A német harmadosztályú csapat látta vendégül mesterünket.
Thomas Doll nem feledi gyökereit. Játékos pályafutása elején szép éveket töltött a Hansa Rostocknál, ahol első felnőtt bajnoki találatát is szerezte.
Most a klub alapításának 50-ik születésnapjára rendezett ünnepségre érkezett haza. Doll a Hansa sztárjai között lépett pályára, akik 8:1-re verték a szurkolók együttesét. A felnőtt csapat már nem tudott ilyen szépen ünnepelni, hiszen 3:1-re kikaptak az Union Berlin együttesétől.
Az egykor szebb napokat látó, Németország egyesülése után sokáig a legsikeresebb keleti együttesnek számító Hansánál a jelen nem a legszebb, hiszen idén is csak a harmadosztály középmezőnyében végeztek.
Edzőnk népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a Hansa hivatalos honlapja Doll és Oliver Neuville közös képét választotta fő képnek a jubileumi eseményről beszámoló híréhez.





