Szabó István tisztességgel helytállna ma az Üllői úton csapatával.
Dejan Stankovic
Ez lesz a harmadik meccsünk a Kecskeméttel az idei szezonban, itthon szoros meccsen tudtunk nyerni, míg idegenben alul maradtunk velük szemben. Most újra a saját közöségünk előtt játszhatunk, jó formában vagyunk, ezt ki kell tudnunk használni. Ugyanolyan fegyelmezetten kell játszanunk, ahogy tettük azt a derbin, minden bajnoki meccs egy újabb lépcsőfok, aminek a végén ott a bajnoki cím, de ahhoz minden fokot sikerrel kell venni. Várjuk a vasárnapi meccset.
Szabó István
Mindenki pontosan tudja, milyen erőt képvisel a Ferencváros a magyar mezőnyben, ezt mutatja az is, hogy a hazai porondon nem veszített még tavasszal pontokat, illetve a kupában is továbbjutott. Ezek a tények, mi viszont próbálunk csak magunkra koncentrálni és maximálisan felkészülni a mérkőzésre. Örülünk, hogy bejutottunk a nyolc közé a kupában, most pedig az FTC ellen is tisztességgel helytállnánk. Ahogy mindig, úgy most sem feltartott kézzel szeretnénk pályára lépni.




