Clubunk olimpikon úszójával beszélgettek.
Nem csak a fiataloké a világ. Ezt nem mi mondjuk, hanem Verrasztó Dávid, aki az elmúlt másfél évtizedben megélt majdnem mindent. Volt része mellőzöttségben, pechszériában – ha valaki, ő igazán tudna arról mesélni, milyen az, amikor a szabályok értelmében csak két úszó képviselhet egy országot egy távon világversenyen, és te vagy a – harmadik…
A kétezres évek második felében valahogy sosem neki jött ki a lépés 400 vegyesen, így aztán Cseh László és Kis Gergő indulhatott magyar színekben a világ- és Európa-bajnokságokon. Legtöbbször.
Aztán fordult a kocka, Verrasztó Dávid egyre érettebb lett – a vízben és a parton egyaránt –, s ezzel kezdetét vette egy nagyszerű sorozat, amely világbajnoki ezüstöket és Eb-aranyakat hozott a konyhára.
A sorozatban harmadik kontinensbajnoki arany után fogalmazott így Verrasztó Dávid:
„Nem csak a fiataloké a világ. Hány tizennyolc évest lát 4:10-et úszni körülöttem? Én nem látok egyet sem. Lehet, hogy öreg vagyok. Több helyről hallom egy ideje, hogy hagyjam már abba az úszást, de én itt vagyok, és lehet, hogy akkor is itt leszek még, amikor már a fiatalabbak is abbahagyják. Cseh Lacinak akkor is itt a helye, ha csak melegíteni jön! Ő tényleg élő legenda, inkább mindenkinek mélyen tisztelnie kellene. Szégyellem, de fiatalon én nem tiszteltem őt eléggé… Mára viszont nagyon jó barátok vagyunk, tudom, mit csinál naponta, meg lehet próbálkozni annak csupán egy tizedével is.”
S bár Cseh Lászlóról tudjuk, hogy a tokiói olimpia után visszavonul, pusztán azért idéztük Verrasztó Dávid nyilatkozatának rá vonatkozó részét is, mert tökéletesen rávilágít arra, milyen változáson ment keresztül Verrasztó párhuzamosan azzal, hogy a medencében egyre sikeresebb lett. Erre szokták mondani, hogy benőtt a feje lágya.
Csakhogy sokakban a balhés Verrasztó Dávid maradt meg, és mivel még mindig vannak olyanok, akik előszeretettel elevenítik fel a korábbi, kétségkívül szomorú eseteket, Verrasztó Dávid bezárt. Elvétve szólal meg a nyilvánosság előtt, mert bármit is mond, kiforgatják a szavait.
„A londoni olimpián nagyot buktam, akkor magamba néztem, azóta sokkal kulturáltabban viselkedem. Aki azt mondja, ez nem így van, nem mond igazat. Persze, vannak hibáim, olyanok is, amelyeket valószínűleg sohasem fogok levetkőzni, de megpróbáltam változtatni, és ha valaki leragad annál, amit korábban csináltam, azzal nem tudok mit kezdeni. Ha a korábbi tetteimért bocsánatot kell kérnem, készséggel megteszem – mondta az első Európa-bajnoki győzelme után 2014-ben. – Tudom, hogy sokszor hibáztam: a kétezertízes budapesti Eb-n és az egy évre rá, Szceczinben történt eset is butaság volt. Lobbanékony voltam, de változtattam. Sosem az volt a célom, hogy megbántsak bárkit is. Bántottam én saját magamat épp eléggé, mert az, hogy a londoni olimpián nem jutottam be a döntőbe, csak huszonkettedik lettem, hatalmas büntetés volt nekem.”
De ott, Londonban elkezdődött egy másik történet is, mégpedig Verrasztó Dávid és Molnár Ákos közös története, hiszen ott találták ki, hogy bár 2012-ben még mindketten úszóként indultak az ötkarikás játékokon, változtatnak, Molnár Ákos a partról irányítja Dávid felkészülését:
„Mi mindent együtt kezdtünk. Hevertünk az ágyon a mindkettőnknek rosszul sikerült londoni olimpián a faluban, és már akkor tudtuk, hogy valamin változtatni kell. Volt elképzelésünk, s meg is valósítottuk: valahogy mégiscsak kijött belőlem egy 4:07-es eredmény négyszáz vegyesen…”
Ezt a remek eredményt 2017 júniusában úszta Verrasztó Dávid, aztán egy hónappal később a budapesti vb-n megszerezte második világbajnoki ezüstérmét – ez azután történt, hogy a riói olimpiája megint nem sikerült.
Az öt karika valamiért nincs jó hatással Verrasztó Dávidra, legyen bármilyen jó formában is. Hogy ez változik-e Tokióban, az a jövő zenéje.
Noha a 2019-es kvangdzsui világbajnokságon – két vb-ezüst után – nem jött az újabb érem, mert Dél-Koreában beköszöntött az „olimpiai láz”, Dávidnak még a döntőbe jutás sem sikerült, az előfutamok során csak a 13. helyen végzett 4:16.95-tel. Olyan eredménnyel, amelynél ő akkortájt sokkal jobbat tudott.
Ha pusztán a legutóbbi vb-t nézzük, azt is kérdezhetnénk: vajon Tokióban miért lenne minden más…?
„Dolgoztam, még az is lehet, hogy kicsivel többet is, mint kellett volna. A kvangdzsui világbajnokságot cipelem magamban, azóta szeretném megmutatni, mit tudok. Ott én is hibáztam, valószínűleg elbíztam magam a 4:07-es idő után. Csak éppen nem volt lehetőségem a bizonyításra. Szerintem egyébként ez jött ki Budapesten. Azért benne marad az emberben, amikor egy világversenyen kap egy pofont – nyilatkozta a 33 éves Verrasztó Dávid a budapesti kontinensviadalon májusban, ahol meglepetésre nem ért oda még csak a dobogóra sem négyszáz vegyesen: negyedik lett. – Harminchárom évesen talán bizonyítottam, hogy van még bennem, ugyanakkor az is lehet, hogy itt volt az ideje, hogy kikapjak… De tisztességgel kaptam ki, tényleg nem lehetek csalódott. Jobbnak kell lennem.”
És az is lett – egy hónappal a hazai kontinensviadal után.
A római Hét Domb elnevezésű viadalon 4:09.57-es idővel nyert, s ugyan már önmagában a győzelem is szép, még szebb a rekord, amelyet ezzel a teljesítménnyel Dávid felállított: harminc fölött még soha senki nem tudott 400 vegyesen 4:10-en belül úszni. Ha ehhez hozzátesszük, hogy idén csupán öten voltak képesek 4:09-es időre 400 vegyesen, okkal mondhatjuk, hogy Tokióban tényleg bármi megtörténhet.
Másként: nemcsak a hőn áhított olimpiai döntő jöhet össze, hanem valami sokkal szebb is…
