Clubunk korábbi játékosa edzőként folytatja.

Új fejezet kezdődik saját nevelésű játékosunk, Pintér Ádám életében: a 29-szeres magyar válogatott labdarúgó – aki az MTK-ban mutatkozott be – az MTK-ból vonul vissza, és szintén klubunknál kezdi meg edzői karrierjét. Pintér a jövőben asszisztens edzőként dolgozik majd új vezetőedzőnk, Giovanni Costantino mellett.

Pintér Ádám a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia neveltje. Két részletben összesen hét éven át erősítette együttesünket, játékoskarrierje során így a legtöbb időt az MTK-nál töltötte el, egy bajnoki cím és egy Szuperkupa-elsőség részese volt kék-fehérben.

Pintér játékosként 29 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, és játszott az Európa-bajnokságon is 2016-ban. Összesen négy szövetségi kapitánnyal dolgozott együtt, Egervári Sándor, Bernd Storck és Dárdai Pál is kiemelten számított rá.

Játékosként jelentős nyugat-európai tapasztalatot szerzett, hiszen három éven át szerepelt a spanyol élvonalban, a La Ligában, de Németországban, Oroszországban és Görögországban is profiskodott.

Ádám mindig is fontos és pozitív alakja volt az MTK öltözőjének. Precíz, munkájával szemben igényes, kiegyensúlyozott ember, aki edzőként is sokra hivatott. Most egy új fejezetet nyit az életében, amiben a klub teljes mellszélességgel mögötte áll – mondta Pintér Ádám új szerepköréről Polyák Balázs sportigazgató.

Pintér Ádám másfél évig volt csapatunk tagja, statisztikái a Tempó Fradi! adatlapjáról:

A Ferencváros szí­neiben 47 mérkőzésen lépett pályára, 3 gólt szerzett.

Bajnoki: 29 mérkőzés / 2 gól
Hazai kupa: 10 mérkőzés / 1 gól
Nemzetközi tétmérkőzés: 2 mérkőzés
Nemzetközi barátságos és dí­jmérkőzés: 6 mérkőzés

Magyar Bajnok (1): 2015/16

Magyar Kupa győztes (2): 2015/16, 2016/17

Szuperkupa győztes (1): 2015/16

Válogatott eredményei: A nemzeti tizenegyben 2010 és 2018 között 29 (Real Zaragoza: 17, Levadiakosz: 1, Ferencváros: 7, Greuther Fürth: 4) alkalommal lépett pályára.

EB résztvevő (2016): 3 mérkőzés