Még ősszel találkozott Torghelle Sándorral a pályán, a két játékost kérdezték a mai örökrangadóról.

Leandro

Ha az augusztusban lejátszott, 2-0-ra megnyert meccsre gondolok, még most is sajog az oldalam… Sanyit senkinek sem kell bemutatni, mindig 100%-on pörög, így amikor az egyik beadás után kapusunkkal, Dibusz Dénessel egyszerre mozdult a a labdára, gondoltam segítek, és beálltam közéjük. Sanyi persze a szokásos tankszerű stílusával futott tovább, és a térdével eltalálta a bordámat. Semmi szándékosság nem volt a mozdulatban, sok ilyen szituáció van a meccseken, ezzel együtt két-három hónapig bajlódtam a repedt bordámmal, ami jól mutatja, mennyire kellemetlen ellene játszani. Egyébként remek srác, korábban a válogatottban is együtt szerepeltünk, de a pályán nincs barátság.

Hazai pályán mindent megteszünk a győzelemért, mégiscsak a magyar futball egyik legrangosabb párosítása a mostani. A bajnoki cím és a sikeres MK-elődöntő után a hangulatra nem lehet panasz, de a sűrű program miatt nincs megállás, a szombati találkozóra is muszáj felpörögnünk. Lehet, hogy az elmúlt hetek szerda-szombat ritmusa, és a sérült labdarúgók kiesése miatt kevésbé leszünk dinamikusak, ezért fontos, hogy már az első tíz percben felvegyük a meccs ritmusát.

Torghelle Sándor

Persze, hogy jó lenne a Fradi ellen játszani. Az mindig más történet, igaz, én már átéltem néhányszor. Nem előny, hogy már bajnokok, hiszen nyugodtak lehetnek, nincs rajtuk stressz, nyomás, győzelmi kényszer, aki pedig eddig kevesebbet játszhatott, és most van lehetősége, bizonyítani akar, hogy helye van a csapatban, semmiképp sem szabad arra számítanunk, hogy egy, a célját már elérő ellenfélhez megyünk. A meccset a Fradi is komolyan veszi, ebben biztos vagyok.

NS