A 80. születésnapját ünnepló János bácsival beszélgettek.
– Honnan ez a fiatalos erő?
– Még mindig dolgozom. A korábbi remek teniszező és jó barátom, Varga Géza által vezetett Mártonhegyi Tenisz Klubban vagyok gondnok. Beszedem a tagdíjat, elirányítom a teniszezőket, érdeklődőket, szóval a labda maradt, csak kisebb lett, és én élvezem ezt is.– Önnek is a grund volt az akadémia?
– Az én generációmnak – meg az idősebbeknek – persze hogy az volt. Zuglóban laktam, a Paskál utca végében volt egy szabad terület, mindig oda jártunk. Iskola után már mentünk is, ha megéheztünk, valamelyik szülő kent zsíros kenyeret, azt ettük hagymával. Az Express együttes későbbi énekese, Solymos Tóni is arrafelé lakott, ő is jött, pláne, hogy övé volt a labda. A viccet félretéve, nem volt ügyetlen, és a szüleitől kapott egy igazi bőrlabdát. Aztán a Vörös Meteorhoz igazoltam, tizenhét évesen az NB II-ben futballoztam.– Hogyan folyt a képzés?
– Gyors voltam, azt gyakoroltatták, hogy labdával se lassuljak le. Amikor már a Fradiban játszottam, csak Mátrai Sanyi volt gyorsabb nálam. Mindig szélsőt játszottam, előfordult, hogy Szőke István futballozott a bal szélen, én pedig jobbon.– Nem érezte jól magát Dorogon? Ez volt az oka annak, hogy eljött?
– De, jól éreztem magam, csakhogy a Fradi hívott! Egyszer a zuglói lakásunk előtt megállt egy gépkocsi, Mészáros József, Albert Flórián és Rákosi Gyula kászálódott ki belőle, Dodó bácsi megkérdezte: „Janikám, nem lenne kedved a Fradiban futballozni?” Egyből igent mondtam. Mit mondhattam volna?! Minden álmom ez volt! A történethez hozzátartozik még, hogy egy-két nappal később Illovszky Rudolf, a Vasas edzője, Mészöly Kálmán és Farkas János kopogtatott nálunk, hogy igazoljak a piros-kékekhez, mire mondtam nekik, hogy már a Ferencváros játékosa vagyok. Rudi bácsi ki is fakadt: „Nem megmondtam, hogy néhány nappal ezelőtt kellett volna jöjjünk?!” Mészáros szeme azért akadt meg rajtam, mert 1963 áprilisában a Dorog az Üllői úton egy egyes döntetlent játszott az FTC-vel, Dalnoki Jenő fejesével vezettek a hazaiak, én egyenlítettem. Éles szögből váratlanul lőttem rá a Springer-szobor felőli kapura, Aczél László nem is mozdult a labdára. „Monkey, ne is menj érte, bent van!” – szóltam oda neki. Azért becézték így Lacit, mert roppant hosszú karjai voltak, mint a majomnak.– Hogyan érezte magát fradistaként?
– Ahogyan néhányan közülük: milyen katonának lenni. Ugyanis egyből bevonultattak három hónap kiképzésre, Alberttel, Páncsics Mikivel, Juhász Pistával, Németh Miklóssal, Havasi Sándorral együtt bújtam katonaruhába. Február 28-án leszereltem, március 10-én már pályára léptem az AS Roma ellen. A csatársor így állt fel: Karába, Varga, Juhász, Rátkai, Fenyvesi. A kettő egyes győzelem után itthon Flóri góljával győztünk egy nullára. Az Athletic Bilbao elleni első és harmadik mérkőzésen léptem még pályára, aztán a Manchester United ellen, a döntőbe jutásért vívott harmadik meccsen, és a Juventus elleni fináléban.– Gyanítom, a United elleni kettő egyes győzelem a legszebb emléke. Aki látta a gólját, az sem felejti el a mérkőzést!
– A találkozó előtt volt bennem némi dac, mert a kinti meccsen Dodó bácsi taktikai okból Fenyvesi József játéka mellett döntött, a visszavágó előtt pedig sérült voltam. A harmadik mérkőzésen óriási becsvágy dolgozott bennem. Varga Zoli a felezővonal után elengedte nekem a labdát, közép felé indultam, 25-30 méterről rálőttem. Amint elhagyta a lábamat a labda, éreztem, ha ez eltalálja a kaput, gól lesz. Be is akadt a bal felső ficakba. Az ellenfél kapusa, Patrick Dunne évekkel később bevallotta, farkasvakságban szenved, szürkületben rosszul tájékozódik. A magasan meglőtt labdámat szemmel követve a fénybe nézett, ami után nem látott rendesen. A gól utáni első pillanatokban azt sem érzékelte, hogy a hálóban van a labda.– Azért volt még bőven emlékezetes meccse a Fradiban. Ki lehet egyáltalán emelni egyet a 118-ból?
– Nagy kedvenceim a Panathinaikosz elleni 1965-ös BEK-meccs. Itthon gól nélküli döntetlent játszottunk, aztán este a bankettre a görögök felhúzott gatyaszárral jöttek, hogy na, itt Budapesten ikszeltek velünk. A hazai meccsen nem játszottam, de a banketten odajött hozzám Vilezsál Oszkár, aki ugye Mészáros József helyett lett ideiglenes edzőnk, és azt mondta: „Athénban te kezdesz!” Kint 3-1-re nyertünk, és én szereztem a vezető gólt. Ennél tökéletesebb nem is lehetett volna. Illetve ott van még az Inter elleni párharcunk, amely ugyan nem az eredmény miatt emlékezetes. Milánóban 4-0-ra kikaptunk, de ami itthon várt minket, arra a mai napig emlékszem. Hiába szenvedtünk nagy vereséget, 90 ezer néző előtt játszottunk! Elképesztő érzés volt.– Akkoriban nagyon jó volt fradistának lenni. Folyamatosan zsúfolt lelátók előtt játszani, bejárni a világot.
– Volt olyan, hogy az edzésünkre kijöttek ötezren. Elállt a szavam.– Milyen edzőnek tartotta Mészáros Józsefet?
– Elfogult vagyok vele, mert ő vitt a Fradihoz, bízott bennem, számított rám. El kell olvasni, mit mondott rólam A Fradi New Yorkban című könyvben!– Az 1965-ös és 1966-os idényben zömmel ön játszott a jobb szélen, 1966 novemberében az Újpest ellen hat háromra megnyert MNK-mérkőzésen Szőke István parádézott, négy gól szerzett, de az 1967 áprilisában rendezett fináléban ön került a jobb oldalra, az első meccsen gólt is lőtt. Ám ezt követően egyre ritkábban kapott helyet. Mi volt az oka?
– Lakat Károly 1967-ben került az együtteshez, nála Szőke István volt az első számú jobbszélső. Ezt el kellett fogadnom, az edző döntése. Hozzáteszem, az 1967–1968-as VVK-sorozatban öt alkalommal pályára léptem – ez csupán egy mérkőzéssel kevesebb, mint amennyit az 1965-ös VVK-siker idején játszottam. Ugyanakkor, az is tény, Lakatnál 1964-ben olimpiai kerettag voltam, de Jugoszlávia ellen súlyosan megsérültem, szóba sem jöhetett a tokiói részvételem. Ha megkérdezi, futballkarrierem alatt mi volt a legjobb, ami velem történt, azt válaszolom, az, hogy leigazoltak a Ferencvárosba. S hogy mi volt a legrosszabb? Amikor megmondták, hogy nincs szükség rám.– Milyen volt együtt játszani olyan korszakos futballistákkal, mint Albert Flórián és Varga Zoltán?
– Flórit ki kellett szolgálni, ez a szélsők és a fedezetek feladata volt, de amint megkapta a labdát, a legváratlanabb megoldásokat választotta. Varga Zoli azt csinált a labdával, amit akart. Ha indított, elém került a labda, nem kellett rá pokrócot dobni, már meg is játszhattam.– Manapság mi jelenti önnek a futballt?
– Kijárok a Ferencváros mérkőzéseire, no meg az unokám, Dávid meccseire, akinek 12 évesen már olyan jó a bal lába, amilyen nekem volt a jobb fénykoromban!– Mit üzenne a mostani csapatnak és a jövő fradistáinak?
– Alázat és szerénység nélkül nem megy! Illetve szeressenek focizni! Az unokámon látom, hogy imádja a futballt. Ha hazajön edzésről, utána egyből megy le a grundra játszani a barátaival. Ha ez megvan, akkor minden a lehető legnagyobb rendben lesz.
