Ez ugyanis nem lenne jó ómen a Slavia meccs előtt, emellett azt is megtudhatod, hogy miként vélekedett Dalnoki Jenő a csehekről.

A bútorvásárlás balszerencsét hozhat, mindezt Toldi Géza feleségétől tudjuk, aki 1938-ban előre ivott a medve bőrére:

Minden jel arra utalt, a Ferencváros duplázni fog a Közép-európai Ku­pában. Az 1937-es siker után – Sárosiék a Lazio felett arattak diadalt – a következő esztendőben is a döntőig meneteltek a zöld-fehérek. A Slavia elleni első mérkőzésen, Prágában értékes 2:2-es döntetlen született, ezért mindenki bizakodóan tekintett a visszavágóra. A játékosok tudták, hogy amennyiben újra megnyerik a finálét, a dicsőség mellett kiemelt prémium­ban részesülnek, s mivel erre nagy esélyük volt, néhányan fejben már el is költötték a pénzt. Arra kevesen gondoltak, hogy az Üllői úti találkozó igazi hidegzuhanyként éri a csapatot és a drukkereket. Pedig azon a szeptemberi napon pontosan ez történt.

Az első félidő óriási küzdelmet hozott, szó szerint vér folyt a pályán, Ke­mény egy ütközés után az öltözőben kötött ki, kész csoda, hogy szünet után folytathatta. Nem került tehát emberhátrányba a Fradi, mégsem bírt a ven­dégekkel, all. percben vezetést szereztek a csehek.

Az alapító unokája, a tízesztendős Springer Miklós a fatribünös lelátó felső részén foglalt helyet, mellette ült Toldi Géza felesége. Iri színésznő volt, a színpadiasság finoman szólva nem állt messze tőle. Amikor a Slavia újonca, Simunek befejelte csapata második gólját és ezzel eldöntötte a finálé sorsát, Iri felkiáltott:

„Úristen, miből fogom majd kifizetni a szobabútort, amit már megren­deltem?”

forrás: Fradi kolbász – Mindent bele, avagy Üllői úti történetek az öltöző mélyéről

Persze Prágában sem volt mindig könnyű győzni, utoljára 1950-ben sikerült, amikor a Húsvéti Tornán éppen a Slaviát vertük 5:3-ra Kocsis (2), Budai (2) és Czibor góljaival. Ez az utolsó győzelmünk cseh földön (és nem az 1939-es Sparta elleni diadal, mint ahogy ez néhány helyen megjelent).

Később is volt esély a jó eredményre, de döntetlennél tovább nem jutottunk, az egyik meccs utáni banketten Dalnoki Jenő megfogalmazta, hogy akkor éppen miért nem sikerült. A vezetők már eleve remegtek, amikor a Fradi legendája szólásra emelkedett, de ígéretet tett, hogy rövid lesz. Az is volt, de puha nem.

„Fáj, hogy vesztettünk, mert ezt a meccset elcsalták. De ez benne van ennek a népnek a vérében.”

Reméljük most se bútor, se csalás nem lesz és méltók leszünk Kocsisék emlékéhez, egye fene ezúttal egy döntetlennel is kiegyeznénk.