Gerzson szerint nem lehet összehasonlítani a 12 évvel ezelőtti Fradit a mostanival.
– A 2003–2004-est megelőző idény túlzás nélkül tragikusan végződött a Ferencvárosnak. Az utolsó fordulóban nemcsak a bajnoki aranyérmet vesztette el azzal, hogy képtelen volt legyőzni hazai pályán a Debrecent, hanem a tulajdonosát, Várszegi Gábort is, aki a szurkolói rendbontás után bejelentette, kivonul a klubból. Hogyan dolgozták fel ezt a traumát?
– További csapásként a következő bajnokságban az első három hazai mérkőzésünket zárt kapu mögött kellett játszani. Bár utólag visszagondolva talán éppen ennek köszönhettük, hogy nagyon összekovácsolódtunk. Csak egymásban bízhattunk, a közönség sem segíthetett, elkaptuk a fonalat, s nagyon jó őszt zártunk.
– Tavaszra aztán újabb bonyodalmak támadtak. Kezdett elfogyni a pénz, továbbá Garami Józsefet Pintér Attila váltotta a kispadon.
– Mi tagadás, nem találtuk meg a közös hangot. Sokan gondolják azt, a magyar labdarúgókkal úgy kell bánni, korbácsos kézzel, ahogy azt „Pinyő” teszi, vagy inkább tette, mert szerintem ő is tanult az akkori esetből. Voltak nehéz napjaink, rossz meccseink, de Lipcsei Petivel az élén az idősebb játékosok tudták a módját, hogyan kell egyben tartani a csapatot.
– Az utolsó forduló párosítása rendkívül izgalmasan alakult: Ferencváros–Debrecen, MTK–Újpest. A Fradi bajnoki címéhez a győzelmen felül az is kellett, hogy az MTK ne kapjon ki az Újpesttől. Hitt benne?
– A tavaszi megtorpanás után a hajrában ismét jól játszottunk, az utolsó forduló előtt én már éreztem, hogy meglesz a bajnokság. Tudtam, hogy a Debrecent legyőzzük, s bíztam az MTK-ban, hogy odateszi magát az Újpest ellen. Emlékszem, későn, talán fél tízkor kezdődött a meccs, mert az RTL közvetítette, és viszonylag simán nyertünk 3-1-re. Mégsem ünnepeltünk egyből. Néhányan beszaladtunk az öltözőbe, mert a másik mérkőzésből még hátra volt néhány perc. Aztán amikor vége lett, kitört az ünneplés. Mindannyian eksztázisban voltunk, talán sohasem örültem annyira győzelemnek, mint akkor. A szurkolókkal együtt fergeteges bulit csaptunk.
– Az akkori és a jelenlegi Fradit összehasonlítva mire jut?
– Két különböző korszak, ezért lehetetlen az összehasonlítás, például meg nem mondanám, hogy akkor voltam-e jobb játékos vagy ma. A klub életében viszont egyértelmű a különbség. Akkor a válság fenyegetett, ma viszont roppant stabil a Ferencváros. Egy különbséget mégis kiemelhetek. Akkoriban nem volt lehetőség olyan minőségi külföldi futballistákat igazolni, mint manapság. Ez is a jelenlegi siker fontos tényezője.
– Tizenkét éve kevésen, egyetlen gólon múlott a bravúros folytatás, az FTC ennyivel maradt le arról, hogy a Sparta Praha ellen feljusson a Bajnokok Ligája főtáblájára. Többen azt állítják, hogy ha ön csak a prágai meccs után igazol Angliába, sikerülhetett volna a bravúr. Ön is így gondolja?
– Jó, hogy szóba kerül, magam is többször megkaptam, hogy velem kiharcoltuk volna a továbbjutást. Nem hinném, akkor nem tudtam volna segíteni a csapatnak. Az előző fordulóban, az albán Tirana ellen is gyengén játszottam, zaklatott voltam, már máshol jártak a gondolataim.
– Szombaton elmaradt az önfeledt ünneplés. Mikor pótolják?
– Még ma is nyomaszt a debreceni vereség emléke, szörnyű így bajnoki címet ünnepelni. Kész szerencse, hogy lesz lehetőség a javításra. Szerdán a bajnokságban a Paks, majd még inkább a Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóján. Szeretnénk revánsot venni a Debrecenen.
forrás: Magyar Idők
