Támadónkkal beszélgetett a sportnapilap.

A bajnoki szünetben kaptak néhány nap kimenőt Szergej Rebrov vezetőedzőtől. Jólesett lazítani?
Három nap szabadságot kaptunk, sokan hazamentek, mások elutaztak valahova egy gyors feltöltődésre, mi a családdal Budapesten maradtunk. Jólesett kikapcsolódni, nagyokat sétáltunk a belvárosban, a karácsonyi vásárt is felkerestük. A srácok iskolába járnak, nem hiányozhattak, ezért sem utaztunk el.

Két fia van. Lefogadom, hogy futballoznak.
Egyelőre csak a nagyobbik. Nyolcéves, imádja a labdát. Ne kérdezze, hogy mennyire ügyes, édesapaként elfogult vagyok vele. Egy biztos, nagy a mozgásigénye, ha tehetné, alvás helyett is focizna. Az egyik budapesti akadémián játszik, ahol több külföldi társa is van a csapatban. Ha úgy alakul, délutánonként én viszem edzésre, nem sok üresjárat van odahaza, a két fiú alaposan lefoglal bennünket.

Mentálisan vagy testileg esett jobban lazítani?
Mentálisan. Kemény négy-öt hét állt mögöttünk, sorra játszottuk a bajnoki mérkőzéseket, az Európa Ligában fogadtuk a Ludogorecet, utaztunk Moszkvába, majd jött hozzánk a CSZKA, a BKV Előre ellen pedig a Magyar Kupában játszottunk. Sokat voltunk úton. Előfordult, hogy alig értünk haza, máris indultunk tovább. De ezt nem panaszként mondom, hiszen imádom a labdarúgást, a sok utazás az életünk része, a játék velejárója.

Erőnlétileg teljesen rendben van?
Igen! Az utóbbi hónapokban két sérüléssel is meg kellett küzdenem, de jó ideje már nincs bajom — hol kopogjam le gyorsan? Fizikailag rendben vagyok, és szerencsére az önbizalmam is visszatért. Most lazítottunk egyet, kikapcsolódtunk, hogy aztán újabb erőltetett menet vegye kezdetét. A téli szünetig hét mérkőzés vár ránk, a lehető legtöbbet kell kihoznunk belőlük.

Vasárnap következik a Zalaegerszeg elleni bajnoki, egy héttel később pedig a másik újonc, a Kaposvár ellen játszanak. Két kötelező győzelem?
Biztos vagyok benne, hogy mindkét összecsapás nehéz lesz, hiszen az újoncok rendszerint az utolsó leheletükig harcolnak, minden pontért megküzdenek. Ráadásul ezek a csapatok ellenünk általában beállnak védekezni, és kontrákból próbálnak meg eredményesek lenni, ez pedig nem kedvez nekünk. Mégsem keresnék kifogásokat, maradjunk annyiban, ha bajnokok szeretnénk lenni, ezeken a találkozókon feltétlenül nyernünk kell. Márpedig ismét bajnokok akarunk lenni!

Amikor a nyáron kiderült, hogy a bolgár Ludogorecen kell túljutniuk a Bajnokok Ligája-selejtezőjén, gondolta volna, hogy decemberben még talpon lesznek a nemzetközi porondon? Sőt, könnyen előfordulhat, hogy az utolsó körben a Ludogorec ellen az EL-továbbjutásért léphetnek pályára Razgradban.
Ha arra nem is gondoltam, hogy újra Razgradba utazunk, abban hittem, hogy bejuthatunk valamelyik kupasorozat csoportkörébe. Bíztam a csapatban, a stábban, láttam, hogy minden adva van a sikerekhez. Egyelőre úgy vagyunk vele, hogy minden pontnak örülünk, minden győzelmet hatalmas sikerként élünk meg, és igenis nagy szó, hogy két fordulóval a csoportkör vége előtt még van esélyünk a továbbjutásra. El sem tudom mondani, milyen nagy eredmény lenne, ha tavasszal is pályára léphetnénk az Európa Ligában. De erről egyelőre egy szót se!

Már csak azért se, mert legközelebb az Espanyolt fogadják. Elképzelhetőnek tartja, hogy a spanyolok a biztos továbbjutás tudatában nem a legerősebb csapatukkal érkeznek Budapestre?
Nem hinném. Aligha mindegy nekik, hogy elsőként vagy másodikként jutnak-e tovább, hiszen ez is befolyásolja, kit kapnak az egyenes kieséses szakaszban. Meglátjuk… Ennél sokkal fontosabb, hogy a mi játékunk működjön, hogy a saját formám rendben legyen. Az Espanyol remek csapat, de engem semmi más nem érdekel, csak az, hogy még mi is versenyben vagyunk.

Sao Paulóban született, testét több vallási motívum is díszíti. Ennyire fontos szerepet játszik Isten az életében?
Hívő ember vagyok, a nap végén rendszerint számvetést tartok, hogy mit csináltam jól, s min kell változtatnom. Brazilként fontos nekem a hit, ebből is erőt merítek. Úgy élem az életemet, hogy ha valamiért keményen megdolgozom, annak biztosan meglesz a jutalma. Reggelente így kelek, este pedig így fekszem le.

NS