Labdarúgó csapatunk korábbi játékosával, Limperger Zsolttal beszélgettek.
– Korán érő típus, tizenhat és fél évesen mutatkozott be az NB I-ben a Ferencváros felnőttcsapatában. Ha Spanyolországban születik, akkor a válogatottságig vitte volna?
– Lövésem sincs. Mindig az a lényeg, hogy akkor kell kihozni magadból a maximumot, amikor lehetőség van rá. Ezt mondogatom a játékosaimnak is Érden.– NB III-as amatőr csapattal dolgozik. Nehéz az elvárásait a csapat tudásához igazítania?
– Másképp viszonyulnék a játékosokhoz, ha első vagy másodosztályú csapatot vezetnék. Tudom, hogy van olyan labdarúgó, aki reggel hatkor kell, ötig dolgozik, és utána megérkezik a fél hatkor kezdődő edzésre. Tőle nem lehet olyat kérni, mint egy profitól.– Ha lenne ajánlata, váltana?
– A-licencem van, tudnék dolgozni az NB II-ben. Kerestek már több helyről, de olyan ajánlat még nem volt, ami felcsigázott volna.– Kötődik Érdhez?
– 1998-ban jöttem el a Fraditól, „levezetni” érkeztem az akkor a mai másodosztálynak megfelelő NB I B-s csapathoz. Itt voltam egy évig, illetve még annyit sem, mert megsérültem. 2013-ban kineveztek utánpótlásedzőnek, majd két hónapra vállaltam a beugró szerepet a felnőttcsapatnál. A két hónapból mára nyolc év lett. Itt ragadtam, jól érzem magam, minden rendben, van egy nagyszerű elnökünk, Novák Ferenc.– Ha már szóba jött az érdi elnök, Kubatov Gábor vissza tudja csalogatni? Dolgozik egyszer majd a Ferencvárosban?
– A Jóisten tudja. A felnőttcsapattal szinte kizárt. Más pozícióra pedig nem lehet azt mondani, hogy soha.– Visszatérve a munkára: Spanyolország nem opció?
– A feleségem szeretné, hogy az legyen. Még a lehetőség is meglenne Burgosban, az egyik korábbi csapattársam vezetőként dolgozik a klubnál. Nyilván nem a felnőttekhez hívnának, hanem az utánpótláscsapatokhoz. Nehéz döntés lenne mindent itt hagyni.– Nem ez lenne az első nagyobb ugrás a karrierjében. Pápáról Veszprém érintésével került a fővárosba tizenöt évesen. Mikor szúrta ki a Ferencváros?
– A megyei válogatottak tornáján. Pápáról bekerültem a Veszprém megyei válogatottba, megnyertük a nyugat-magyarországi tornát, és a budapestiekkel játszottuk az országos döntőt. Azon a meccsen figyeltek fel rám. A Ferencváros vezetői megkeresték a szüleimet, de apámék nem engedtek el. Szerintük ez túl nagy ugrás lett volna. Közben az NB II-es Veszprém is hívott. Azzal nem volt gond otthon. Fél évet játszottam Veszprémben, majd télen elvitt a Fradi. Hozzátartozik a történethez, hogy a Ferencváros később játszott egy hírverő meccset a Veszprémmel, és a mérkőzés jegybevételét, valamint húsz labdát adott értem.– Korábban azt nyilatkozta, hogy a fradista edzői közül Dalnoki Jenőt emelné ki. Miért éppen őt?
– Ő volt az első felnőtt edzőm, és amikor Strausz László megsérült, ő vitt hátra „beállósba”, Pinyő mellé. Azon a poszton lettem NB I-es, majd válogatott játékos. Jenő bácsi ösztönösen tudta, hogyan kell bánni a fiatalokkal. Ha még élne, és megkapna egy NB II-es csapatot, szerintem nem járnának edzésre a fiatalok. Jenő bácsi stílusa akkor elment, de ma már nem működne.– Volt olyan edzője is, akivel hirtelen és látványosan rosszra fordult a kapcsolata. Varga Zoltán azt mondta 1996-ban az Olympiakosz elleni UEFA-kupameccs után, hogy tizenegy Limpergerrel bármelyik csapat ellen szívesen megy csatába. Aztán mellőzte. Mikor romlott meg a kapcsolat?
– Emlékszem erre a nyilatkozatra. Máig homályos az a történet, én nem adtam rá okot, hogy lemondjon rólam. Zoltán egyik nap kitalálta, hogy tizenegy Limpergerrel milyen jó lenne a Fradi, két hét múlva már el akart zavarni. Valakik rosszakat súgtak neki.– Volt B terve? Ha nem jön be a foci, mihez kezd?
– Autószerelő lettem volna, vagy továbbtanulok. Az unokabátyám szerszámkészítő volt, még az volt benne a pakliban, hogy elvégzek egy ilyen iskolát, aztán elmegyek mellé inasnak. De viszonylag hamar kiderült, hogy nem ez lesz az én utam.A teljes beszélgetés: Magyar Nemzet