Női kéziseink bajnokával beszélgettek.

– Három gyermek nevelése teljes embert kíván. A kézilabda-oktatást szünetelteti?
– Magor születése után tartottam edzéseket az Angyalföldi Sportiskolában, de az irodai tevékenységemet felfüggesztettem. Magor féléves volt, amikor újra munkába álltam, négy órában dolgoztam fél éven keresztül, és bevallom, hiányérzetem volt, bántott is a dolog, éreztem, hogy mellette van a helyem. 2020 márciusában beütött a koronavírus, online formában tartottuk az edzéseket, nem jártunk dolgozni. Így sokat nem kellett távol lennem tőle. A négyórás munka végül is három-négy hónapig tartott. De tudom, hogy egy napon majd visszamegyek az Angyalföldi Sportiskolába és a Vasashoz. Visszavárnak.

– Miért pont Angyalföld, miért nem a Fradi?
– A Vasasban kezdtem el kézilabdázni.

– De a Ferencvárosban hagyta abba.
– Így van, sőt Elek Gábor mellett a felnőttcsapatnál is dolgozhattam. Aztán a Vasas kézilabda-szakosztálya sportigazgatót keresett, és én megpályáztam az állást. Olyan lehetőség volt, amelyet vétek lett volna kihagyni. Ezt megértették és elfogadták a Ferencvárosnál.

– Sok embert megkérdeztem, de senki sem tudott arra válaszolni, hogy ön győri vagy ferencvárosi érzelműnek tekinti-e magát. Mi az igazság?
– Erre én sem tudok válaszolni. 2002 és 2012 között nagyon sok mindent elértem Győrben, akkor lettem felnőtt válogatott. Rengeteget köszönhetek a klubnak. Egy izomszakadás után terveztem a visszatérést, de nem találtam önmagam, és ugyan nem vagyok ebben biztos, de mégiscsak azt éreztem, hogy a klub már nem számított rám úgy, mint korábban. A Ferencváros hitt bennem, náluk kaptam még egy lehetőséget. Mindkét klub más szempontból volt fontos és meghatározó a karrieremben.

A teljes beszélgetés: Magyar Nemzet