Clubunk úszótehetsége a 10 km-es nyíltvízi úszáson kvótát érő helyen végzett tegnap a világbajnokságon, elérzékenyülve értékelt utána. Gratulálunk!

Hetvenegy úszó zubogott a vízbe a nyíltvízi viadal nyitónapján a nők 10km-es távjának rajtjánál, azaz még a szokásosnál is brutálisabb feladat várt az indulókra, akiknek a többsége az olimpiai kvótákért szállt harcba. Fábián Bettinánál kérdőjelek sorakoztak, miután a felkészülés legkritikusabb időszakában vette ki az edzésekből tíz napra egy tüszős mandulagyulladás, és csupán néhány napja fejezte be az antibiotikum-kúrát… Utólag elmondható: ez azért eléggé rányomta a bélyegét a teljesítményére, legalábbis edzője, Kutasi Gergely azzal köszöntötte a végül 12. helyen célba ért tanítványát, hogy „Te egy hős vagy! Látod, hogy mire vagy képes?!” A korábbi nyíltvízi úszó elárulta: „Ez így minden volt, csak normális felkészülés nem. A mai siker kizárólag Betti mentális képességein múlott, azt bizonyítja, hogy milyen fantasztikus versenyző. Az utolsó napokban azért már ment olyan időket edzéseken, ami bizakodásra adott okot, ettől függetlenül nem voltam nyugodt a célbaérésig – viszont a mai teljesítményét látva azt mondom: ha ilyen állapotban erre volt képes, akkor meddig juthat egy jól sikerült felkészüléssel az olimpián, ahol csak huszonöten úsznak majd.

Bettina még fél órával a beérést követően is egész testében remegett, miután minden erőtartalékot kipréselt magából. Végig mezőnyözött, a 16-24. hely környékén csatázott, és a finisben ért oda a kvótát érő helyre, azaz az adott körülmények között rendkívül taktikusan úszott.

Fábián Bettina

Nagyon nehéz verseny volt, ment a verekedés, a körülmények sem voltak a legjobbak, nyeltük a vizet folyamatosan. A fordulók rosszul jöttek ki, lenyomtak a víz alá, 6-7 másodpercig a víz alatt voltam, fulladoztam. Iszonyú sűrű volt a mezőny, szinte képtelenség volt kitörni, és nagyon kemény harc ment minden helyért. A végén egyedül arra vártam, hogy szétszakadjon a mezőny, és akkor el tudjak indulni, ez végül sikerült. Ahhoz képest jól kijött a beérkezés, hogy milyen nehéz volt a felkészülés, de nem fogom erre, nagyon-nagyon sokat ér nekem ez a helyezés. Össze kellett magam szedni fejben, egy hetem volt felkészülni erre, így hozta a sors, annyira sokan szurkoltak, annyira sokan biztattak, hogy már nem csak magamért, hanem miattuk is meg kellett csinálnom.

Kutasi Gergely, edző

Egy hős, egy igazi hős! Ez az akarat próbája volt és Betti csillagos ötösre vizsgázott! Taktikus versenyzéssel végig az élmezőnnyel úszott és várta az alkalmat, hogy a végén egy jó helyezkedéssel kiharcolja a legjobb 13 hely egyikét. Megvan a jegyünk Párizsba! Innen már nincs megállás.

Orosz Andrea, az úszó szakosztályunk vezetője

Rég izgultam ennyire egy verseny előtt és alatt, na és ez a célfotó a végén! Hihetetlen akaraterő van Bettinában, egy betegség után jött vissza így, ez egészen elképesztő. Minden képzeletet felülmúlt. Ha egészségesen készül, ez nem meglepetés senkinek, de így, ilyen körülmények után óriási bravúr. Elképesztően büszkék vagyunk rá, irány Párizs!

Fradi.hu, MÚSZ