Olvasónk, Vico helyszíni beszámolója az Everton nyílt edzéséről.

Momót ugye elengedtük az Evertonhoz, ami szerintem nagyon jó választás Neki és a részesedő klubok is jól járnak, a manager urakról már nem is szólva. Szerencsére meg épp fel tudták rakni a repülőre így volt lehetőségem a mai napon kilátogatni az edzésükre és figyelni mit tudhat majd a „nagyok” között. Korán érkeztem, nem számítottam nagy tömegre de nem akartam a dugóba ragadva káromkodni. Azt hittem korai leszek, de a szorgos thai szurkolók már a stadion bejárata előtt gyülekeztek. A környéken már elkezdték felállítani az információs- és sörsátrakat a holnapi meccsre. Ezenkívül volt két asztal, ahol különböző regisztráció folyt, Everton FanClub tagoknak. Egy kicsit megijedtem, mert nyílt edzésnek hirdették, de egyre többen a FanClubos belépővel a nyakukban rohangáltak. Ennek ellenére én nem regisztráltam – pedig még szkenner se volt :-) – és próbáltam helyezkedni a busz érkezéséhez. A Fradi-mez nálam és abban bíztam, hogy az Everton drukkerek még nem ismerik Momót, így talán nagyobb eséllyel fogom tudni levadászni egy közös képre és aláírásra. Szép lassan telt az idő egyre több rendőr is lett, kordonokat is húztak, de az otthoni viszonyokhoz képest vicc kategória volt.

Érkezik az Everton FC

Körülbelül 17.15-kor begurult egy mikrobusz, a stáb pár tagja szállt ki belőle, számomra teljesen ismeretlen figurák. Nem sokkal később megérkeztek az angol szurkolók is, ahhoz képest hogy ez „sörmeccs túra”, egész szép számban elkísérték a csapatot, olyan 30-an lehettek. Tíz perccel később végre begurult a csapat busza is. Mindenki készenlétben, de engem nem zavart, egész jó helyet sikerült kikönyökölnöm az elmúlt félórában, így az első sorból vártam Besicre. Szépen szállingóztak lefelé a játékosok, de bevallom őszintén egy arcot se ismertem és vártam arra az egyre aki miatt kilátogattam. A busz ajtajai bezáródtak és szép lassan elhajtott. Mi?! És hol van Momo?! Kérdeztem magamban. Érdeklődtem, hogy jön-e még egy busz vagy ennyien voltak csak (kb. 10-15 játékosra emlékeztem, hogy leszállt a buszról), de biztosítottak hogy csak egy busz van.

Szomorúan ballagtam be a stadionba, mert teljesen biztos voltam benne, hogy Momót felismertem volna meg kékben is. Elfoglaltam a helyem és pásztáztam a gyepet, mert már elkezdték a nyújtást a fiúk. Ami elsőre feltűnt, hogy jóval több játékost látni, mint akik a buszról leszálltak (lehet páran mar korábban kijöttek gyakorolni). És végre befutott Besic is a képbe. Na innentől már csak őt követtem és bíztam benne, hogy talán az edzés végen nagyobb szerencsém lesz. Az elején feltűnt, hogy Besic nagyon egyedül van, még nem sikerült a teljes beilleszkedés, de hát ez érthető is, pár napja van csak velük. Aztán szép lassan talált magának párt és látszott rajta, hogy Ő igenis „feltöri” a rideg angolokat. Pacsizott, hátba veregette a társakat, és kedélyesen beszélgetett is velük.

Még kissé egyedül

Cicázás következett, három csoportra osztották a játékosokat. Momo a körön belül kezdett, de ezután egyszer sem került vissza, remek technikás passzokat mutatott be, 3-4 emberrel együtt kimagaslott a többiek közül. Utána megfelezték a csapatot és az egyik térfélén egymás elleni játék folyt, a másikon pedig passzokból indulás a szélen, majd centerezés vagy direktbe egyből középen oldottak meg pár passzból. Rövid idő után a két térfél cserélt, így mindenki részt vett a feladatokban. Besic az egymás elleni játéknál és támadás vezetés gyakorlásánál se nyújtott kiemelkedőt. Nem sikerültek a passzok, nem érezték még egymást a társakkal, viszont az edzői stáb biztatta és senki nem orrolt meg rá a társak közül se. A gyakorlatok után a társaságot két csapatra osztották és kispályásan játszottak egymás ellen a fiúk. Az egyik csapat a kék tréning pólót viselte, a másik megkülönböztető narancssárga mellényt kapott. Momo viszont zöldet vett fel (nem véletlen :-)), egyedül a pályán lévők közül. Először azt hittem csak elfogyott a narancs és Ő szépen taktikázva megvárta a zöldet, de nem…

Zöldben.

A játék középpontja lett, Ő volt a „jolly joker”, a mindenes. Mindkét csapatot segítette, mindig azt, amelyik támadott. És nekem úgy tűnt, hogy neki mindig benne kellett lennie az akcióban, egyébként a találat nem volt érvényes. Sokat is volt játékban, kezdték a társak elismerni, megismerni és remélem nem elfogultság, de megint a legjobbak között volt. Azt a játékot hozta, amit a világbajnokságon is már megvillantott. Remek testcselek, pontos passzok és rengeteg futás. Az edzést tizenegyes rúgásokkal zárták, Momo nem rúgott. A többiek nagyrészt bevágtak, a kapusok nem sok vizet zavartak. Vastaps jutalmazta a játékosokat, a szakmai stábot és mindenki rohant le a kordonokhoz újra szerencsét próbálni (érkezésnél nem volt dedikálás).

Egyből kitűnt a többiek között :-)

Mivel végig vártam az edzést, így a kordonoknál már nem jutott igazán jó hely, de nem adtam fel. Tudtam, ha végre Momo megjelenik akkor hogyan fogom majd felhívni a figyelmét. Az első érkező a vezetőedző volt és már az első emberéknél leállt dedikálni. Örültem, mert ez már egy jó jel volt arra, hogy kicsit szabadabban lesznek a játékosok, és növelte az esélyeim is, mert sok szurkolót lekötött :-)

A második érkező pedig egy kócos figura, nem más mint Momo! Sehol a zselézett, belőtt séró, mintha tényleg nem akart volna feltűnést kelteni. Tudtam, eljött az én időm, lépnem kell. Jó hangos kiáltás Momónak, miközben a mezt a fejem fölé emeltem és büszkén tartottam. Meghallotta és látnotok kellett volna az arcát… Óriás mosoly és már fordult is az irányomba. A thaiok ennek megörülve már nyújtották is felé a papírokat, Everton mezeket, de Ő félretolta őket és az ismerős címer felé tört előre. A mezt természetesen aláírta és készült közös kép is, a minőséget inkább hagyjuk, köszönet a mérges thaioknak, akiket megkértem. Pár szót is váltottunk, nagyon örült, hogy Fradi szurkolót láthat. Látszott rajta, hogy sokat jelentett neki a klubunk és talán soha nem fogja elfelejteni az itt eltöltött pár évet.

Örök emlék

Aztán udvariasan „kiszolgálta” a thai szurkolókat is, én pedig hihetetlenül boldogan hagytam ott a többieket. Büszkén indultam el haza mert éreztem, hogy Ő is büszke a klubunkra. Holnap megpróbálom még elkapni a hotelben, hátha egy kicsit hosszabban is tudunk beszélgetni arról, hogy érzi magát, mit gondol rólunk és mi volt ez a transzfer mizéria körülötte. Ha nem jön össze én már akkor sem leszek csalódott. Hatalmas élmény ez nekem a szürke hétköznapokban és a Fradi meccs nélküli hétvégékben. Momo minden tisztelet megérdemel, örülhetünk hogy láthattuk Fradi mezben focizni. Úgy gondolom ha nem is az első meccseken, de a következő szezonban meghatározó embere lehet az Evertonnak és 2-3 éven belül már tényleg valamelyik TOP csapat lesz a következő állomáshelye.

Vico videókat is készített Momóról, ezeket egybefűzve alább tekinthetitek meg: