A fehérvári Funsho és Stopira így várja a holnapi meccset.

Funsho Bamgboye

Nagy meccs lesz, és erre az összecsapásra is úgy készülünk, mint bármelyik másik mérkőzésre. Most a bajnoki címvédő elleni meccs van a középpontban, remélem, sikerrel járunk a Ferencváros ellen.

Stopira

A Ferencváros ellen mindig különleges, hajtós mérkőzésre számítok, a legjobb formánkat kell mutatnunk, maximális koncentrációval kell készülnünk, ha meg akarjuk szerezni a három pontot. Személy szerint nem készülök máshogyan erre a találkozóra, mint a többire, ez is egy mérkőzés, amit meg akarunk nyerni. Természetesen nehéz találkozóra számítok, hiszen mégiscsak a listavezető FTC lesz az ellenfél. Azonban nem a tabellán elfoglalt helyezéseket kell nézni, csakis az számít, hogy saját magunkra figyeljünk és az előre begyakorolt taktika szerint, fegyelmezetten lépjünk pályára. Fizikálisan és mentálisan is készen kell állnunk, hiszen apró különbségek fognak dönteni az egyik vagy a másik fél javára. Ezen a mérkőzésen nem szabad hibáznunk, ezt pedig csak fegyelmezett játékkal tudjuk elérni, mind védekezésben, mind támadásban. Azt gondolom, megfelelően felkészültünk, a három pont megszerzése a célunk.

NS, Videoton