Bemutatjuk Firenzét és a mai EKL-ellenfelünket, a Fiorentinát.
A reneszánsz toszkánai bölcsőjének, a középkor Athénjának területén, az Arno folyó partján már a rómaiak előtt az etruszkok is lakták (Faesulae) a környéket, igaz, ők inkább a dombokon telepedtek le. A települést, kasztrumot azonban maga Julius Cézár alapította, ekkor helyőrség volt itt, Krisztus előtt 59-ben, akkor még Fluencia néven. Fontos utak mellett helyezkedett el, gyors fejlődésnek indult: amfiteátrum, Mars-templom, fórum és fürdők épültek. A harmadik századra remek elhelyezkedésének hála provincia- és fontos kereskedelmi központ lett, s mint ilyen, gyakran csaptak le rá idegen hadak, hol az osztrogótok (keleti gótok), hol a lombardok foglalták el. 774-ben Nagy Károly tette ugyanezt.
A fiesolei régészeti múzeum, római és etruszk romokkal, Firenze
A település akkor indult újra fejlődésnek, amikor Toszkána őrgrófja Luccából Firenzébe tette át székhelyét a tizenegyedik század elején. 1252-ben itt vezették be a fiorinót, azaz az (arany)forintot, amely 500 év hiátus után egy általánosan elfogadott fizetőeszközzé tudott válni, kora dollárja volt. A firenzei bankok, kereskedők ennek hála Európa-szerte terjeszkedtek.
Firenzei forint, 13. század
A firenzei köztársaság – melynek vezetőit (akik nem lehettek nemesek vagy munkások) rendkívül rövid, 2 hónapos időszakokra választották meg egy 1293-as alkotmány szerint – rendkívüli módon növekedett, mind gazdaságilag (ennek alapja a gyapjúipar voltak a bankok mellett), mind politikai erejében és területileg is. A várost azonban megosztotta a pápa-párti guelfek és a német-római császárhoz hűséges ghibellinek konfliktusa.
Dante Domenico di Michelino 1465-ös képén, a firenzei dómmal és a pokol köreivel
A város egyik leghíresebb szülöttje, az 1265-ben született Dante Alighieri az előbbi csoporthoz tartozott, harcolt az 1289-es campaldinói csatában is és ő volt a városba látogató Anjou Károlynak (a magyar király, Károly Róbert édesapja) a kísérője is. Hiába voltak hatalmon a guelfek, azok is két frakcióra szakadtak, a fekete és a fehér guelfekre, Dante “rossz lóra” tett és 1302-ben száműzték. Élete utolsó két évtizedében folyamatosan a firenzei visszatérését szervezte Ravennából – valamint megírta főművét, az Isteni színjátékot. 1321-ben egy velencei diplomáciai kiküldetésén elkapta a maláriát és elhunyt – 56 éves volt ekkor.
Firenze, 1348-ban, a pestis-járvány idején, Boccaccio Dekameronjának leírása szerint
Ő, Petrarca és a Dekameront író Boccaccio is a toszkánai olaszt használta a latin helyett, így ez lett a mai olasz nyelv alapja is. Mikor Firenzét 1348-ban elérte a fekete halál, a pestis, 80-90 ezren éltek a városban. A járványt gazdasági visszaesés követte, a céhek ereje visszaesett, így a 14. században a gazdag kereskedőké és bankároké lett a vezető erő, az állam pedig terjeszkedett, Pisát elfoglalva tengeri hatalommá is vált.
Firenze Francesco Rosselli térlépén (Carta della Catena, 1471-82)
A 14. század végén alapított Medici-bank második vezetője, Cosimo de’Medici egy rövid számüzetésből való visszatérésével 1434-ben elkezdődött a Medici-ház de facto, majd néhány intermezzo után de jure uralma a város felett a ház 18. századi kihalásáig.
Giorgio Vasari: Cosimo herceg, Palazzo Vecchio
Az ottomán terjeszkedés miatt az Olaszországba menekülő görög és bizánci tudósok magukkal vitték a ókori görög kultúra addig Európában nem ismert műveit. Ezeket fordította le a korai reneszánsz vezéralakja, a humanista történész, Leonardo Bruni is. Ő Aristidest idézve dicsőítette az 1400-as évek legelején Firenzét egy Milánó felett aratott győzelem után, ez a beszéd a történész Hans Baron szerint – aki úgy gondolja, hogy a monarchista Milánó és a firenzei köztársaság közötti konfliktus kulcsfontosságú volt a reneszánsz eszméinek kialakulásában – kiemelkedő kultúrtörténeti jelentőséggel bír.
A Dóm, Brunelleschi kupolájával
Akár így van, akár nem, az biztos, hogy a reneszánsz 15. századi “indulásában” kiemelkedő jelentősége volt az építész Brunelleschinek, aki az ókori római romok arányait mérve próbálta megérteni a klasszikus harmóniát és ő volt az is, aki visszahozta az építészetbe az oszlopokból épülő árkádokat. Brunelleschivel tartott Rómában a szobrász Donatello, aki az ókor után elsőként faragott nagyméretű, szabadon álló, olykor meztelen szobrokat. Eközben a firenzei Brancacci kápolnában 1425-től a festő Masaccio újszerű freskókat készített, az egy irányból érkező fénnyel, árnyékokkal háromdimenziós hatást adott – Brunelleschi lineáris perspektíváról szóló elméletei alapján. Ez az, amiről mindannyian tanultunk rajz órán.
Masaccio: Adógaras, a Brancacci kápolna freskójának részlete
Cosimo Medici és utódai elképesztő összegeket (600.000 forintot, mai értéken mintegy félmilliárd dollárt) költöttek művészi megbízásokra csak a következő 3-4 évtizedben, 1436-ban 130 év után elkészült a Dóm, amelynek csodálatos kupoláját már Brunelleschi tervezte. A Mediciek intrikák és háborúk közt folyamatosan támogatták a művészetet, de leginkább Cosimo unokája, Lorenzo. Ő volt a legfőbb támogatója Leonardónak, Michelangelónak, Boticellinek. Maga is költő volt, a nagyapja által alapított Medici-könyvtárat nagy erővel bővítette (ügynökei a világot járva keresték a legritkább könyveket), míg a művészetet politikai célokra is használta – az, hogy a Szixtusz-kápolna freskóit firenzei festők készítették, könnyen lehet, hogy Lorenzo és IV. Szixtusz pápa közötti megbékélés következménye volt. A városban született meg az első opera is, a Daphné a görög drámák újraélesztésének céljával íródott 1590-ben.
Szintén a reneszánsz Firenze találmánya a Calcio Fiorentino, egy korai futball-szerű játék, amit az Arno folyó partján játszottak a XV-XVIII. század közt, 1530-ban még akkor is, amikor V. Károly épp ostrom alatt tartotta a várost. A szabályait Giovanni de’Bardi a XVI. század végén jegyezte le először. 1930-ban újrakezdték a sportot, a város négy negyedének csapatai mérkőznek meg még a mai napig is, idén a Santa Maria Novella nyert – a Netflix Home Game sorozata is szentelt ennek egy részt, a 2019-es döntőt feldolgozva.
Calcio Fiorentino
Lorenzót 1492-es halála után fia, Piero követte, akit – miután meghunyászkodott az Olaszországot megszálló VIII. Károly előtt – 2 év után elkergették. Az öccse, a későbbi X. Leó pápa, akkor még kardinálisként a pápai seregek élén 1512-ben visszafoglalta a várost, majd a nála is fiatalabb Giuliano tette meg a város vezetőjének. 1529-ben egy újabb Medici-pápa, VII. Kelemen V. Károllyal kötött barcelonai békéje szerint a Mediciek hivatalosan is a firenzei köztársaság hercegei lettek, immár a hatalmat hivatalosan is örökösödés révén átadva az új nemzedékeknek – aki a Medici-házról olvasna, számos könyvet találhat a témában a szórakoztató, nyaralásra való lektűröktől az alapos életrajzokig.
X. Leó Rafaello képén, balra a későbbi VII. Kelemen
1569-ben aztán meg is szűnt a köztársaság és létrejött a Toszkán nagyhercegség. 1737-ig a Mediciek irányították a hercegséget, Gian Gastone nagyherceg halála, majd a 1738-ban a bécsi egyezmény után Mária Terézia férje, a későbbi I. Ferenc német-római császár lett a Toszkán nagyhercegség feje, amely így az általuk alapított Habsburg-Lotaringiai-házhoz került. 1799-ben a franciák elűzték a Habsburgokat, majd az 1803-ban létrejött Etruriai királyság a Bourbon-házhoz került. 1807-ben Napóleon annexálta a királyságot és húgát, Elisát tette meg toszkán nagyhercegnőnek. Napóleon bukása után Firenze visszakerült a Habsburgokhoz, egész addig, míg az az egyesülő Olasz királyság része nem lett 1861-ben – annak néhány évig, Torinót felváltva fővárosa is volt.
Elisa nagyharcegnő a lányával, 1811 (Francios Gárard)
Ekkor a város 230.000 lakossal bírt, a város és Toszkána nagyon sok külföldit vonzott már akkor is, a lakosság negyede volt külföldi, különösen népszerű volt az angol nemesség körében a környék.
A Fradi is járt már a városban, méghozzá 1922-ben! A csapat olaszországi „portyát” tartott, több meccset is játszott, ezek közül volt az egyik a január 12-i, ahol az ellenfelünk a Firenze volt, 8-0-ra nyertünk, Pataky triplázott – érdemes elolvasni a mérkőzésről készült korabeli beszámolókat a Tempó Fradi! oldalán.
A várost a második világháborúban megszállták a németek, 1944-ben, a nyolcadik brit hadsereg előli visszavonulásuk során nyílt várossá nyilvánították Firenzét. Az Arne folyó hídjait mind felrobbantották, a város német konzulja, Gerhard Wolf azt azonban megakadályozta, hogy a híres Ponte Vecchio is erre a sorsra jusson – ő 1955-ben a város díszpolgára lett, ma pedig a hídon márványtábla őrzi emlékét. Wolf egyébként zsidókat is mentett és a város sok műkincsét is megóvta azok elrablásától.
Ekkor, 1944-ben már majdnem két évtizedes alakulat volt az ACF Fiorentina, miután Luigo Ridolfi márki egyesített két klubot, a CS Firenzét és a Fiorentina Liberast. A Fiorentina első éveiben a város színeiben, piros-fehér csíkos mezben játszott, de miután 1928-ban játszottak egy meccset az UTE-vel, lilára váltottak, először egy Roma elleni barátságos meccsen játszottak ebben a színben. Ekkor a csapatnak két magyar edzője volt, Csapkay Károly és Feldmann Gyula. A klub először az 1930-31-es szezonban jutott fel az olasz élvonalba, ebben az évben született a klub himnusza, a Canzone viola – érdekesség, hogy az első, 1959-es felvételen a kórust Inter-játékosok énekelték.
Ekkor avatták fel az új – máig használt – stadionjukat is, melyet akkor még Giovanni Bertáról, egy helyi fasiszta vezérről neveztek el. A második világháború után, egész 1991-ig simán városi stadion volt a pálya neve, akkor kapta – az olasz szövetség korábbi elnöke után – az Artemio Franchi nevet. A Fiorentina első elsőosztályú szezonjában a negyedik helyen végzett. 1934-ben néhány év szünet után újra magyar edzője lett a klubnak, Ging József személyében. Ging csapatában játszott a klub első világbajnoka, Mario Pizziolo. A csapat 1935-ben indult először európai kupában, a KK-ban, az Újpestet még kiverték (2-0), de a negyeddöntőben a későbbi győztes prágai Sparta már megállította őket.
Berta stadion, 1931
Fiorentina – Admira Wacker, 1931
Ezután elkezdtek visszaesni és így a Fiorentina végül ki is esett az 1937-38-as szezonban az elsőosztályból, mindössze 3 győzelmet gyűjtve. Ridolfi márki azonban megerősítette a csapatot, visszajutottak és bár az 1939-40-es bajnokságban csupán tizenharmadik lettek – csak a jobb gólkülönbségüknek hála -, az olasz kupát megnyerve megszerezték első trófeájukat. Ehhez többek közt a Milant, a Laziot, a Juventust, majd a döntőben a Genoát győzték le. A második világháború után a fasiszta tulajdonos Ridolfi márki átadta a klub részvényeit az elnökségnek – nevét azonban ma is őrzi egy 2001-ben átadott atlétikai stadion Firenzében.
A klub megbízható középcsapatként működött, amikor 1952-ben megvette őket Enrico Belfani, aki komoly igazolásokat hajtott végre minden évben, az ambiciózus elnök az 1955-56 szezonban elérte célját, a klub megnyerte első scudettóját. A Gigliatik (liliomok, a Fiorentina egyik beceneve) a következő szezonban így el is indulhattak a BEK-ben. A Norköpping – Grasshoppers – Crvena Zvezda trión keresztül a döntőbe jutottak, ahol a Real Madrid győzte le őket, Di Stefano és Gento találataival.
Hidegkuti Nándor, a Fiorentina vezetőedzője
A bajnokságban ezüstérmek következtek, sorozatban négy. 1960-61-ben a Hidegkuti – Chapella edzőpáros vette át a csapatot, kupamásodikként elindulhattak a KEK-ben, a Luzernen (6-2, 3-0) és a Dinamo Zágrábon (3-0, 1-2) át jutottak el a Rangers elleni oda-visszavágós döntőbe, amelyet kettős győzelemmel (2-0, 2-1) meg is nyertek – első olasz csapatként emelhették fel egy UEFA-sorozat kupáját. Hidegkutiék az olasz kupát is “behúzták” egy Lazio elleni 2-0-ás győzelemmel. A következő évi KEK-ben ismét a döntőbe jutottak (a bécsi Rapidon és a Dózsán át), ott azonban az Atletico Madrid túl nagy falatnak bizonyult (1-1, 0-3). Ezek után az Aranycsapat legendás játékosa távozott, s a klubot Befani el is adta, Enrico Longinottinak Ebben az időszakban a klub legnagyobb alakja a svéd válogatott Kurt Hamrin volt, aki 9 éven át volt a klub támadója, a 170 centi magas szélső 151 találatot szerzett a lilák színeiben.
Az 1961-es kupagyőztes csapat
Longinotti nagy adósságot maga után hagyva négy év múlva tovább is állt, egy Nello Baglini nevű pisai üzletember vette meg a klubot. Baglini megfiatalította a csapatot, szurkolói klubokat szervezett és első szezonjában megnyerte az olasz kupát, az 1966-os döntőben a Catanzarót verték meg 2-1-re. Ezekben az években a KK-ban kétszer is találkoztak a Vasassal, de mindkétszer kiestek Mészölyék ellen. Így volt ez az 1966-67-es KEK-szezonban az ETO-val szemben is (1-0, 2-4). 1968-ban egy argentin, Bruno Pesaola került a kispadra, a fiatal játékosokból álló csikócsapat, a “Fiorentina Ye-Ye” megnyerte második, egyben máig utolsó olasz bajnoki címét, a 15 találatig jutott Maraschi vezérletével, négy pontot verve a Milanra.
A siker után újabb középszerű évek jöttek, majd újfent új tulajdonosa lett a liláknak, ezúttal a remek nevű Ugolino Ugolini vette meg őket. A bajnokságban a hetvenes évek nem sok sikert hoztak egy harmadik helyet leszámítva, azonban 1975-ben a Romát, a Nápolyt és a Torinót verve a Milan ellen játszhattak a római döntőben és 3-2-re győztek Casarsa, Guerini és Rosi találataival. Ebben az évben a KK-ban indultak (a csoportban a Honvéd és a Teplice mögött kiestek), a következő évi KEK-ben pedig a Trabant-csapat, a Zwickau állta útjukat – a tizenhat közt tizenegyesekkel estek ki.
Az 1981-82-es szezonban már egy új tulajdonos-család, a Pontellók raktak össze egy erős csapatot, többek közt a következő évi világbajnok Francesco Grazianiót és Daniele Massarót is szerződtetve. A játékosként VB-ezüstig és EB-győzelemig jutó Giancarlo Di Sesti edző vezetésével a klub sokáig vezette a bajnokságot, de – a firenzeiek szerint gyanús körülmények között – a Juventusszal szemben az utolsó fordulóban elvesztették azt, miután nem tudtak győzni a Cagliari ellen. A klub több nagy nevet is igazolt, mint a világbajnok Passarellát, a brazil legenda, Sócratest, majd 1985-ben a Vicenza 18 éves fiatalját, egy bizonyos Roby Baggiót. 1987-ben a klubhoz igazolt szakmai igazgatónak a svéd Sven-Göran Eriksson, a vezetésével a következő évben a hetedik helyen végeztek, UEFA-rájátszást érő helyen, melyet a Roma ellen meg is nyertek. Baggio ebben a szezonban összesen 24, a következő, 1989-90-esben 19 találatig jutott, majd miután a klubot az Atleticón, a Souchaux-n, a Dinamo Kijeven, az Auxerre-en és a Werder Bremenen keresztül a Juventus elleni UEFA-kupa döntőbe vezette (ezt 3-1, 0-0-lal elbukták), a torinói ellenfélhez igazolt 20 millió dollárért az 1990-es olaszországi VB előtt.
Roberto Baggio és Diego Maradona
Ezt követően egy filmproducer, Mario Cecchi Gorri vette meg a klubot, egy év múlva egy újabb korszakos csatár érkezett, az argentin Gabriel Batistuta, valamint olyan játékosokat szerződtetett, mint Brian Laudrup és Stefan Effenberg. Ennek ellenére a csapat szégyenszemre kiesett a Serie A-ból az 1992-93-as szezonban, 55 év után. A klub Claudio Ranierit bízta meg a visszajutással, ez simán sikerült is, a csapatban pedig bemutatkozott egy fiatal kapus, Francesco Toldo. A csapat első évében stabilizálta magát, Rui Costát szerződtetve a tizedik helyen végzett, az 1995-96-os szezonban aztán negyedikek lettek Ranieriék, a kupát pedig az Atalanta ellen aratott kettős győzelemmel (1-0, 2-0) megnyerték – Batistuta 27 találatig jutott a két sorozatban. A következő évben megnyerték a Szuperkupát, a KEK-ben is jól szerepeltek, a negyeddöntőben a Benficát verve elődöntőt játszottak a Barca ellen (1-1, 0-2), de a bajnokságban csak kilencedikek lettek, Ranieri pedig távozott.
Gabriel Batistuta
Az 1998-99-es szezont az olasz edzőlegenda, Giovanni Trapattoni irányításával kezdték már, a csapatban olyan kiválóságok kerültek, mint Amoroso, Edmundo vagy a védő Toricelli. A csapat a negyedik forduló után az élre állt, és a télen vezette is a tabellát, azonban Batistuta februári sérülése után összeestek, a szezont 14 pont hátrányban a harmadik helyen zárták. A következő szezonban hiába igazoltak olyan játékosokat, mint Di Livio, Chiesa vagy Mijatovity, csak hetedikek lettek, első Bajnokok Ligája szereplésük során a tavaszi, második csoportkör volt a végállomás, ahol a harmadik helyen végeztek, az aktuális BL-győztes Manchester United és a későbbi döntős Valencia mögött. A következő szezonban edzőnek Fatih Terim, sztárigazolásnak a távozó Batistuta helyére igazolt Nuno Gomes érkezett. A török edző hamar távozott (az UEFA-kupában az Innsbruck verte ki őket), a 2000-2001-es szezont már Roberto Mancinivel zárták, kupagyőztesként, a döntőben a Parmát verve (0-1, 1-1) – így bár csak kilencedikek lettek a bajnokságban, ismét indulhattak az UEFA-kupában.
A 2001-2002-es szezonban nem tudták fizetni a játékosokat, és nem csak csődbe mentek, de a másodosztályt sem tudták vállalni, az időközben elhunyt apjától a klubot megöröklő Viitorio Cecchi Gori ellen pedig csődbűntett miatt indult eljárás. A klub megszűnt, a firenzei polgármester által alapított Fiorentina 1926 Florentina a negyedosztályban indult eli, az egyetlen hírmondó a korábbi csapatból a veterán Antonio Di Licio maradt. A klubot átvevő Della Valle testvérpár 2003 májusában megvette a régi Fiorentina “márkáját” és színeit 2.5 millió euróért a csődbiztostól, így jött létre a ma is működő ACF Fiorentina.
Egy Cataniát is érintő bundaügy kapcsán a negyedosztályt megnyerő csapatot az olasz szövetség feljuttatta a másodosztályba. A 2003-04-es szezonban a hatodik helyén végzett, ezután pedig a rájátszásban a Perugia ellen (1-0, 1-1) feljutott az élvonalba.
Ott az első évben éppen csak bent maradtak a tizenhatodik helyen (a szezon végén már a kapuslegenda Dino Zoff volt az edző). Mint később, a Calciopoli-nyomozásban kiderült, ehhez bizony az is kellett, hogy megvegyék a Bologna elleni meccset. 2006 nyarán Cesare Prandelli lett a klub vezetőedzője, a klub pedig leigazolta Luca Tonit, aki 31 gólt szerzett. Az eredmények alapján a klub a negyedik lett volna, azonban a bundabotrány miatt 30 pontot levontak tőlük, így a kilencedik helyre csúsztak vissza és nem indulhattak el Európában. A következő szezonban “csak” 15 pontot vontak le tőlük. Érkezett Adrian Mutu, a klub pedig a hatodik helyen fejezte be a Serie A-t, így indulhatott a 2007-08-as UEFA-kupában.
Prandelliék a Bayern Münchenbe igazoló Toni helyére Vierit szerződtették, a klub a bajnokságban a negyedik helyen végzett, az UEFA-kupában az Evertonon és a PSV-n túljutva elérte az elődöntőt, a Rangers ellen viszont két 0-0-át követően tizenegyesekkel kiestek.
A 2008-09-es szezonban a BL-ben indulhattak, az új igazolás Alberto Gilardino 19 góljával újra a negyedik helyen végeztek a bajnokságban. A BL-szezon nem sikerült jól, a csoportban a Bayern és a Lyon mögött csak harmadikok lettek, így “leestek” az UEFA-kupába, ahol a 32 közt az Ajax verte ki őket 2-1-es összesítéssel – az amszterdami visszavágón a 88. percben egy jó ismerősünk, egy bizonyos Leonardo Santiago egyenlítő gólja jelentette az olaszoknak a végállomást.
A következő szezonban a Bajnokok Ligája csoportkörében a Lyon és a Liverpool mellett a DVSC volt az ellenfél, a lilák a hat találkozójukból ötöt megnyertek, csak Lyonban szenvedtek 1-0-ás vereséget, a Loki ellen 5-2-re és 4-3-ra nyertek – utóbbi meccs volt a Puskás-stadionban Budapesten. Balszerencséjükre a nyolcaddöntőben a későbbi döntős Bayern (1-2, 3-2) idegenben szerzett több találattal jutott túl rajtuk. A bajnokságban kilencedikek lettek, ezért Prandelli helyét Deján Sztankovity barátja, Szinisa Mihajlovity vette át. A bajnoki szereplés nem javult, 2012 nyarán a szerbtől már Vicenzo Montella vette át a stafétát, akivel a negyedik helyig léptek előre – ez Európa Liga-indulást jelentett.
A következő szezonban a bajnokságban újra negyedikek lettek, az EL-ben a tizenhat közt a Juve volt a végállomás, a csapat új igazolásai ebben a szezonban Ambrosini, Mario Gomez és Giuseppe Rossi voltak.
A 2014-15-ös szezonban is maradt a már-már szokásos negyedik hely, az Európa Ligában az elődöntőig jutottak. A Tottenhamet és a Romát kiverve a Dinamo Kijev volt az ellenfelük a negyeddöntőben, melynek már Szergej Rebrov volt a vezetőedzője. Kijevben 1-1 lett, Firenzében 2-0-ra nyertek a hazaiak, a továbbjutást végképp eldöntő gólt a 94. percben Vargas szerezte. Az elődöntő az EL-specialista Sevilla ellen sima volt, negatív előjellel (0-3, 0-2).
A következő szezonban egy újabb ismerős a történetben, ugyanis Paulo Sousa vette át a klubot, a csapat pedig eladott egy fiatal támadót, Mohamed Salaht, akit Kalinicra cseréltek. Sousával a csapat az ötödik lett, az EL-ben a harminckettő közt a Spursnek nem jelentettek akadályt (1-1, 0-3). A következő évben, a klub eredeti alapításának 90. Évfordulós szezonjában a nyolcadik helyen végeztek, az EL-ben megint csoportmásodikok lettek és a 32 közt kiestek, ezúttal a német Mönchengladbach volt a végállomás (1-0, 2-4).
A csapatot Stefano Pioli vette át, az újabb csalódást keltő szezon (nyolcadik hely Giovanni Simeone 14 találata ellenére) azonban eltörpül a csapatkapitány, Davide Astori 2018 március 4-i halála mellett. A védőt a szállodai szobájában találták holtan, a 14-szeres válogatott szívinfarktusban hunyt el.
A következő szezonban Pioli, majd az őt váltó Montella éppen csak el tudta kerülni a kiesést, a tizenhatodik helyen végzett a csapat, ekkor már többen a mai csapatból is Firenzében játszottak (Terracciano, Biraghi, Milenkovity, Sottil). A szezon végén a Della Valle testvérek 17 év után továbbadták a klubot, az olasz-amerikai Rocco Commissónak. A következő két szezonban a 10., majd a 13. helyen végeztek, a csapat sztárja az azóta már Juventus-csatár Dusan Vlahovity volt, akit a torinóiak 2022 januárjában 70+10 millió euróért szerződtettek.
Több edzőváltás után a 2021 nyarán a Speziával remek eredményeket elérő Vincenzo Italiano vette át a kispadot, leigazolták Nicolás Gonzálezt, Arthur Cabralt, Ikomét és Piateket, a csapat pedig fellépett a hetedik helyre.
Tavaly így több év kihagyás után újra nemzetközi kupában, a Konferencia Ligában indulhattak, a csapathoz érkezett Dodo, Mandragora, Luka Jovity és Josip Brekalo is. Az EKL-selejtező playoff körében a Twentét verték (2-1, 0-0), a csoportkörben a Heartsszal, a rigai sportiskolával és a Basaksehirrel kerültek egy négyesbe, a törökökkel holtversenyben egyenlő pontszámmal, de a második helyen végeztek. A Felcsút rigai végzete ellen az első körben hazai pályán csak 1-1-et értek el, Isztambulban pedig 3-0-ra kikaptak, a kör utolsó négy meccsét azonban simán, négy győzelemmel és 13-2-es gólkülönbséggel hozták. A 32 közt az EL-harmadik Braga volt az ellenfél (0-4, 2-3), a tizenhat közt egy újabb török csapat, a Sivaspor (1-0, 4-1). A nyolcaddöntőben a lengyel Lech Poznan ellen idegenben sima győzelmet arattak (4-1), a hazai visszavágót azonban csaknem elszórakozták, a 69. percben 3-0-ra vezettek a vendégek, Sottil és Castrovilli góljai a győzelemhez nem, de a továbbjutáshoz elegek voltak. Az elődöntőben 2-1-re kaptak ki Firenzében a Baseltől (Amdouni 93. perces góljával), a visszavágót González duplájával a rendes játékidőben 2-1-re hozták a lilák, a 130. (!) percben aztán Barák megszerezte a továbbjutást jelentő találatot. A Fiorentina így került a tavaly júniusi, prágai döntőbe, ahol a West Ham United volt az ellenfele. Itt nagy labdabirtoklási fölénye volt az olaszoknak (70%), többet is lőttek kapura, azonban egy gyors gólváltás után a 90. percben az angol Jarrod Bowen talált be, eldöntve a kupa sorsát. A bajnokságban a nyolcadik helyen végzett a csapat, ami újabb EKL-indulást jelentett, miután az utolsó négy fordulóban szerzett 10 pontjukkal megelőzték a Bolognát és a Torinót.
A nyári átigazolási időszakban komoly veszteségeket szenvedtek el, távozott a házi gólkirály Arthur Cabral a Benficához, Amrabat a Man. Unitedhez, Igor a Brightonhoz, a be nem vált Luka Jovityról is lemondtak, míg érkezett a Juventustól Arthur, két csatár, Lucas Beltrán és M’Bala N’Zola, a Hertha-kapus Christensen, az evertonos Yerry Mina, az Empoliból Fabiano Parisi és a Rosariotól Gino Infantino. A csapat legfontosabb játékosai a hat gólos szélső Nicolás Gonzalez, a három gólos, 34 éves olasz válogatott irányító, a csapatkapitány Giacomo Bonaventura és a középhátvéd Nikola Milenkovity, valamint a két védekező középpályás, Arthur Melo és ghánai Alfred Duncan.
Hétfőn a Terracciano – Kayode, Milenkovity, Martínez, Parisi – Duncan (Mandragora), Arthur – González (Ikoné), Bonaventura (Infantino), Brekalo (Kouamé) – Bertrán (N’Zola) csapatot játszatta Italiano, a Dodót, Minat és Biraghit is nélkülöző védelembe az eddig minden EKL-meccsen védő Oliver Christensen mellett a Genkben két fejesgólt elérő Luca Ranieri kerülhet be, hogy a középpályán és a csatársorban kit próbál pihentetni a vasárnapi, nápolyi rangadóra, az holnap derül majd ki – a hétfői cserék mellett leginkább a francia Maxime Lópezre vagy Ricardo Sottilre számíthat még.
Italiano Fiorentinája a magas labdabirtoklásra épít, ebben idén elsők a Serie A-ban a Napoli előtt (60%), tavaly még másodikok voltak a Napoli mögött 57%-kal. Az xG-k-ből számított várható pontok tekintetében a negyedikek voltak tavaly, 10 ponttal kevesebbet szereztek annál – azaz a kialakított helyzeteket rossz arányban értékesítették. Ez pont ellentétes az idei szezonnal, ahol az xP 10 pont lett volna, de 14 ponttal állnak az ötödik helyen – azaz idén eddig sokkal hatékonyabbak. A Fiorentina tavaly és idén is a legjobb PPDA-val rendelkezett a Serie A-ban (8.8 és 8.9), azaz bizonyosan intenzíven fognak letámadni. A passzjátékuk bár pontos (87%), azonban nem túl gyors (a passzrátájuk 13.9, a miénk 14.4). A szezonban eddig átlagosan 1.9 gólt szereztek (1.44 xG), 1.3 gólt kaptak (1.34 xG).
A Rapid Wien ellen 4-4-1-1-ben, illetve 4-2-3-1-ben játszottak, Genkben ez 4-3-3 volt. A Rapid ellen 65%-ban birtokolták a labdát, a bécsi vereségükkor (0-1) is jóval többet támadtak (kapuralövés 17/5 ill 4/1, xG 2.07 – 1.01), a firenzei visszavágón főleg (2-0, 24/9 ill. 8/3, 3.48 – 0.97) – a két meccsen 30 ill. 38 labdát szereztek az ellenfél térfelén. A Genk ellen egy nem túl magas színvonalú meccsen azonban csak 50%-ban birtokolták a labdát, csak 23 labdát szereztek az ellenfél térfelén, 2-2-es találkozón (mind a négy gól pontrúgás után esett) kevesebbet is próbálkoztak (9/4, ill. 13/3, az xG 1.34 – 1.69 volt a belgáknak). Ezen a találkozón a Christensen – Kayode, Milenkovity, Ranieri, Biraghi (Parisi) – Duncan, Arthur, Mandragora (López) – González (Koumé), Beltrán (N’Zola), Sottil (Brekalo) csapat lépett pályára.
Stadio Artemio Franchi
A csapat stadionját, a már emlegetett Stadio Artemio Franchit 1931-ben avatták, kétszer, 1990-ben és 2013-ban újították fel, azonban közel sem mondható modernnek, olyannyira nem, hogy az amúgy 43.000-es stadiont UEFA-rendezvényeken, így holnap sem lehet teljesen megnyitni, 34.000 szurkoló fér be, ebből 2.300 lehet vendég (szurkolói információk szerint pár napja 1850 jegy körül adott el a Fradi). A klubnak 21.000 bérletese volt, az átlagnézőszám 32.000 volt tavaly. Az Ultra’ szurkolói kultúra Olaszországban alakult ki, a Fiorentinának a ’70-es években alakultak igazán komoly szurkolói csoportjai, a stadionban mindkét kanyarban megtalálhatóak voltak, a leghíresebbek talán az Ultras Viola és a Collettivo Autonomo Viola voltak, mára már mindkettő feloszlott, újabb csoportok vették át az irányítást, leginkább a CAV-val igyekeztek anno a dózsások barátkozni (közös sál is készült), a kapcsolatnak egy Fradi-dal is emléket állított („…Fiorentina csicskák, ott tudtok sz*pni, lilák…„) – akit bővebben érdekel a szurkolói történelem, ezen a – már nem frissülő – magyar oldalon találhat érdekességeket.
