Karácsonykor Magyarországot választotta Franciaország helyett Szomi. Leandro is itthon ünnepel.
A mögöttünk hagyott hét végén a német Bundesligában is lezárták az évet, kihasználva a szünetet, Szalai Ádám sietősen Madridba repült, hogy korábbi csapattársaival, spanyol barátaival közösen ünnepelje a karácsonyt. Hasonlóan cselekedett Dzsudzsák Balázs: annak dacára Bursából Moszkvába repült néhány napra a dinamós haverokhoz, hogy Törökországban – ott legalább érthetően – nem ünneplik a Megváltó születését, a labdarúgó-bajnokságban sincs most szünet, e hét végén újabb fordulót rendeznek.
Nem szilveszteri számunkból közlünk előzetest, csupán a történet képtelenségét kívánjuk hangsúlyozni. Ami mégis igaz, csak éppen nem a nevezett szereplőkkel és helyszínekkel. Somalia, a Ferencváros korábbi, a francia Toulouse jelenlegi játékosa Budapesten tölti az ünnepeket.
Már-már irracionális kötődés egy sikeres, világlátott brazil fiatalembertől, akinek az életében Magyarországnak, Budapestnek, a Ferencvárosnak a futball törvényszerűségei alapján csupán az ugródeszka hálátlan szerepét kellene betölenie. Ám valamiért mégis többet jelentünk, fontosabbak vagyunk neki ennél.
Somalia – hivatalos nevén Wergiton do Rosário Calmon, a ferencvárosi társaknak és szurkolóknak egyszerűen „Szomi” – négy évet töltött Magyarországon az FTC játékosaként. A pályán megcsodálhattuk a gyorsaságát, legfeljebb amiatt lehetett némi hiányérzetünk, hogy brazil létére nem kellően technikás. Thomas Doll aztán megtalálta a neki ideális posztot, védekező középpályásként, „szűrőként” kiemelkedő teljesítményt nyújtott az NB I-ben, nem véletlenül figyelt fel rá a Toulouse. Úgy ment tovább, ahogy jött, és ahogy négy éven át élt közöttünk: különösebb feltűnés nélkül. A vájt fülűek csupán arra kaphatták fel a fejüket, amikor búcsúképpen azt mondta: visszajövök. Ez persze akár üres klisé is lehetne, ám Somalia novemberben személyesen szurkolt a Groupama Arénában – a magyar válogatottnak!
Ennél is erősebb kötődésről árulkodik, hogy a karácsonyt Budapesten ünnepli. Hogy miért?
„Franciaországban három hét a bajnoki szünet, január kilencedikén már újra játszunk, csak néhány nap szabadságot kapunk. Nincs idő arra, hogy hazautazzak Brazíliába, a családomhoz, Franciaországban viszont jóformán senkit sem ismerek, ezért gondoltam arra, hogy Magyarországon töltöm ezt a néhány napot. A fiúkkal tartom a kapcsolatot, gyakran játszunk együtt az interneten, remélem, lesz rá idő, hogy személyesen is találkozzunk. S persze szeretném meglátogatni Böde Danit” – mondta érdeklődésünkre, hozzátéve, csak szép élményekkel gazdagodott Magyarországon, egyedül az időjárást nem szereti.
Azt se hallgassuk el, bizonyos Jefferson Alex Dos Santosnak, azaz Jeffynek különösen fontos szerepe van abban, hogy a brazil futballista könnyen feltalálta magát nálunk. Jeffy tizenöt éve él Magyarországon, a budapesti brazil közösség fontos alakja. Annak idején Leandrót is felkarolta, sőt jelenleg is barátságot ápol a nyár óta újra zöld-fehérben futballozó játékossal.
„Leót” – hivatalosan Leandro de Almeidát – ugyancsak van okunk méltatni, ha napjainkban készülne Magyarországot bemutató reklámfilm, hiba lenne belőle kihagyni. Tizennyolc évesen érkezett Magyarországra, szép karriert futott be, ama kevés külhonból „igazolt” válogatott sportolónk közé tartozik, aki a magyar állampolgárság mellé magyar tudatot is szerzett. Tökéletesen beszéli a nyelvünket, felesége magyar, példás családapaként neveli két gyermekét. Noha magától értetődő természetességgel a téli szünetet odahaza, Brazíliában tölti a szüleinél, testvéreinél, az otthona már idehaza van. „Brazíliában élnek a rokonaim, Cipruson a legtöbb a barátom, ám már nem tudnám máshol elképzelni az életem, mint Magyarországon” – így vallott az érzéseiről.
Somalia és Leandro – fogadott fiaink, avagy Magyarország az ő választott hazájuk. Kényszer és érdek nélkül, csakis kölcsönös üdvünkre. Legyünk büszkék rájuk, ahogy ők is büszkék reánk!
forrás: magyaridok.hu
