Továbbra is Bíró Attila és Märcz Tamás irányítja a női és férfi nemzeti csapatot.

Az MVLSZ székházában csütörtökön kora délután tartotta soron következő ülését a szervezet elnöksége, az ülés első napirendi pontja a kapitányi beszámolók elfogadása volt. A testület egyhangúlag elfogadta Bíró Attila és Märcz Tamás olimpiai beszámolóját is. Vári Attila, az MVLSZ elnöke az ülés után elmondta, nem írt ki a szervezet kapitányi pályázatot, ehelyett 2024. október 22-ig, az elnökség mandátumáig meghosszabbította a két szakember szerződését.

MVLSZ

Märcz Tamás

Nagyot nem kell nyitni a kereten, 19 játékossal dolgoztam a nyáron, ehhez csatlakozhatnak azok, akik már ott voltak a keret körül, esetleg játszottak is egy-egy alkalommal. Természetesen figyelni fogom folyamatosan azt is, hogy kiben van potenciál, ki jöhet szóba három év múlva a csapat tagjaként. Változás biztosan lesz, hiszen ismert, hogy két stabil csapattag, Hosnyánszky Norbert és Nagy Viktor befejezte válogatottbeli pályafutását.

Teljes beszélgetés: VLV