Az Észak-Írország és Finnország elleni mérkőzéseket rendeznék nálunk.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kevéssel a vasárnapi sorsolás után már a selejtezők menetrendjét is nyilvánosságra hozta. 2014-ben két hazai selejtezőnk lesz, az első szeptemberi meccsen Észak-Írország az ellenfél, november közepén pedig Finnország.

Az MLSZ azt tervezi, hogy a két selejtezőt a Ferencváros vadonatúj stadionjában rendezzük meg.

„Az UEFA szakemberei májusban jönnek terepszemlére, a Ferencváros stadionja addigra még nem készül el, míg a Debrecené már igen. Nekünk három hónappal az első tétmeccs előtt, tehát júniusban kell megmondanunk, hol szeretnénk az első meccset megrendezni. Ha esetleg a Fradi-pályán kivetnivalót találnak, akkor még tudunk változtatni rajta az UEFA igényeinek megfelelően. A debreceni stadion már kész lesz addigra, ott már egy kész létesítményt mérnek fel az UEFA küldöttei” – mondta Sztancsik Tamás, a válogatott sajtófőnöke.

Sportgéza