerülni az NB I-es történelembe.

– Mindig reálisan látta a helyzetét. Befutotta azt a pályát, amit jósoltak önnek?
– Azt nem, de ez nem csak az én hibám. Azóta a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen végeztem, pár napja vettem át a második diplomámat, és az ott töltött öt év alatt sok olyan témával találkoztam, melyekből láttam, hogy velem mit csináltak rosszul. Ma már másképpen foglalkoznak a tehetségekkel, engem nem kezeltek úgy, ahogy kellett volna. Ennek ellenére azt mondom, hogy egy 8. kerületi lakótelepi lakásból lettem NB I-es játékos, futballoztam külföldön, a Real Madrid stadionjában írtam alá az első spanyolországi szerződésemet, beszélek három nyelven, egyetemet végeztem, jelenleg pedig a Ferencváros második csapatának vagyok a vezetőedzője. Általánosságban szerencsés embernek mondhatom magam, ám amikor a pályafutásomban lett volna szükségem egy pici szerencsére, az nem jött meg.

– Szép keretben van a pályafutása, amely a Ferencváros ifistájaként kezdődött, most pedig ott tart, hogy ön a klub tartalék csapatának vezetőedzője. Ön hogy látja?
– Mindenféle szentimentalizmus nélkül mondom, hogy minden egyes nap, amikor belépek az FTC–MVM Népligeti Sportközpontba, egy picit elérzékenyülök magamban. Magyarország legnagyobb, legsikeresebb klubjánál vagyok a tartalék csapat vezetőedzője, azon a pályán, ahol húsz évvel ezelőtt én edzettem! Persze dolgoztam is, az U12-vel kezdtem a munkát hat évvel ezelőtt, utána végigjártam a ranglétrát a fiataloknál. Manapság a Ferencváros legígéretesebb fiataljaival dolgozhatok, ami nagyon megtisztelő, de nagy felelősség is. Hálás vagyok a klubnak, hogy megkaptam ezt a lehetőséget. Edzőként is kötelességünk küzdeni mindig és feladni soha.

A teljes interjú: Magyar Nemzet