Az egyik legrosszabb XXI. századi igazolásunk nácizott és hazudozott egy jót, a román Bogdan Andone a Gazeta Sporturilornak mesélt a 2003-as Fradi-DVSC-ről – hangsúlyozzuk, mesélt. Hozzá kell tenni, Andone nem jutott szerephez ezen a meccsen (sem), Selymes pedig játszott.
Az MTK az Újpesttel játszott, nekünk a bajnoki címhez hazai pályán kellett volna győznünk egy olyan ellenfél ellen, amely hét kezdő játékosa, így Sabin Ilie és Selymes Tibor nélkül állt fel, mivel számukra már egy tét nélküli mérkőzés volt. A patkóformájú stadionban teltház volt. A végén 0-0-ra álltunk. Az ultráik a legrosszabbak Magyarországon, nácik! 3-5 évre ki voltak tiltva Európából, mert rendkívül, rendkívül agresszívek. A csapat üdvözlése akkor tényszerűen náci volt. A 90. percben jártunk, és látva, hogy a helyzet rossz, bedöntötték a kerítést (Szeiler József utasítására kinyitották a kapukat – ulloi129) és beugráltak a pálya szélére. Azt akarták, hogy gólt szerezzünk, de nem tudtunk.
Másrészt, mikor látták, hogy nálunk 0-0 az eredmény, az Újpest hagyta, hogy gólt szerezzen az MTK a 85. percben (Juhász gólja a 34-ben volt – ulloi129), így elvesztettük a bajnokságot. Öt órán át voltunk bezárva a stadionba. Tűzoltók jöttek, ajtókat törtek be, rendőrök és terrorelhárítók helikopterről köteleken ereszkedtek le, hogy kivihessenek a stadionból. Én az öltözőből én az emeleti irodákba menekültem a feleségemmel, kis gyerekeimmel. Az ajtók repkedtek… elképzelhetetlen. A filmekben sem látni ilyet.
– Bogdan Andone




