A ZTE kapusa elmondta, sokat jelentene nekik egy jó tavaszi rajt.

Demjén Patrik

Legyen végig stabil a játékunk, kerüljenek el bennünket a nagy kilengések. Két hét múlva a Ferencvárost fogadjuk, nagyon készülünk a bajnokcsapat ellen, sokat jelentene a jó rajt. Olyan szezont akarunk produkálni, amelyre büszkék lehetünk. Ricardo Moniz a Milan elleni találkozó előtt is elmondta, hogy nyerni akarunk, ezt most is megtette már. Nem adhatunk sok esélyt az ellenfelünknek a gólszerzésre, nem lehet rövidzárlat a játékunkban. Ősszel összeállt a védekezésünk, kevés gólt kaptunk, a játékunk olyan, hogy sok helyzetet hoz, ám törekednünk kell arra is, hogy minél kevesebb lehetőségből kerüljünk előnybe, ezt már az egész idényre vetítve mondom.

A teljes beszélgetés: NSO