A hétvégén kezdődik a Jet-Sol Liga, több erősítést is bejelentettünk.

Zágor Bernadett mellett két bosnyák, és a debreceni Igor Morozov válogatott párja, Inna Zlidnis is bajnoki bronzérmes női csapatunkhoz szerződött.

A labdarúgó-csapatunk a nyáron több, nemzetközi viszonylatban is rutinos játékost szerződtetett, akik nagy segítségül szolgálhatnak a fiatal keret megszilárdításában. A legismerősebb név természetesen egy magyar játékosé, Zágor Bernadetté lehet, aki 30-szoros válogatott és korábban – 2005 és 2011 között – már játszott a Ferencvárosban. A 24 éves támadó kétszeres bajnokként, és egyszeres Magyar Kupa-győztesként tér haza a Népligetbe.

A támadóként bevethető Amela Krso is egyesületünknél folytatja a pályafutását. A 23 esztendős játékos korábban a nemzetközi kupákban, és az utánpótlás-, valamint az A-válogatottban is megmutathatta képességeit. A Dörnyei Balázs vezette szakmai stáb rövid próbajátékot követően döntött a labdarúgó szerződtetése mellett.

Krso honfitársa, Dejana Boskan is Magyarország, és a Ferencváros mellett döntött. Az ugyancsak felnőtt válogatott futballista, Boskan a középpályán bevethető, és egyelőre fél évig marad klubunknál – a felek az őszi szezon végén döntenek a folytatás lehetőségéről.

Elsőre talán meglepő lehet, de Igor Morozovnak, a DVSC észt válogatott védőjének is köszönhetünk egy új játékost. A Morozov család ugyanis egy igazi futballfamília, hiszen Igor párja, Inna Zlidnis is válogatott labdarúgónak mondhatja magát a hölgyeknél. A 24 éves hátvéd követni akarta Magyarországra párját, és a Ferencvárosi Torna Clubot érezte hazánkban a legmegfelelőbb klubnak jövőjét illetően. A szakmai stáb elégedett volt a 37-szeres válogatott teljesítményével, így Inna Zlidnis is női labdarúgó-csapatunknál folytatja pályafutását.

Dörnyei Balázs csapata szombaton (augusztus 23., 15.00) kezdi meg a bajnoki menetelését a szombathelyi Viktória FC otthonában.

Jet-Sol Liga ’14/’15
1. forduló (augusztus 23–24.): Viktória-Trend Optika FC–Ferencváros
2. forduló (augusztus 30–31.): Ferencváros–MTK
3. forduló (szeptember 6–7.): Szegedi AK–Ferencváros
4. forduló (szeptember 27–28.): Ferencváros–Újpest
5. forduló (október 4–5.): Dorogi Diófa–Ferencváros
6. forduló (október 18–19.): Ferencváros–Astra
7. forduló (október 25–26.): 1. FC Femina–Ferencváros
8. forduló (november 8–9.): Ferencváros–Viktória-Trend Optika FC
9. forduló (november 15–16.): MTK–Ferencváros
10. forduló (november 22–23.): Ferencváros–Szegedi AK
11. forduló (november 29–30.): Újpest–Ferencváros
12. forduló (március 14.): Ferencváros–Dorogi Diófa
13. forduló (március 21–22.): Astra HFC–Ferencváros
14. forduló (március 28–29.): Ferencváros–1. FC Femina

Fradi.hu