Labdarúgó csapatunk vezetőedzője így várja a mai bajnokit.

Peter Stöger

Arra számítunk, hogy a DVSC ellen is sok gólszerzési lehetőségünk lesz, bízom benne, hogy ezekkel élni is tudunk majd, hiszen szükségünk lenne az újabb három pontra. Nem lesz könnyű dolgunk, de ugyanezt minden mérkőzés előtt elmondhatom, hiszen a magyar bajnokságban sincsenek könnyű ellenfeleink. Szeretnénk meghosszabbítani a hat mérkőzés óta tartó veretlenségünket! Csütörtökön intenzív meccset játszottunk az Európa Ligában, így a pénteki és szombati edzések is arról szóltak, hogy felkészítsük a csapatot az előtte álló feladatra. Nem tudnám megmondani, hogy pontosan mi a titka annak, hogy ennyire eredményesek vagyunk idegenben. Egy kicsit mindenki csalódott amiatt, hogy hazai pályán több pontot veszítettünk az ősszel, de vendégként is éppúgy mindig győzni szeretnénk, mint otthon. Valahogy mindig nagyon koncentráltan játszottunk vendégként, remélem, ez így lesz Debrecenben is. Szeretnénk megmutatni, hogy a miénk a legjobb csapat a bajnokságban!

Fradi.hu