Háromgólos győzelem Bulgária ellen az EB-selejtezőn.

Férfi labdarúgás, EB-selejtező, G-csoport, 2. forduló
Magyarország 3-0 (3-0) Észtország
Fradista gól: Vécsei

Beszámoló: Fradi.hu, MLSZ, NSO

Marco Rossi

Talán a legjobb első félidőt produkáltuk, mióta én irányítom a válogatottat. Az eddigi legjobb első félidőnket Törökországban játszottuk 2020-ban, de akkor nem szereztünk gólt, most viszont hármat is. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, Szoboszlai Dominik az eddigi legjobb meccsét játszotta a válogatottban. Nagy felelősség, hogy ő viseli a csapatkapitányi karszalagot, de nagyon gyorsan felnőtt az ezzel járó felelősséghez. Nemcsak ő játszott azonban kiemelkedően, a csapatból többen is remek meccsen vannak túl, ilyen teljesítményekkel lehet mérkőzéseket nyerni. A második félidőben már nem volt könnyű fenntartani a koncentrációt, 3-0-nál kissé megcsappant a figyelem, volt néhány ki nem kényszerített hibánk, és két-három alkalommal olyan kockázatot vállaltunk, amelyet el lehetett volna kerülni. Gratulálok a csapatnak és a stábnak, és külön is gratulálok Hegyesi László kit menedzsernek, aki 100. mérkőzésén segítette a válogatottat. Szép estén vagyunk túl, ennél jobb kezdést nem is várhattunk az Európa-bajnoki sorozatban