Abraham 2018 nyarán érkezett a Ferencvároshoz, most három évre a szaudi Al-ainhez írt alá.
A 27 éves futballista 2018 nyarán szerződött az FTC-be, első tétmérkőzését az Európa Liga selejtezőjében a Maccabi Tel-Aviv ellen játszotta 2018. július 12-én. Bemutatkozó idényében 13 bajnokin lépett pályára, ezzel tevékeny részese volt a 30. bajnoki cím megszerzésének.
Az előző szezonban a Bajnokok Ligája selejtezőjében és az Európa Liga csoportkörében is megmutathatta magát, majd másodszor is magyar bajnok lett – ebben a szezonban 19-szer szerepelt az NB I-ben.
A csupaszív játéka miatt szurkolóink által is nagyon kedvelt labdarúgó 2020 nyarán újabb BL-selejtezőkön szerepelhetett, segített kiharcolni a BL csoportkörébe jutást, és pályára léphetett a Barcelona, valamint a Juventus ellen is.
Abraham Frimpong minden sorozatot figyelembe véve 81 mérkőzésen lépett pályára a Ferencváros színeiben, két gólt szerzett, két bajnoki cím mellett megjárta az Európa Liga és a Bajnokok Ligája csoportkörét is.
Köszönünk mindent, Frim!
(fradi.hu)
📊| تعرف على نجم #العين الجديد#إبراهام_فريمبورغ 🇬🇭#شتاء_العين pic.twitter.com/YRHrWlgFPV
— نادي العين السعودي (@alain_ksa) February 1, 2021