A szerdai Magyar Kupa találkozó statisztikai adataiból csak egy érdemi következtetést lehet levonni: ez nem focimeccs volt. Emiatt az egyéni adatokat nem is érdemes vizsgálni a dorogi sárdagasztásról.

A meccsen 58%-ban birtokoltuk a labdát, a mieink 57%-kal passzoltak. 190 sikeres átadásunknál kevesebb az elmúlt hat évben csak a Makkabi Tel-Aviv elleni Európa Liga selejtezős találkozókon volt. A hazaiaknál ez 43% volt. Elmondható, hogy mindkét csapatnál teljesen esetleges volt, hogy az átadás emberhez megy-e. 15-ször lőttünk kapura, ebből 4 talált kaput (plusz az öngól), a hazaiaknál 7/2 ez az arány. Az xG-arány a tizenegyes és az öngól miatt minimális hazai fölényt mutat (1.26-1.29), az xcG-arány már a miénk: 1.14-0.91. A meccs 65 (42-23) támadásából 57-et a széleken vezettek a csapatok, ahogy el is mondták a lefújás után, csak ott lehetett valamennyire megjátszani a labdát.

A párharcokban nagy volt a hazaiak fölénye (95-113), mindkét csapat rengetegszer vesztette el a labdát (170-171), a mieink több labdát szereztek (90-77), főleg az ellenfél térfelén (45-22). A találkozón gyakorlatilag minden lövéshez labdavesztésből induló támadás vezetett. Tizenhétszer szabálytalankodtunk, 2-vel többet, mint a hazaiak, ennél csak a fehérvári 1-1-kor (19) faultoltunk többször. A passzok 20%-a volt hosszú a mi, 25%-a a hazaiak részéről, a harc nagy volt: a PPDA mindkét csapatnál hat alatti volt.