Bede Ferenc elismerte, hogy az alkalmatlan magyar bírók miatt is alakult ez így.

A „favágó” bajnokságok között tartják számon a labdarúgó NB I-et Európában. A svájci Sporttudományok Nemzetközi Központjának (CIES) listája szerint az élvonalbeli fociligákat figyelembe véve, a magyar a kilencedik helyet foglalja el a szabálytalanságok miatti játékmegszakítást tekintve, ami meccsenként közel 14 perc (13:42). Ennél is „előkelőbb” pozíciót, a hatodikat foglalja el a kontinensen az NB I a tisztátalan megmozdulások számát figyelembe véve, amely 27,9 bajnokinként, vagyis egy-egy ilyen eset miatt 29,5 másodpercig áll a játék.

Bede Ferenc, korábbi nemzetközi játékvezető nem csodálkozott, amikor szembesítettük a számokkal.

A magyar bajnokság szinte állandó szereplője a hasonló listáknak, aminek véleményem szerint két magyarázata van. Az egyik, hogy az NB I-ben mindig is a küzdelem dominált a látványos játék helyett, hiszen nálunk nem a világ legképzettebb futballistái játszanak. Ők pedig a tudásbeli hiányosságaikat sokszor szabálytalanságokkal kompenzálják – jelentette ki az exspori. – A másik tényező a játékvezetői garnitúránk összetételében keresendő. Minden bizonnyal nincs köztük megfelelő számban tekintélyt parancsoló bíró, a focisták pedig többet engednek meg maguknak a pályán.

A jelenlegi NB I-es idényben a legtöbb piros lapot, hatot-hatot a Honvéd és a Kisvárda gyűjtötte be. Utóbbi a sárga kártyás figyelmeztetésből is a második legtöbbet kapta (64) a listavezető Mezőkövesd (66) mögött, így magasan vezeti az összesített listát.

Sajnos, a pályán is érezhető, hogy sokat áll a játék, ezért szaggatottak a meccsek az NB I-ben. A sok szabálytalanság taktikai okokból is adódhat, van olyan edző, aki kifejezetten kéri, hogy ha letámadáskor nem sikerül megszerezni a labdát, akkor inkább állítsuk meg az ellenfelet, de ne tudjon elmenni. Aztán sokszor a támadók is próbálnak rájátszani egy-egy esetre, hiszen így veszélyes helyről lőhetnek szabadrúgást, vagy akár tizenegyest. Úgy vélem, a játékvezetők is jobban engedhetnék a kemény küzdelmet, mert folyamatosabb lenne a játék. Én egyébként nem tartom magam túlzottan agresszív futballistának, inkább határozottnak, arra viszont szükség is van védőként, természetesen a szabályos játék keretein belül – magyarázta Baráth Botond, a Honvéd 11-szeres válogatott futballistája, aki ebben az idényben egyszer jutott a kiállítás sorsára.

A szabálytalanságokat tekintve Európa élvonalához tartozunk

1. Szlovák bajnokság: 30,7 szabálytalanság/14:38 perc játékmegszakítás meccsenként
2. Portugál bajnokság: 30,1 szabálytalanság/16:06 perc játékmegszakítás meccsenként
3. Bolgár bajnokság: 29,6 szabálytalanság/15:42 perc játékmegszakítás meccsenként
4. Ciprusi bajnokság: 29 szabálytalanság/15:32 perc játékmegszakítás meccsenként
5. Ukrán bajnokság: 28,4 szabálytalanság/13:45 perc játékmegszakítás meccsenként
6. Magyar bajnokság: 27,9 szabálytalanság/13:42 perc játékmegszakítás meccsenként
7. Cseh bajnokság: 27,4 szabálytalanság/14:17 perc játékmegszakítás meccsenként
8. Lengyel bajnokság: 27,4 szabálytalanság/14:06 perc játékmegszakítás meccsenként
9. Román bajnokság: 27,3 szabálytalanság/13:45 perc játékmegszakítás meccsenként
10. Izraeli bajnokság: 25 szabálytalanság/13:14 perc játékmegszakítás meccsenként

forrás: blikk.hu