A hétvégén kezdi meg a bajnoki szezont női kézilabda csapatunk – fiatal szélsőnket kérdezték ezen alkalomból.
Márton Gréta
Jól jött a hosszú hétvége, hiszen kemény volt a nyár, Csibének és nekem az alapozás mellett még a junior Európa-bajnokságról is maradt kipihenni valónk, de most újult erővel vágunk bele a szezonba. Az Eb után Gábor azt mondta, ha úgy látja, hogy pihennünk kellene, akkor nagyon szívesen elenged minket egy-egy edzésről, de erre végül nem volt szükség. Igaz, én azért olykor éreztem hullámvölgyet a mentális fáradtság miatt, a teljesítményem sem volt mindig olyan, mint szerettem volna, de ez ebben az időszakban még nem akkora baj. Az elmúlt fél évben kellőképpen átértékeltem a helyzetemet, hiszen eddig a kézilabda egy kicsit az iskola mögé szorult a rangsorban, most viszont már hivatásként tekintek a kézilabdára, egyértelműen az első helyre került, miközben, persze, a sulit sem szeretném elhanyagolni. Bízom benne, hogy nemcsak erre volt jó az utóbbi időszak, hanem eközben jobb játékossá is váltam. Ugyanakkor azt nem tudom, talán nem is lehet megszokni, hogy gyakorlatilag azokkal játszom most egy csapatban, akiken felnőttem, akik a példaképeim voltak, és ez hihetetlen érzés számomra. Látni nap, mint nap, hogy mit csinálnak, mennyit dolgoznak a sikerért – rengeteget tudok tanulni tőlük, szeretnék én is ilyen szintre eljutni. Abban biztos vagyok, hogy bőven kell még ahhoz idő, hogy igazán megszokjam az NB I-es közeget, de Csibe példája itt van előttem, nagyjából olyan szerepem lesz, mint neki volt tavaly. Most még van bennem egy kis félsz, de remélem, hogy hamar elmúlik, mert az biztos, hogy szeretnék élni az adódó lehetőségekkel!
