Francia lapszemle a tegnapi Európa Liga meccsről.

A L’Équipe azt írja, a Monaco játékából hiányzott az inspiráció és a precizitás, így a hercegségbeliek nem tudták megszerezni sorozatban negyedik győzelmüket. A lap szerint az első félidőben a magyar csapat volt a veszélyesebb és a 20. percben Tokmac Nguen révén egy gólt is szerzett, de azt les miatt érvénytelenítették, ellenben a túloldalon a hazaiak rendre rossz döntéseket hoztak. A L’Équipe szerint a második félidőben javult a Monaco játéka, ám ezt nem tudta kihasználni, aztán a 80. percben a tíz perccel korábban csereként beálló Vécsei Bálint megbüntette ezért.

A Le Figaro.fr cikke jelentős részében kritikus hangnemben ír a nagyhercegség csapatának teljesítményéről. „A monacói együttesből hiányzott a lendület, így Youssouf Fofana játékából is, aki kevés támogatást adott csapata támadásaihoz csakúgy, a hasztalanul futó Vanderson. A 3-4-3-as felálláshoz szükség van egy erős középcsatárra, aki fizikailag is képes kihívás elé az ellenfél hátsó alakzatát. Wissam Ben Yedder tulajdonságai viszont nem felelnek meg ezeknek a követelményeknek”. A Monaco kapusának első félidei teljesítményét viszont dicséri: „Alexander Nübel két alkalommal is fontos helyzetben hárított. Először a mali csatár, Adama Traoré lövését védte, majd a francia-tunéziai Aissa Laidouni szabadrúgásánál volt résen”. Az írás a második játékrészt illetően kiemeli, a hazai csapatnak több lehetősége is adódott arra, hogy megszerezze a vezetést: „a Ben Yedder helyett beálló Breel-Donald Embolo, és az Alekszander Golovint váltó Ismail Jakobs révén az egyre több szögletet kiharcoló Monacónak sokáig esélye volt a gólszerzésre, de Benoit Badiashile kihagyta a helyzetét, Jakobs pedig hat méterről a kapust találta el”. A cikk szerzője azt is megemlíti, hogy a mérkőzésen beigazolódott a futball örök törvénye. Ugyanis a kihagyott monacói helyzetek után egy ellentámadásból Vécsei Bálint megszerezte a vezetést, amire a hazai csapat nem tudott válaszolni, mert „nem volt több tartalékja” a mérkőzés hátralevő részéhez.

A FootMercato.net azt írja, a Monaco Alekszandr Golovin révén egy veszélyes akciót vezetett a 34. percben, de ezt nem tudta gólra váltani, ráadásul a hazaiak közel álltak ahhoz, hogy megadják magukat, ám Tokmac Nguen találatát les miatt érvénytelenítették. A szünet után bátrabban játszott a Monaco, de hiába. Golovin mellett Ismail Jakobs próbálkozásából sem tudta megszerezni a vezetést, aztán megtörtént, aminek meg kellett történnie… A nem sokkal korábban csereként beállló Vécsei lövését Alexander Nübel sem tudta hárítani, a vereséggel a Monaco visszacsúszott a csoport harmadik helyére, s három hét múlva a Trabzonsport fogadva javíthat.

A Get Football News France szerint a magyar bajnoki címvédő Ferencváros alacsony színvonalú mérkőzést játszott a II. Lajos Stadionban. Mindkét csapat küzdött, hogy tiszta helyzetet teremtsen, de a Monaco színeiben rosszul játszó Ismail Jakobs rosszul döntött öt perccel azelőtt, hogy a Ferencváros Vécsei Bálint révén megbüntette a hazaiakat kihagyott helyzeteikért. A zöld-fehérek két győzelemmel kezdték az Európa-ligát, míg a Monaco a Crvena zvezda idegenbeli legyőzése után egy sikerrel és egy vereséggel áll a harmadik helyen. A szakportál leosztályozta a játékosok teljesítményét. A Monacóból senki sem kapott 6-osnál jobbat, a leggyengébb, 3-as osztályzatot Jakobs és Ben Yedder kapta, Vanderson, Diatta és Disasi 4-esre teljesített. Ezzel szemben a Fradiban hemzsegnek a jó teljesítmények: Laidouni, Dibusz, Tokmac és Vécsei érdemjegye 7-es. A tunéziai középpályást elnevezik Karthágó Sasának, és ezt írják róla: „Technikailag kiemelkedett, neki köszönhető, hogy a Ferencváros uralta a játékot az első félidőben, a szorult helyzetekből is magabiztosan hozta ki a labdát.” Tokmac értékelése a következő: „Ő hozott minőségi pillanatokat a lapos mérkőzésbe villámgyors villanásaival. Amíg a pályán volt, folytonos rémületben tartotta a monacói védelmet kiszámíthatatlan megugrásaival. Lőtt egy gólt is, amit vitatható módon érvénytelenítettek.” És Dibusz: „Ritkán tesztelték a képességeit a Monaco csatárai, de amikor kellett, a helyén volt. Jakobs közeli lövésének hárítása volt a meccs fordulópontja, percekkel később a Ferencváros megszerezte a győztes gólt.

Az Eurosport francia kiadása szerint a Ferencváros meglepte a csalódott Monacót, de Philippe Clement játékosai nem nyújtottak meggyőző teljesítményt, amiért a mérkőzés végén Vécsei Bálint góllal büntette meg őket. A portál szerint logikus eredmény született a Monaco teljesítményét tekintve, mert a hazaiak sok passzt rontottak el és rendre rossz döntéseket hoztak a támadások építésében. A második félidőben pedig már egymást követték a monacói helyzetek, illetve a hazaiak egy büntetőt is kaphattak volna, amikor Akliouche ellen szabálytalankodtak a ferencvárosiak, de sem a játékvezető, sem a videobíró nem jelzett, majd Jakobs is óriási helyzetet puskázott el hat méterre a ferencvárosi kaputól, a magyar csapat pedig az elhárított helyzeteket góllal büntette meg. A Trabzonspor elleni hazai mérkőzés előtt a hercegségbeliek vállára a vereséggel nagy teher került.

A Monaco képtelen volt tartani a lépést” – írja a nemzetközi porondon szereplő francia csapatokról szóló összefoglaló cikkében a Le Parisien, amely hozzáteszi, hogy a múlt heti győzelem után ezúttal sem sikerült csillognia az AS Monacónak. Keveset írnak a találkozóról, de azt összességében megjegyzi, hogy “a lehetőségek tekintetében meglehetősen szegényes, de összességében a monacóiak által uralt mérkőzés volt”.

A 20minutes.fr is egy rövid cikkben számol be a francia csapatok csütörtöki eredményeiről és összefoglalva úgy fogalmaz, hogy “A francia klubok sötét éjszakája”. A Monacóval kapcsolatban megjegyzi, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és borús este volt ez számukra, ami után visszacsúsztak a harmadik helyre a csoportban.

A foot-national.com azt írja, “óriási a csalódottság az AS Monacónál”. A portál hozzáteszi, a rossz első félidőt produkáló hercegségbeli klubnak a második félidőben sok lehetősége adódott, de Phillipe Clément játékosai nem tudták kihasználni ezeket, míg a Ferencvárosnak egyetlen lehetősége volt a második félidőben, amiből gólt is szerzett.

A maxifoot.fr azt írja, “A Monaco nem érdemelt többet”, majd megjegyzi, hogy a francia bajnokságban játszó együttes első félidei teljesítménye gyenge volt, a szünet után viszont dominált. “Nagyon kiábrándító eredmény született a hercegségbeliek számára, akik ügyetlenkedtek az ellenfél térfelén”. A portál dicsérte a Fradi első félidei játékát, kiemelve, volt olyan periódus, amikor még a nyomást is tudta növelni, a szünet után azonban megváltozott a játék képe, ám ennek ellenére nem tudott nagy veszélyes lenni az AS Monaco. A végén aztán Dibusznak is kellett már nagyot mentenie. A Fradi góljáról megjegyzik, hogy akkor esett, amikor nem volt benne a játék képében. A találkozóra 10-es skálán 4,5-es osztályzatot adtak: “fájdalmas meccs volt, amit sajnos végig kellett nézni. Rossz döntések, rossz ütemű passzok. Egy frusztrált AS Monaco egy objektíve gyengébb csapat ellen, amely azonban tudta, hogyan kell akkor lecsapni, amikor a legkevésbé számított rá a hazai együttes”. Szerintük a meccs embere a Ferencváros középpályása, Aissa Laidouni volt, aki 8-as osztályzatot kapott. Vele kapcsolatban kiemelték, hogy “dominált a középpályán, nem okozott gondot számára a Fofana és Camara elleni játék, feladta a leckét az ellenfél számára.

Az ouest-france.fr mindkét csapatnak odaszúrt a mérkőzés értékelésében, azt írják, hogy hiányoztak az akciók a meccsről a gólt leszámítva a 20. percben adódott a legnagyobb lehetőség, ami Tokmac lesgólja volt. “Ha az első fordulóban mindkét együttes nyert is, ezúttal egyik csapat sem állt a helyzet magaslatán” – írja a portál kissé szőrösszívűen, és azt is kiemelte, hogy a nézők nem voltak elkényeztetve.

Az RMC AfterFoot nevű műsorában nem fogta vissza magát Daniel Riolo újságíró, aki így fogalmazott: “Nem értem, hogyan kaphat ki otthon a Monaco a Ferencvárostól! Néhányuk fizetéslevonást érdemelne, mert ismeretlen bajnokságból érkező csapattól veszítettek, olyan játékosok ellen, akiket nem is ismerünk.

Büntető, Csakfoci, Index, NSO