Manci mellett Lisztes Krisztiánt és Nyilas Eleket kérdezték az elmúlt csütörtöki EKL-meccsről.

Lisztes Krisztián

Szívből örülök a sikernek, nyilván mindenkinek, a vezetőknek, a szakmai stábnak, és a szurkolóknak is rendkívül fontos volt, hogy a Ferencváros győzelemmel kezdje a csoportmérkőzéseket. Az a tény pedig, hogy hátrányból sikerült megfordítani a találkozót, egyértelműen a fokozott harci kedvet igazolja. Annak külön örülök, hogy Krisz fiam is játékperceket kapott, a harmadik gólban pedig fontos szerepet játszott. Azért is rendkívül értékes ez a siker, mert minden fronton hatalmas nyomás nehezedik a csapatra, az edzőváltás is kisebb viharokat keltett, ezzel együtt a játékosok igazi csapatot alkotva szállították az első győzelmet az Európa-konferencialiga csoportkörében. Abszolút derűlátó vagyok!

Nyilas Elek

Dejan Sztankovics nincs könnyű helyzetben, hiszen egy fantasztikus produkciót nyújtó csapatot vett át, amellyel Máté Csaba komoly szimpátiát vívott ki magának. A szerb szakembernek nagyon nagy türelemmel kell összeraknia egy eredményes csapatot – viszont a Ferencvárosnál a türelemből van a legkevesebb, mert alapelvárás, hogy minden mérkőzést meg kell nyerni. Az első körben látottak alapján a Csukaricski a csoport leggyengébb együttese, a vezető góljukon komoly helyzetet nem is tudtak kialakítani a Groupama Arénában. Jó volt látni, hogy a hátrány nem törte meg a Fradit, helyzeteket alakítottunk ki, szépségdíjas találatokat szereztünk, örömteli, hogy egy szuper hangulatú mérkőzésen tudtunk győzni. Borítékolható, hogy a Fiorentinával és a Genkkel nagyon nagy meccseket vívunk majd, de természetesen reálisnak érzem a Fradi továbbjutását. Sztankovics vérében benne van a győzni akarás, a szerb virtus, és ha ezt a mentalitást át tudják venni a játékosok, nagyon szép idény várhat a csapatra. De még egyszer le a kalappal Máté Csaba előtt is, aki remek sikerekkel alapozta meg a várható menetelést.

Telek András

Az egyik legnagyobb pozitívum, hogy a Ferencváros rendkívül gyorsan akart játszani, a játékosok lendületesek voltak, a Csukaricski játékosai pedig már az elejétől kezdve a játék lassítására törekedtek, széttördelték a meccset, ám a remek erőnlétnek köszönhetően kidomborodott a Fradi nagyobb tudása. Sztanyiszlav Csercseszovnál jóval óvatosabban játszott a csapat, ez a játékfelfogás leginkább a Máté Csaba által irányított tíz mérkőzés taktikájához hasonlított. Egyetlen mérkőzés alapján sok újdonságot nem lehet megállapítani, de – amint azt Dibusz Dénes is elmondta – a háromvédős rendszernek köszönhetően a szélsőhátvédekre nagyobb feladat hárul, többször kell a támadásokat segíteniük. Látható, hogy a játékosok egyre jobban megismerik egymást, és ez a siker az önbizalomnak is jót tesz. Erre szükség is lesz, hiszen a Csukaricski a csoport leggyengébb együttese, a Fiorentina és a Genk ellen a látottnál jobb teljesítményre valamint a szerencsére is szükség lesz. Ezzel együtt a csapatot képesnek tartom arra, hogy továbbjusson a csoportból!

Mandiner