A külföldre igazoló Vályi Vandával beszélgettek.
Mi jut eszedbe az elmúlt két évről?
Az első szó, ami eszembe jut, hogy családias. Ehhez itt kell lenni, benne kell lenni, úgy érezhető, mi az a zöld-fehér szív. A csapattársak és a szakmai stáb alkotják az egyik részét a családnak. Ezzel párhuzamosan elképesztően komoly háttérmunka zajlik, a teljes klub azon dolgozik, hogy akár csak egy-egy játékos be tudjon kerülni a válogatottba. Amikor ez sikerül, akkor az az egész egyesület és minden benne dolgozó közös sikere.Hogy látod az eredményeiteket?
Objektíven nézve ugyanazt értük el, mindkétszer bronzérmesek lettünk. A két szezon alatt úgy éreztem, meccsről meccsre előre léptünk, az egészben volt egy felfelé ívelő tendencia, ami azt gondolom, jövőre is folytatódni fog. Az, hogy Gerendás Gyuri bácsival tudtunk dolgozni és tanulni tőle, óriási megtiszteltetés volt nekem. Olyan oldalát mutatta meg a vízilabdának, amit korábban nem ismertem, nagyon sokat köszönhetek neki. Ezek miatt összességében mindkét éremnek nagyon örülök!A válogatottal is szép sikereket értél el eddig. Mire számítasz a nyáron?
A jelen a fontos, a nulláról indulunk, ugyanúgy végig kell csinálnom a felkészülést teljes fókusszal, mint amikor első alkalommal kaptam meghívót. Ahogy az olimpiára, úgy remélem, egy hazai rendezésű világbajnokságra is sikerül kijutnom. Ehhez az alapot és a munka nagy részét a Fradiban végeztem el, ha kerettag leszek, úgy fogom érezni, Fradi játékosként vagyok a válogatottban.Mégis a váltás mellett döntöttél. Mi a döntésed oka és merre mész tovább?
Az elmúlt négy évben mindig lett volna lehetőségem külföldre menni, de eddig nem éreztem, hogy élnem kéne vele. Most azonban igen. Június elejéig csak ennyit árulhatok el. Szeretnék megismerni más játékkultúrát és kultúrát, tovább szeretnék fejlődni, mint játékos és mint ember is. Amikor ez a döntés megérett bennem, igyekeztem ezt korrekt módon kommunikálni a klub felé, és nagyon örültem neki, hogy támogató hozzáállást kaptam. Az utolsó napok nagyon furcsák voltak. Hétfőn vége lett a bajnokságnak, kedden pihentünk, szerdán volt a szezonzáró vacsoránk. Elköszöntünk egymástól, de persze közben azt is tudtuk, hogy így is, úgy is találkozni fogunk még mindenkivel, mert a női vízilabda közeg azért nagyon zárt. Csütörtökön lementem edzeni és összeszedni a cuccaimat. Az irodában is elköszöntem mindenkitől és megköszöntem a közös munkát. Aztán jött a legfurcsább rész. A teljesen üres uszodában úsztam pár hosszt, és amikor végeztem, egy picit el is pityeredtem. Azóta már eltelt néhány nap és tudatosult bennem, lezártam életemnek ezt a szakaszát, itt az ideje továbblépni. De azért pityeredtem el, mert jó érzéssel megyek tovább, úgy, hogy nincs mögöttem felégetve egyetlen híd sem.
