Múlt héten beszélgettünk a Ferencváros elnökével, a monacói élmények mellett szóba került a Mmaee-fivérek sorsa, a Fradiváros helyzete, a Liu-testvérek, a kézilabda, a jégkorong, ghánai focisták és a büfék is.

Az olvasóink 4.6-ra értékelték labdarúgóink 2022-es évét, ön hanyast adna?
Négyest, hiszen mégsem a Bajnokok Ligájában játszunk. Ráadásul nem sok hiányzott hozzá. Lehetne mondani, ha a Karabah kétméteres lesgólját nem adják meg a visszavágón… Mindenesetre én akkor vagyok elégedett, ha a Ferencváros a Bajnokok Ligájában játszik. Akkor majd lehet magasabb osztályzatot adni, azonban most ezért csak négyest mondanék. De nem szeretnék nagyon a múlttal foglalkozni, ezt látom az edzőnkön is, Sztanyiszlav Csercseszov is mindig a következő, az előttünk álló feladatra készül. Ha egy meccset megnyertünk, azzal már nincs teendőnk. Rendben, ki kell elemezni, de holnap már muszáj edzenünk, mert a következő találkozót, ami három nap múlva lesz, ugyanúgy meg kell nyerni. És nekem is ez van a középpontban: a következő meccset meg kell nyerni.

Ön szerint felfogtuk azt, hogy mit jelent ez a csoportgyőzelem az Európa Ligában? A VB-t nézve a döntős franciáknál volt olyan meccs, hogy két monacói volt kezdő, ahogy a svájciak legjobbja is ott játszik.
Felfogtuk, persze. Tudja, a kedvenc versem Kiplingtől a “Ha…”. Abban van az a fél mondat, hogy: “ha a Sikert, Kudarcot bátran állod, s úgy nézed őket, mint két rongy csalót”. Most sikeresek vagyunk, ami természetesen jó érzés, de végezzük a munkánkat, megbecsüljük, amit elértünk. Voltak persze emlékezetes pillanatok, például amikor Monacóban a meccs után bementem a legendás kaszinóba, kezdtem idővel úgy érezni magam, mint egy keresztapa, mert volt ott bent vagy ötven magyar és mind a nyakamba ugrott és ölelgetett. Nem kell sem a győzelmet, sem a vereséget túlértékelni. Mert persze voltak fájó vereségek, például Iváncsán. Itt látszik Csercseszov bölcsessége, aki higgadt maradt minden pillanatban. Az iváncsai meccs után Hajnal Tomival beszéltük, hogy “Itt valami gáz van, nem veszik komolyan, meg kell büntetni őket”. Mint utóbb az adatokból is kiderült, komolyan vették, a sprintek aránya, a futómennyiség és a többi megvolt. A meccs előtt háromnegyed órás taktikai megbeszélést tartottak, videóelemzéssel az Iváncsáról, senki nem vette félvállról azt a találkozót, még ha természetesen tudat alatt másként is álltak hozzá. De a vereséget ugyanúgy el kell tudni viselni, még ha fáj, akkor is. Sokat tanulhattunk ebből idén ősszel is: a monacói vezetők rezzenéstelen arccal gratuláltak nekünk. A futballban ez is a gyönyörű, hogy mindig tanulhat az ember valamit.

És ön személyesen mit tanult?
Taktikai húzásokat. A vébén is ezt figyeltem most, és nem az egyéni teljesítményeket. Az előző világbajnokság újdonsága többek között az volt, hogy a szélsők nem vezették le az alapvonalig a labdát, hanem húsz méterről bekanyarították a csatár elé, a gólok nagy része ebből született. Most az az újdonság, hogy a csapatoknak nincs vérbeli irányító középpályásuk. Olyan középpályásaik vannak, akik brutális módon védekeznek, ugyanakkor jól tudják felpasszolni a labdát. Régen a jobbhátvédet jobb bunkónak hívták, lebecsülve ezt a posztot. És tessék, ma talán ez a legösszetettebb poszt a fociban. Gyorsnak kell lenni, rengeteget kell futni, főleg az öt védős rendszerben. Aztán ott vannak a japán szögletvariációk, azok is elemzésre méltó újdonságok.

És Csercseszovtól mit tanult? Azt, amit említett, ahogy kezeli a győzelmet és a vereséget?
Igen, és még sok minden mást is. Amikor gratulálunk neki egy-egy nagy sikert követően, akkor csak vonogatja a vállát. Nem véletlenül vált híressé a pozsonyi győzelem után, az öltözőben tartott értékelése: „Not bad…„. Múltkoriban egy meccs után megkérdeztem tőle, aznap ki volt a legjobb játékosa. “Laidouni”, felelte. Mire én, “De hiszen nem is volt a pályán”. Jött a válasza, “Éppen ezért, így nem hibázott”. Nagyon izgalmas karakter Sztanyiszlav. Minden eszközt bevet, ha kell, akkor durva, mint egy pokróc. Mondok egy példát, valamelyik labdarúgó kihozta az edzésre a telefonját, fogta a mester és azonnal bevágta a bokorba. Amikor kell, kőkemény, de nem ordít, nem kiabál, határozott és rendkívül következetes. Megmutatja a játékosnak a mért adatokat a teljesítményéről, hogy miért nem küldi pályára. Mert nem szerzett elég labdát, mert nem elég pontosan passzol, mert taktikailag fegyelmezetlen… Keményen, de nem üvöltve. Ez nekem is tanulságos. Ha valaki indulatos, akkor nem tud racionálisan gondolkodni.

De azért biztos voltak olyan pillanatok, mint a Megyeri úti 6-0 vagy a pozsonyi 4-1, ami többet jelentett.
Nekem az volt a legfontosabb a Megyeri úton elért kiütéses győzelmünkben, hogy rendeztük a számlát velük. Az Újpest esetében anno nagyon zavart a másnapi ünnepségük: Kovács Zoltán ott ült a fotók tanúsága szerint egy 6-0-ás pohárral, átnevezték a meccsmagazinjukat. Sok olyat tettek, ami engem kifejezetten zavart, amit méltatlannak tartottam. Annak nagyon örülök, hogy mi a 6-0-át elegánsan tudtuk kezelni. Izgultam már a végén, hogy pont 6-0 legyen, ne mondjuk 7-1. Pozsonyban pedig, amikor Laidouni lendítette a lábát és lehetett látni, hogy a kapuban köt ki a labda, akkor valami hihetetlen energia szabadult fel bennem és szerintem nagyon sok magyarban. Azt a számlát is rendeztük végre!

Az elmúlt években a szurkolók közt mindig felmerül, hogy ez már a plafon, ennél előrébb már nem lehet lépni. Ön szerint hol a plafon?
Nehéz kérdés, öt évvel ezelőtt azt mondtam volna, hogy a topklubokat nem lehet utolérni. De közben zajlik egy nagyon érdekes gazdasági folyamat a spanyol, az olasz, a portugál bajnokságban: a klubok egy része a csőd szélén táncol, vagy banki felügyelet alatt van. Szerintem ennek az lesz a vége, hogy a játékosok ára és fizetése idővel elkezd majd csökkenni. És akkor már nem lesznek olyan óriási különbségek klubok és klubok között. Hogy hol a mi helyünk, az a gazdasági helyzettől is nagyban függ, és persze a mi hozzáállásunkon is múlik. A költségvetés most nálunk a legkisebb az Európa Ligában, de nagyon hatékonyan használjuk azt a pénzt. Az adózási feltételek Magyarországon nagyon jók. Abban reménykedtem, hogy a világbajnokság után a két Mmaee-t és Laidounit komoly összegért tudjuk majd értékesíteni. Lehetett volna egy nagybevásárlást csinálni ebből, fel is készültünk erre. De úgy látom, hogy a két Mmaee marad, míg Laidounit valószínűleg elviszik. Visszatérve a futball változásaira: ma már mindenkinek tudnia kell védekezni. Tokmacnak a legjobb meccse az Újpest ellen volt, amikor elfogytunk és védekező középpályást játszott. Sztanyiszlav mondta a meccs előtt nekem, hogy “Figyeld meg, beválik!”. A marokkói válogatott vébésikerének titka is ez volt, a fegyelmezett védekezés.

De sajnos a mieink nélkül.
Igen, sajnos, pedig Ryan szerintem az utóbbi húsz év legjobb csatára a Fradiban.

Mit gondol a Fradi helyzetéről Közép-Európában?
Egy ország gazdasági helyzete, állapota mind hatással van a sportteljesítményekre. Nekünk, akik a rendszerváltás környékén már felfogtuk, hogy mi a helyzet, még van egy kisebbségi érzésünk. A mai fiataloknak már nincs. A Fradi teljesítményét tisztelik, szinte az összes környékbeli nagycsapatot megvertük már: Crvena Zvezda, Dinamo Zágráb, Slavia Prága, Slovan Bratislava, de kicsit tágítva a kört, már a Ludogorec is tudja, mi fán terem a Ferencváros… Lassan a költségvetésünk is kezdi felvenni a versenyt az említett csapatokéval. Nem csoda, ha felkeltettük más nemzetek focidrukkereinek érdeklődését. Egyre több külföldi jön ki a meccseinkre, nem véletlenül hirdetünk például a Wizzair fedélzeti magazinjában. Előfordult már olyan eset is, hogy közvetlenül a reptérről, gurulós bőrönddel érkeztek a meccsre. Nem csoda, hiszen vonzó egy-egy Fradi mérkőzés!

A stadionélménnyel kapcsolatban visszatérő panasz a büfé lassúsága.
Tettünk ezzel kapcsolatban lépéseket, nem is keveset. Lehet például rendelni az alkalmazásból. Van egy extra foodtruckunk, vagy sörös kocsink, azt nemsokára üzembe állítjuk, ezzel is csökkentve a sorbanállást. Sok mindent át kell gondolni, mit és hogyan lehet tovább fejleszteni a minőségi kiszolgálás érdekében. Már mértük és folyamatosan mérnünk kell az elégedettséget, ez az, ami hiteles képet ad erről. Most megint lesz egy nagy kutatásunk, abban is kitérünk majd ezekre a kérdésekre.

Sokan hiányolják a magyar játékosokat, de maga Csercseszov is kitért arra, hogy kell egy magyar mag.
Igen, ez vissza-visszatérő kérdés. A magyar válogatottban 4-5 olyan játékos akad, aki biztosan segíthetne. Willi Orban például, de az ő kivásárlási ára egyéves költségvetésünk, Szoboszlai Dominiké már minimum másfél éves költségvetésünk, és a kis Sallai sem lehet olcsó, rá is egy éves büdzsénket kéne áldoznunk. Kerkez Milost néztük, de már ő sem elérhető számunkra. Az viszont bosszantó, hogy őt nem vettük észre időben. Vagy Szalait, akit figyeltünk, amikor a Mezőkövesdben játszott, de Szergej Rebrov akkor azt mondta, hogy szerinte nem tud nekünk segíteni. Ezt valószínűleg benéztük. Németh Andrist megkerestük, de azt üzente, hogy jelen pillanatban nem szeretne visszaigazolni Magyarországra. Lehetne nevelni még fiatalokat. Csakhogy ha azt mondjuk valakinek, Traorét kell kiszorítanod a csapatból, vagy Tokmac helyén kell játszanod, esetleg Ryant vagy Samyt kell lenyomnod, akkor a mai gyerekekben nem az van, hogy nem érdekel, ki van ott, megcsinálom, én leszek a kezdőjátékos. Most akad több ellenpélda nálunk, ők akarnak és ők tehetségesek! Hadd említsek közülük kettőt, egyikük több sérülésen esett túl, ő Redzic Damir, illetve az ifjabb Lisztes Krisztián. Ha velük sikerül hosszú távú szerződést kötni, akkor sok munkával sokat ki lehet hozni belőlük. A Soroksár meccseire is kijutok néha, ott ők kimagaslanak a mezőnyből. A ferencvárosi utánpótlásban nagyon kedvező folyamatok indultak el, okosan, adatokkal, számokkal dolgoznak, a szülőknek is meg tudják mutatni a gyerekeik reális teljesítményét – ha bántó számukra, ha nem. Tele vagyunk válogatott játékosokkal, jól állunk a legtöbb korosztályban, annak ellenére, hogy mindenhol a legjobbak felfelé játszanak. Az NBIII-as csapatban is találni olyanokat, akik az U19-ben még játszhatnának, de a fejlődésüknek jobbat tesz, ha magasabb szinten kell teljesíteniük. Dantét a Vasasban, Katona Bálintot a Kecskemétben palléroztatjuk. Nekik ezekből a csapatokból felfelé kell kilógniuk, ha a bajnok Ferencvárosban akarnak játszani. Minden meccsen, nem egy-egy jó találkozón. A magyar NBI-ben 33, az NBII-ben 58 olyan labdarúgó akad, aki a Fradiban nevelkedett, vagy tanulta egy ideig a focit. A Ferencváros betölti tehát a szerepét, mert adunk játékosokat bőven az első két osztályba. Vannak reménységeink, de nekik is akarni kell. Egy Zachariassent kell kiszorítani, nála kell többet futni. Azt pedig csak sok edzéssel és az abból adódó fáradtsággal és fájdalommal lehet elérni.

Máté Csabi már tíz éve van nálunk, hogyan látja az ő szerepét?
Csaba a biztos magyar pont. Ahogy a korábbi edzőknek, úgy Sztanyiszlavnak sem voltak helyi ismeretei, és Csaba ebben nagy segítség, amellett, hogy kiváló szakember. Komoly ember, több nyelven beszél. Ebben a nyelvi bábelben ez is fontos képesség.

Zachariassenről is érdemes külön beszélni.
Talán meséltem a történetet, hogy nemrég elhunyt édesapámmal micsoda vitáim voltak, amikor már beteg volt és csak otthonról, tévén tudta nézni a meccseket. Akadt egy mérkőzés, amit megnyertünk, többeket megdicsért, aztán hozzám fordult, “Egy utolsó kérdés, Gábor, a Zachariassen miért játszik? Nem ért labdához sem”. Mondhattam én neki, hogy gyönyörűen zárja a passzsávokat, rengeteget dolgozik, de jött a válasz “Oké, de nem ért labdához!”. És most, amikor a srác elkezdte rugdosni a gólokat, mindig kukucskálok ki a stadionból az ég felé… Érdemes megnézni a statisztikáit, az előző klubjaiban minden évben szerzett 6-8 gólt, olyan pozícióban, ahol ez nem hétköznapi. Mindig ott van a tizenhatoson belül, ahol kell és utána vissza is tud zárni a védelem elé. Sok találatunk az ő lehetetlen szereléséből született. Most ő a második legnépszerűbb játékosunk. Amikor lehetett dedikáltatni az évkönyveket, akkor Dénesnek talán 168 példányt kellett aláírnia, míg Kristoffernek nyolcvanvalamennyit. A többiek csak ezután következtek. És a másik tanulság vele kapcsolatban az, amit Gera Zoli szokott mondani: Angliában egy év után ítélnek meg egy játékost, addig óvakodnak az értékeléstől. Nem egyszerű más kultúrkörből idejönni. Afrikából is ezért nehéz focistát hozni. Hiába ugyanaz a pálya, ugyanazok a szabályok, egy év biztosan kell, amíg megszokják az itteni életet. Persze más az, ha valaki már Európában töltött néhány évet. Norvégia és Magyarország között ilyen óriási kulturális különbségek azért nincsenek.

Ha az akklimatizáció a probléma, akkor nem lehetne az utánpótlásba, akadémiai nevelésre hozni afrikai tehetségeket?
Van két ghánai srác, aki nemsokára csatlakozik hozzánk. Már voltak nálunk edzőtáborban, többen is, végül ezt a két fiút választottuk ki. Új út ez nekünk is, meglátjuk, hová vezet.

A kerülethez fűződő kapcsolat, így a polgármester nyilatkozatai után teljesen reménytelen?
Van egy-két terület, amiben létezik az együttműködés. A jégpályánk, ahol a gyerekek edzenek, a kerület tulajdonában van, azt nem vették el. Minden évben kell hosszabbítani, egyelőre sikerrel vettük az akadályt. De a hozzáállás, az az álságos attitűd, hogy a választások előtt idejött egy meccsre Fradi-sálban a polgármester asszony és azt mondta, hogy a “Ferencváros nincs Fradi nélkül és Fradi nincs Ferencváros nélkül”, aztán amikor a megválasztása után elhívtuk egy nyílt beszélgetésre, azt mondta, hogy szó sem lehet együttműködésről, akkor ezt nehéz értelmezni. Azt talán érdemes megjegyezni, hogy a kerület sokat köszönhet a Fradinak, mert úgy építkeztünk, hogy a stadiont a telek kevésbé értékes helyén húztuk fel, idejött Magyarország egyik legnagyobb cége ennek köszönhetően, amelyik helyben adózik, komoly adóbevételt generálva a kerületnek. És persze azt se felejtsük el, hogy az FTC a nemzetközi porondon Ferencváros néven éri el a sikereit. Ebből a kerület is profitálhatna, ha akarna…

Van egy olyan fejlesztés is, amiről évek óta mindig beszélünk, de továbbra is vár rá a Fradi-család, a Fradiváros.
A tervezés zajlik, de az európai gazdaság jelen helyzetében ez a legtöbb, amit tehetünk. Arra kell felkészülni, ha stabilizálódnak a dolgok, akkor készen álljunk arra, hogy el lehessen kezdeni az építkezést. A Fradiváros mérföldkő lenne a Fradi életében. Azt látja mindenki, hogy a stadiont nyereségesen üzemeltetjük. A felépítésével, az FTC szereplésével az elmúlt évek mérlege igazán kedvező, mindent összevéve tizenhét milliárd nyeresége lett belőlünk az államnak.

Szponzorokat mennyivel könnyebb most, ilyen eredmények mellett találni?
Kétségkívül könnyebb, látják, hogy magasabb szinten teljesítünk. Akkor lenne igazán jó dolgunk, ha végre valahára el tudnánk indítani egy Közép-európai Kupát. Bekopogtattunk az ötlettel az UEFA-hoz, a Crvena Zvezdával is beszéltünk. A Slovan is benne lenne, azt mondták, hogy ők közbenjárnának a cseheknél. A szlovénokat sem ártana bevenni. És akkor meg kellene próbálni a horvátokat, meg a románokat is behúzni. Akkor egy ötvenmilliós piacon fociznánk, ami azért egészen máshogy cseng. A szponzori bevételeket természetesen növeli a jó teljesítmény, bónuszok szerepelnek a szerződésekben a csoportkörbe kerülés esetére és arra is, ha onnan továbbjutunk.

Nem tart attól, hogy annyit emlegetjük az Európa Liga döntőjét, hogy csalódás lesz, ha nem jön össze?
Ki tudja, a Monacót azért csak megvertük. Én a Barcelonának vagy a Juvének örülnék. Mindkettő sebzett vad, de még a Manchester United is az. Ott a kondi, meg az irdatlan tempó, ami a német és az angol bajnokságban van, az brutális. A kérdésre visszatérve, csalódás itt már nem lehet senkiben, hiszen hatalmas bravúrt vittünk véghez, a Fradi negyvenhét éve nem járt ennyire elől egy nemzetközi kupában. Amit eddig letettünk az asztalra, talán minden fradistának nagy boldogság.

Vannak más szakosztályaink, itt van a nemrég alakult gyorskorcsolya, amely két zászlóshajóját vesztette nemrég.
A Liu-testvérekkel érkezett egy remek utánpótlásbázis és szakmai stáb is. A két “koronaékszer” távozott, ezt nagyon sajnálom, remek srácok, példaképek voltak a gyerekeknek. Megmutatták, hogyan lehet egyszerre valaki nagyon jó sportember és világfi. Kár értük. Jövő évtől már nem ferencvárosi színekben versenyeznek majd, felbontjuk velük a szerződést. Nem kérünk tőlük pénzt az idő előtti távozásuk miatt, sok büszkeséget hoztak a Fradinak. Nehéz történet ez, hiányozni fognak, az utánpótlás azonban számtalan junior bajnokot kitermelt már. Hagyni kell őket nyugodtan dolgozni. Nincs tervben, hogy kiszálljunk ebből a sportágból, sőt, olyan szinten kell tartani a szakosztályt, ha egyszer haza akarnak jönni a Liu-testvérek, akkor legyen hova visszatérniük. Az utánpótlásban 90 gyerek versenyez és maradnak Bánhidi Ákosék is. Lett volna mozgástere szerintem a szövetségnek, ahogy nekünk is volt. Próbáltunk mindent megtenni, hogy itthon maradjanak a fiúk. Érdemes lett volna talán még hajtani az ügyet. De most már ez van, el kellett fogadnunk.

Ha már jég, akkor jégkorong. Számos atrocitás érte jégen és azon kívül a fradistákat…
Van a szövetséggel egy feszült viszony, amit jó lenne feloldani. Négy bajnoki cím után most valóban nem esik jól ez a néhány vereség, de ilyenkor kell a türelem. Fodor Szabolcs nem lett rosszabb edző, hiszünk és bízunk benne töretlenül. Oda kell figyelni, sokat dolgozni és ennek ismét meglesz az eredménye.

A férfi kézilabda csapat teljesítménye mennyire felel meg az elvárásoknak?
A cél a harmadik hely. Nagy harc lesz a bronzéremét a Tatabányával és még egy-két csapattal. A magyar kézilabdát nagyban segítjük, van három válogatott játékosunk és egy jó utánpótlásunk. Ahhoz, hogy a két topcsapatot utol lehessen érni, nagyon erős szponzorra lenne szükség. És persze kellene a Fradiváros és az ottani sportcsarnok. Az MVM Dome-ot nagyon drága kinyitni, játszhatnánk ott is a meccseket, de az nagyon költséges, a jelenlegi energiapiaci viszonyok között pedig különösen.

És a női vonalon? Ott mintha picit megborult volna a csapatépítés.
Egyetértünk, nagyon hullámzó a teljesítmény, ennek az okait kéne feltárni. Szerdán legyőztük a Győrt és így elérhető közelségbe került a bajnoki cím, azonban a nemzetközi porondon nincs hasonlóan kimagasló teljesítmény. Sok szakmai fejlesztésre lenne lehetőség.

A vízilabdában nagy áldozatot hoztunk a sportágért azzal, hogy Varga Zsoltot és Madaras Norbit elengedtük a szövetséghez.
Valóban elengedtük Norbiékat, de közben fel is készültünk erre. Szerintem jó tervünk van az edző személyére. A szövetségben most lesz egy sor olyan profi szakember, aki velünk dolgozott korábban. A pólósaink sok mindent tanultak a focistáktól, nagyon sok technikai eszközt használnak Varga Zsolték, amit a labadrúgásból vettek át. Természetesen nem lesz egyszerű Norbi és Zsolt nélkül, de néha kell a váltás, az új inspiráció. A Zsolték által bevezetett újdonságok, a playbook, a fociból átvett mérések megmaradnak. Van rengeteg ilyen eszközünk, de sajnos nem minden szakosztály él velük. A dietetikusunkat már használják mindenütt, az rendben van. Az erőnléti stábunk Bali Peti vezetésével levált az első csapattól, ők sok konferenciára járnak, és további újításokat is tervezünk.

Focira visszatérve, milyen most a kapcsolat az MLSZ-szel?
Csányi Sándor elnök úrral kifejezetten jó kapcsolatban vagyok, az apparátus munkájáról nem változott a véleményem, lehetne sokkal jobban csinálni. Nem hatóságként kellene eljárniuk, hanem a magyar foci szövetségeseként. Tehetnének többet, haladhatnánk gyorsabban.

Az is felvet kérdéseket, hogy a Vasast, aminek Csányi Sándor a főszponzora nem büntették meg, noha huhogtak a szurkolói ellenünk, minket pedig igen, noha nem lehetett huhogást hallani.
Az az álláspontom, hogy nekünk magunkkal kell foglalkozni. Azonban érdekes, hogy feljelentettek minket egy állítólagos meccs utáni pár másodperces eset miatt, amit egyetlen meccsellenőr hallott az egész stadionban. Nekünk nagy szerencsénk van, mert a videóelemzőnknek, Balogh Ákosnak bekapcsolva maradt a kamerája, ami mindent rögzített, képet és hangot. A felvételen nem hallani semmi olyat, amire az ellenőr hivatkozott. Ez egy bizonyító erejű felvétel, azonban a fegyelmi bizottság mégsem vette figyelembe. Ebben az ügyben a legfelső fórumig is elmegyünk, sőt, annál is tovább, mert példátlannak tartjuk az esetet.

Milyen érzés az, hogy 2022-ben öt sportágban is fradista sportoló lett a legjobb?
Közös büszkeség, nekem is jó érzés persze, hogy a feltételeket megteremthettük, de valójában a szakosztályok azok, amelyek ezeket a sportolókat kinevelték, ők hozták ki belőlük ezeket az eredményeket. Idei Európa-bajnoknőnk, Mihályvári-Farkas Viktória nagyon okos, és egyben nagyon komoly lány. Ha vele vagy például a vívó Szemes Gergővel beszélget az ember, abból sokat lehet tanulni. Az életfelfogásukból, a nyugalmukból, a határozottságukból.

Ha majd egy év múlva itt ülünk, mivel lenne elégedett?
Ha minden sikerülne. Ami ma elég, az holnap már kevés. Jövőre még több kell. 2020-ban azt mondtuk, hogy az az aranyévünk, azóta eltelt két esztendő és még feljebb léptünk. Van sok ilyen álmom. Az például, hogy a női kézilabda, a két vízilabda csapat, a női és a férfi foci is a Bajnokok Ligája elit mezőnyében szerepeljen azonos évben. Nem elképzelhetetlen, hogy ez egyszer sikerül majd, nem is vagyunk olyan távol tőle. Egyszer jó lenne elkapni kézilabdában a Veszprémet itt, a Ferencvárosban. Vagy a Szegedet. Ezek a rövidtávú céljaink. Amikor az igazolásokkor hozunk egy kiszemelt játékost, arra megvan a teljes forgatókönyv, hogy jön be a reptérről, melyik szállodában alszik, mit mutatunk meg neki, és így tovább. Ha kérdezik, akkor elkezdem mondani, hogy a Fradiban van néhány olimpiai bajnokunk. Ha rákérdeznek, hogy mennyi, büszkén mondjuk, huszonheten nyertek harminckét olimpiai bajnoki címet. És közülük egy-kettő éppen a Népligetben ebédel, nem szokatlan nálunk, ha valaki olimpiai vagy világbajnokkal fut össze az étteremben. Amikor a Betis ellen játszottunk, akkor Sevillában megmutatták nekünk a klub büszkeségét, a tájfutásban szerzett olimpiai ezüstérmet. Nem akartam megbántani őket, hogy mi az ezüstöt már nem is számoljuk… Nálunk a dobogós helyet nem tartjuk annyira számon, egy fradistától hiába kérdezik, hányszor végzett dobogón a focicsapat, csak a 33 bajnoki aranyat vágja rá mindenki kapásból. Mindig van feljebb, ez a lényeg.