Szabó László, a Fradi solymásza és Igor, a Fradi-sas nem hétköznapi történetét ismerheted meg. Nagyszerű ünnepi olvasnivaló!

„Valamikor a kilencvenes évek végén ülök a cammogó személyvonaton, bambulok, a maszatos ablak túlfelén a végtelen Hortobágy. Megállunk, kászálódnak le az utasok a kopott ruhájukban, indulnak be a pusztába, a semmibe. Elborít az érzés, hogy mennyire szeretem ezeket az embereket, ezt a csupa sár kilátástalanságot, ezt a tájat. Lassan megindulunk. Málló vakolatú házak mellett húzunk el, az egyiken rozsdálló villanyóraszekrény, rajta világító spray-vel kapkodva felfújva, hogy BUZI FTC!. Nekem meg Pestig az jár a fejemben, hogy az a graffitis bement a festékboltba, pénzt adott a flakonért, és kockáztatva, hogy a háziak megkergetik, felpingálta azt a marhaságot, és hát micsoda erő lehet a Fradiban, ha ilyen aktivitást vált ki egy balsorsúból.”

Ez az első Fradi-élmény Szabó László agrármérnök életében. Aki ekkor még nem sejtette, hogy másfél évtizeddel később, 2015 őszén ezrek előtt sast reptet majd az Üllői úti stadionban, és aztán sok éven át szinte az összes hazai mérkőzés előtt.

Váratlanul került a klubhoz.

„Egyszer csak felhívtak, hogy mivel a sas a klub jelképe, szükségük lenne rám és valamelyik madaramra. Visszakérdeztem, hogy miért tartott ennyi ideig rám találni.”

És fradista is váratlanul lett belőle.

„Pár hónapja már röptettem a stadionban, amikor egy vidéki bemutató után az fogadott az autómnál, hogy valaki ujjal beleírta a poros szélvédőmbe: ZÖLD MAJOM! A karomon ült a sas, éreztem, ő is elcsodálkozik, pedig le volt sapkázva. Rögtön eszembe jutott a huszonévvel korábbi hortobágyi felirat, és mellbe vágott a felismerés, hogy immár engem is a zöld-fehér közösséghez sorolnak az emberek, és hogy ugyan primitív és ostoba gesztussal, de most szentelt fel fradistának a világ, és hogy ha eztán bármikor bárki belemélyed a Ferencváros történetébe, akkor előbb-utóbb ráakad egy rosszarcú solymászra, aki én vagyok. Ott lettem fradista, azon nyomban, és a gyerekeimet is fradistának nevelem.”

„Nálam negyvennyolc órával a kezdő sípszó előtt indul a meccs. Merthogy már akkor elkap a gyomorideg, lesem a sas viselkedését, óránként ellenőrzöm a felszerelésemet, és noha tudom, hogy a munkát becsülettel elvégeztük, imádkozom, hogy minden jól sikerüljön. Aztán végre elérkezik a mérkőzés délutánja. Bő egy órával a kezdés előtt érkezünk, körülnézek, van-e valami szokatlan a nézőtéren, mozog-e a szomszédban a toronydaru, melyik irányból fúj a szél, milyenek a vendégszurkolók.”

A röpítés abból áll, hogy Igor, a sas a lelátó egy pontjáról berepül a pályán felállított emelvényére, ott felfalja a kikészített jutalomfalatot, majd Laci a karjára veszi őt, és körbekocog vele a közönség előtt.

„Felintek a hetvensok éves ősfradista haveromnak, a családi szektornál megállok a gyerekek előtt, ők a szívem csücskei, és a Tábort is külön köszöntöm, tartottam tőlük, de mindenben segítenek.”

Igor jól teljesít, ezidáig csupán háromszor hibázott.

„Ez nem sima bemutató, hogyha nem engedelmeskedik a madár, elmagyarázhatom a publikumnak, hogy bocs, valami elvonta a figyelmét, de nyugi, amint meggyőződik arról, hogy veszélytelen, ami eltérítette, szót fogad. Itt nem érv az, hogy a sast az ösztönei vezetik, és a természetben az óvatlan madár elpusztul, mielőtt tovább örökíthetné a génjeit. A stadionban kint ül akár húszezer ember, plusz élőben közvetít a tévé. Itt két perc az élet.”

Igor egyik malőrje az volt, hogy az emelvény helyett a kapura szállt le, egy másik alkalommal pedig a nézőtéren landolt.

„Új zászló, lufi, csillogó tárgy vonta el a figyelmét, nem rovom fel neki. A harmadik hibáért viszont kizárólag az én hiúságom okolható. A szezon utolsó meccsén gyönyörűen landolt a dobogón, én meg úgy voltam, legyen még egy kunszt. Nem mentem oda hozzá, hanem az oldalvonaltól hívtam magamhoz. El is indult felém, de megpillantott valami szokatlant, meggondolta magát, és fel a szurkolókhoz. Fölszaladtam, megtöröltem a homlokomat, mondtam egy söröző srácnak, hogy adj már egy kortyot az ijedtségre, nevetett, adott, felvettem a madarat, és gyerünk vissza a pályára. Tapsot arattunk. Végtére, ha már a csapat legjobbjai is kihagynak olykor egy-egy tizenegyest, a madár is tévedhet.”

Igor igazi sas. Igazi, vagyis szirti.

„A sima sas és a szirtisas között akkora a különbség, mint a légpuska és az ágyú között. A halfogó, réten bogarászó rétisas aranyos madár, lehet belőle szimbólum, de a Fradi nem légpuska. Igor kárpáti szirtisas. Nem amerikai import, amivel néhány más európai klub dolgozik, hanem a mi madarunk, a Kárpátokban járva láthatod a fajtársai fészkét. Igor a világ egyetlen szirtisasa, aki stadionban repül, következésképpen a Fradi-stadion a világ egyetlen helye, ahol szirtisas repül. Újabban a PSG-nél is idomítanak szirtisast, de ott kézről röpítik a gazdájához, ami lényegesen könnyebb feladat, mint nálunk, ráadásul nyolc évvel utánunk csinálták.”

Igor nem nagy, nem kicsi.

„Hanem tökéletes méretű. Ha kisebb lenne, az megmutatkozna az erejében. Ha nagyobb lenne, az a röpminőség rovására menne. A fesztávja két méter, a súlya négy kiló, ami elsőre nem tűnik soknak, de gyalogolj csak le vele karon húsz kilométert a szántásban. Egy ilyen túra után fájlaltam a szívem táját, a kardiológián nem találtak elváltozást, fejcsóválva kérdezte a doktornő, hogy nincs-e valami egyoldalú fizikai megterhelésem, én meg a fejemhez kaptam, hogy opsz, a sas!”

Ami pedig Igor képességeit illeti:

„A csűdje tollas, nagy mínuszban sem fagy le a lába, vagyis bírja a telet. Eszelősen gyors, agresszív, brutálisan erős, elkapja még az őzet is. Kiváló idegzetű, érzékszervei parádésak. Tiszta időben tíz kilométerről felismer egy mozdulatlan nyulat, de ha mozog az a nyúl, akkor harminc kilométerről.”

Forrás és teljes interjú, amiben Igort és a gazdáját is jobban megismerheted: 24.hu