A fradisták nagy kedvence még nem mondott le a magyar állampolgárság megszerzéséről.

– Nem bánja, hogy brazilnak született?
– Egyáltalán nem! De miért kérdezi?

– Csak mert míg a múlt héten csapattársai különböző válogatottaknál voltak, önnek brazilként jóformán sohasem volt esélye bekerülni a legjobbak közé…
– Nem tagadom, annak idején, amikor a Ferencvárosból Franciaországba, a Toulouse csapatához igazoltam, eljátszottam a gondolattal, de jó lenne, ha… Jó erőben, jó formában voltam, majd szétvetett az energia, az önbizalom. Csakhogy fel kellett ébrednem, elég volt ránézni a brazil válogatott névsorára. Nem a kezdőcsapatéra, negyventagú keretére. Hihetetlen futballisták sora. Számomra így a válogatottság álom maradt, amolyan lehetetlen küldetésként követte sokáig a pályafutásomat.

– Mikor járt legutóbb Brazíliában?
– Több mint két éve, kétezertizenkilenc júniusában. Nem mostanában volt… A pandémia miatt jóformán képtelenség hazautazni, pedig a családom nagyon hiányzik. De napi kapcsolatban vagyunk, és ami a legfontosabb, hogy az otthoniak közül mindenki jól van, mindenki egészséges.

– Tíz éve már, hogy először megérkezett az Üllői útra. Végül is hogyan került annak idején Brazíliából éppen Magyarországra?
– Dél-amerikai menedzserem egyszer csak azzal állt elém, lenne lehetőség Magyarországon bebizonyítani, hogy jó vagyok egy európai szerződésre. Huszonkét éves voltam akkor. Brazíliában a karrierem elején alacsonyabb osztályban játszottam, majd a másodosztályig jutottam. Nem ment rosszul a játék, az ügynököm látott bennem fantáziát. Amikor szóba került a magyarországi eshetőség, először azt sem tudtam, mit gondoljak. Ha jól emlékszem, eleinte fél évre kölcsönbe érkeztem, azt követően ajánlott a klub hosszú távú szerződést.

– Mi volt az első benyomása Budapestről?
– Az, hogy piszkosul hideg van itt! Télen érkeztem meg, az első felkészülési mérkőzésen havas pályán kellett futballozni a Népligetben. Nem kis meglepetés volt ez, hiszen korábban sosem láttam havat. Nagyon fáztam, egy pillanatra sem álltam meg. Futottam tizenhatostól tizenhatosig, mert ha megálltam, le akart fagyni kezem-lábam.

– Annak idején szélsőként játszott a Ferencvárosban. Nem hiányzik az a poszt?
– Őszintén megmondom, nem. Abszolút nem bánom, hogy a pálya közepére kerültem. Nagyon szeretek itt futballozni, sokkal többet van nálam a labda, és ez egy brazil játékosnak nagyon fontos.

– Az Európa Liga csoportkörében nem lesz olyan könnyű dédelgetni a labdát…
– A Bayer Leverkusen, a Betis és a Celtic kiváló együttes, nehéz meccsek várnak ránk, ezzel mindnyájan tisztában vagyunk. Csakhogy… Hiszek a csapatban! Nem véletlenül jutottunk el ismét az Európa Liga csoportköréig. Jó csapatunk van, ezt a selejtezők alatt is megmutattuk. Újabb tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak, és ismét csak láthattuk, ezen a szinten tényleg mindig koncentrálni kell, egyetlen kihagyás sem fér bele.

– Mire számít Németországban?
– A Leverkusen otthonában alighanem a csoport legnehezebb kilencven perce vár ránk. Na nem mintha utána könnyű párharcok következnének… Egy biztos, mindent beleadunk, szeretnénk megmutatni, a Ferencvárossal Európában is számolni kell. Sokan mondják, hogy a harmadik hely is jó a csoportban, hiszen ebben az esetben az Európa Konferencia Ligában lehet folytatni, de a magam részéről inkább megcéloznám az első két hely valamelyikét, aztán majd meglátjuk, hogyan alakul. A magam részéről jól érzem magam a bőrömben, jó erőben vagyok, ahogy mondani szokták, minden rendben van körülöttem.

– Igaz, hogy a nyáron megházasodott?
– A páromat az előző állomáshelyemen, Szaúd-Arábiában ismertem meg, de nagy mulatság nem volt. Buliról szó sem lehetett, hiszen a családom nem lehetett itt velünk, nélkülük csak egy egyszerű szertartás volt, felhúztuk a gyűrűt egymás ujjára, és aláírtuk a papírokat.

– Korábban beszélt egy titkos vágyáról is, miszerint szeretne magyar állampolgár lenni.
– Nem mondtam még le róla!

NSO