Anikót szerdán műtik.

– Vasárnap volt a születésnapja, sikerült megünnepelnie?
– Igen, jó hangulatú összejövetelt tartottunk családias, bensőséges körben.

– Nem árnyékolta be az eseményt, hogy szerdán operálják a sérült vállát?
– Szerencsére egyáltalán nem, igazából nem is jutott eszembe. Persze már nagyon várom, hogy túl legyek a műtéten, különböző okok miatt ez eddig csúszott, végül Tatán lesz szerdán a beavatkozás.

– Feldolgozta lelkileg, hogy a tavaszi hosszú kihagyása után ismét súlyosan megsérült ugyanaz a válla?
– Sokan nem hiszik el, de tényleg jól vagyok. Erőt merítek a tavaszi időszakból, mert nagyon keményen dolgoztam, hogy ott lehessek Tokióban, nem tudtam volna többet tenni az olimpiai részvételért, és akkor is tiszta lett volna a lelkiismeretem, ha végül lemaradok a játékokról. Valahol sajnos benne volt a pakliban, hogy ismét megsérülök. Nem tudok mit csinálni, felesleges lenne idegeskedni, bánkódni, már nem tudok változtatni rajta.

– De volt valami előjele, hogy újra megtörténhet a baj? Az olimpia előtt azt mondta, teljesen panaszmentes.
– Nem voltak fájdalmaim, folyamatosan végeztem a gyógytornát, és minden gyakorlatot megcsináltam a többiekkel. Úgy éreztem, százszázalékos állapotban volt a vállam, már a távolabbi lövéseket is mertem vállalni, amihez egyébként több idő kellett. Sajnos aztán ugyanúgy egy ütközéses faultnál sérültem meg, mint márciusban, úgy tűnik, erre még nem állt készen a vállam. Egyébként a mindennapi életben egyáltalán nem fáj, semmiben sem akadályoz. Ettől függetlenül műtét nélkül nem lehetek újra egészséges.

– A sérülés utáni első napokban – akár Tokióban, akár már itthon – sem tört össze?
– Eleinte abba volt szörnyű belegondolni, hogy kőkeményen végigdolgoztam az olimpia előtti hónapokat, most meg ugyanaz vár rám. Azért volt időm megbirkózni a teherrel, és egy percig sem estem letargiába.

– Kívülről milyennek látta a csapat olimpiai teljesítményét?
– A braziloktól elszenvedett vereséget még Tokióban láttam a helyszínen, azt a mérkőzést kívülről sem volt jó nézni, a pályán belül pedig még nehezebb lehetett a lányoknak. Annak azért örülök, hogy az utolsó meccseken szebbik arcunkat mutattuk, és eredményesen kézilabdáztunk. A megszerzett hetedik helyet jó eredménynek tartom egy olyan csapattól, amelynek tagjai egy kivételtől eltekintve nem jártak még olimpián. Mindenből lehet tanulni.

– Ez a válogatott fiatal csapat még, amelynek a 2024-es párizsi olimpiáig van ideje érni.
– Természetesen mindenkinek az az álma, hogy újra mehessen olimpiára, de ez nagyon messze van még. Jelenleg nekem is teljesen más céljaim vannak, rengeteg feladat vár rám addig.

– Azért sikerült sokat elraktározni az olimpia hangulatából, atmoszférájából?
– Igen, óriási élmény volt Tokió, minden olyan volt, ahogy gyermekként régen elképzeltem. Nagyon boldog vagyok, hogy ott lehettem, sajnálom, hogy a tervezettnél rövidebb ideig.

– Azzal, hogy Tokióban ön és nem sokkal később Szucsánszki Zita is súlyos vállsérülést szenvedett, klubcsapata, a Ferencváros is bajba került. Azóta sikerült igazolni, és készül a csapat az évadra. Sikerül társainak átvészelni ezt a nehezebb időszakot?
– Nagyon jónak látom a csapatot és a csajokat, öröm nézni, ahogy dolgoznak. Jó a morál pályán kívül és belül is, és remélem, ez az eredményességen is megmutatkozik. Akadnak játékosok, akik remekül elviszik az irányítóposztot, gondolok itt elsősorban a frissen érkezett Itana Grbicsre, de Emily Bölk is nagyszerű teljesítményre képes. Kemény menetelés kezdődik a jövő héten, kérdés lesz, hogy ki bírja jobban, de én optimista vagyok a szereplésünket illetően.

– Mikor tud a pályán is segíteni a csapatnak?
– Alsó hangon hat hónapig nem térhetek még vissza, de nem számolgatunk, sok minden befolyásolhatja a rehabilitációt. Elsietni semmit sem szabad, a gyógytornászommal, Gazsó Dorkával keményen fogok dolgozni, illetve a válogatott fizioterapeutájához, Mezei Csabához naponta járok majd kezelésre. Igyekszem a lehető leggyorsabban felépíteni magam.

NSO