Így marad Erős Gábor a vezetőedző – a csapat irányítója a Fradiról is beszélt.

Révész Attila

Joao Janeiro távozása óta több edzőjelölttel is egyeztettünk, közülük Adrian Mutuval maradtunk a legtovább kapcsolatban, nem véletlen, hogy ő személyesen is megtekintette csapatunk Fehérvár elleni mérkőzését. Érdekelte őt a feladat, de közben jelezte, nagy álma válna valóra, ha a román válogatott szövetségi kapitánya lehetne, és azóta kiderült, hogy ő a fő várományosa a pozíciónak. Nem akartunk volna úgy járni, mint Joao Janeiro esetében, és még egyszer új vezetőedzőt keresni amiatt, mert máshova hívják a mi edzőnket. Így aztán megerősödött bennem az a korábban érlelt döntés, hogy marad az a felállás, amellyel befejeztük az őszi szezont, vagyis Erős Gábor irányítja a csapatot. A licencgondok egyik megoldása, ha kívülről hozunk mellé megfelelő végzettséggel rendelkező szakembert, de csak ezért nem akartunk senkinek új életpályamodellt biztosítani, ezért a jövőben én adom a szakmai stábnak a pro-licences képesítésemet, ennek minden kötelezettségével együtt. Régi vágyam, hogy ki tudjunk nevelni olyan edzőt, akire bátran rá lehet bízni a felnőttcsapatot. Erős Gábor bizonyította, hogy ilyen. A játékosok is azt szerették volna, ha marad az általa képviselt vonal, a csapat körül tevékenykedők is bátorítottak ennek a döntésnek a meghozatalára. Gabi a szurkolók körében is népszerű, ezért, ha úgy tetszik, közkívánatra, de szakmailag megalapozottan hoztuk meg ezt a döntést.

Kisvárda

– Ezek szerint nem olyan könnyű még egy szintet ugrani?
– Látom a korlátainkat, amit átlépni képtelenség. Mi nem a Ferencváros vagyunk, ahol szinte korlátlan a fejlődési lehetőség. Nincs is összhangban a saját magunkkal szemben támasztott igény, illetve a realitás. Egy ilyen közepes méretű klubnak, mint a miénk, egészen mások a céljai, mint egy minden évben minimum az El-csoportkörére aspiráló együttesnek. Egy-egy kiugró siker ettől még összejöhet, ha minden olyan szerencsésen alakul, mint mostanság.

– A sikeres szakvezető kapós lett, de mi van az ugyancsak sikeres sportigazgatóval? Vagy tartanak az erőskezűségétől?
– Kerestek már nagyobb klubtól, de a kisvárdai egy befejezetlen projekt. Ha majd azt látom, képtelenek vagyunk már fejlődni, odébbállok. Akkor is, ha nincs más ajánlatom. Mert akkor nem lesz, ami hajtson. Evickélni a gyenge hullámokon nem tudok. Nem olyan a személyiségem. Amúgy pedig, egy kisebb klubban meg tudom valósítani ezt a fajta irányítást, egy nagyobban nem biztos. Ami a határozottságomat illeti, az a lefektetett szabályokból fakad. Ahhoz tartjuk magunkat. Nyugaton minden klub így működik. Magyarországon a Ferencváros is, szigorú szabályok mentén.

– Joao Janeiro a vele készített korábbi interjúnkban megemlítette, a futballban soha nem lehetsz kényelmes. De hogyan lehet ezt megvalósítani a sokszor igencsak kényelmes magyar közegben?
– Az edzők esetében könnyebb, mert őket sokszor ellenőrzöm, nagy nyomást helyezek rájuk. De épp a kérdésfelvetés miatt említettem korábban, hogy mennyire fontos az edző személyisége. Hogy képes legyen hatni a csapatra. Amikor edzősködtem, szinte minden erőmet elvitte a motivációs szint fenntartása, hogy erősítsem a játékosok vitalitását. Amit Peter Stöger mondott távozása előtt, hogy korábbi karrierjében nem tapasztalt hozzáállásbeli problémákat, az bizony sokszor az edző személyén is múlik. De Kisvárdán sokaknak például ez életük lehetősége, a Fradinál megszokták, hogy elsők. Más a motiváció. Őket az Európa Ligával lehet motiválni, a magyar bajnokság másfajta kihívás, más eszközt igényel a hazai porondon is fenntartani a motivációs szintet. Sokszor ez az oka az edzőváltásnak, hogy az új tréner legalább felrázza a csapatot. Nem lesznek attól jobb játékosok, de jobb lesz a hozzáállás. Bódog Tamás idején itt volt nekünk Gheorghe Grozav. Ragyogó futballista. Gyönyörű gólokat szerzett, szép gólpasszokat adott, ám azt kezdtem érezni, egyre rosszabb a csapatra gyakorolt hatása. Bódog Tomi, akinél amúgy alap a fegyelem, kezdeményezte, hogy engedjük el. Idővel beláttam, ha rövid távon veszítünk is elengedésével, hosszú távon nyerünk. Eligazolt Diósgyőrbe, a csapat kiesett. Elment még jobb pénzért az MTK-ba, kieső helyen állnak. Ezért hangsúlyozom, a mentalitás rendkívül fontos, hogy ne legyen olyan játékosunk, aki negatív hatással van a többiekre.

– Azt is mondta valamikor, az edző legfeljebb húsz-huszonöt százalékban jelent pluszt, javarészt a játékosokon múlik, mire megy egy csapat. Ha ezután is így produkál a Kisvárda, 66-69 ponttal fejezheti be a szezont, azaz ha Jürgen Klopp irányítaná az együttest, az elmélete szerint 83-87 pont körül zárhatna vele az együttes. Az pedig garantált bajnoki cím. Irány Liverpool?
– Ha idejönne Klopp, akkor is a Fradi lenne a bajnok, a teljesítményünkben már most is benne van ugyanis az a húsz-huszonöt százalék. Ha csak tíz lenne benne, hátrébb állnánk a tabellán. De ezek a számok Alex Fergusontól valók, nem én találtam ki. Azért újdonság legfeljebb, mert nem szokás beszélni róla. Az edzőnek nyilván fájdalmas, nekem is az volt, amikor anno olvastam. Az edző magát tartja a legfontosabbnak a klubon belül, ezért is nehéz elfogadnia a tényt, hogy nem az. Supka Attilánál maradva: nálunk ugye nagyszerűen teljesített, ezért vitte el a Mezőkövesd. Ha csak az edző személyén múlna a siker, csapatának le kellett volna bennünket győznie a bajnokságban, de mi nyertünk, mert a mi csapatunk jobb. Ha Supka Attila ül a mi kispadunkon, Erős Gabi a Kövesdén, akkor is mi nyerünk, mert most jobb csapat a miénk. A játékosállomány, a csapathangulat, hogy nyugodtan futballozhatnak a játékosok a döntő szempont. Évek óta lépegetünk előre, a siker nem egyedül az edző érdeme. Ártani annál inkább tud. A lényeg, hogy ami a csapatban rejlik, azt hozza ki belőle. Az a probléma, amikor húsz helyett csak tíz százalékot tesz hozzá. Olyankor kell lépni.

Teljes interjú: Büntető