A szombati mezőny egyik legjobbja tudja, hogy a szombati 7-0 is csak három pontot hozott.

Én vagyok az első számú tizenegyesrúgó, a második büntetőnél a csapat érdekét néztem, Davide egyből jelezte, hogy szívesen elvégezne. Ha nem mondja, akkor is tudom, mert elég volt ránézni: izzott a szeme, annyira akart gólt rúgni. Davide amúgy is a barátom, de ha bármelyik csapattársamnak szüksége van az önbizalom-növelésre, és az a csapat hasznára válik, akkor is átadom a tizenegyest. A végén adtam egy gólpasszt is neki, talán belőhettem volna én is, de így volt biztos a gól. Természetesen még a pályán megköszönte, a gólörömnél a vállamat veregetve mondta is: „Grazie, mio amico!” Ennyi, nincs mit ragozni rajta.

Lehetne több is a kilenc gólom, de nem ez a lényeg, Fontos, hogy élvezzem a játékot, hogy örömöt leljek a játékban. Persze nem akarok leállni.

Nem számítottunk könnyű mérkőzésre, arra gondoltam, hogy a DVTK az előző heti ötös után nagyobb elánnal veti bele magát a meccsbe. De mi magunkhoz ragadtuk a kezdeményezés, és mivel kihasználtuk a helyzeteinket, a vártnál simább volt a meccs. De ez csak egy a sok közül, aminek akkor van értelme, ha az MTK ellen is nyerünk.

Rosszat az biztosan nem tesz a bajnoki harcban, ha a keret tele van önbizalommal teli focistákkal – és erre a 7-0 rátehet. Dzsudzsák Balázzsal és néhány másik barátommal egy éttermi vacsorával ünnepeltük meg a győzelmet.

– Varga Roland

(Nemzeti Sport nyomán)