Alicia a nyáron hazatér Németországba.

Alicia Stolle 2020-ban érkezett a Ferencvároshoz a Thüringentől, ám a bemutatkozásra sokat kellett várni, miután elhúzódó sérülése hátráltatta. 2020 októberében, az emlékezetes, sőt, csodával határos esbjergi győzelemkor húzta először magára tétmérkőzésen a Fradi mezét, azóta pedig mostanáig még kilencvenegyszer. Kézilabdázónk a Népligetben töltött idő alatt magyar bajnoki és Magyar Kupa-aranynak is örülhetett, s bár bízunk benne, hogy az eredménylista bővül még, eldőlt, hogy 2023 nyarán távozik a Ferencvárostól.

Nagyon hálás vagyok a klubnál töltött három évért, rengeteget tanultam és fantasztikus embereket ismerhettem meg. Megélhettem az álmaimat, miszerint külföldön játszhattam egy ilyen profi klubnál, de most eljött az ideje, hogy hazatérjek. Nagy célok vannak még azonban előttünk az idény hátralévő részében, nehéz feladatok várnak ránk, és harcolni fogok ezekért az utolsó pillanatig” – mondta távozásával kapcsolatban Alicia Stolle.

Fradi.hu