Kapusunkat kérdezték a válogatott kerettagságról.

Bogdán Ádám

Amikor megtudtuk, hogy felemelték a keretlétszámot, akkor azért gyanítható volt, hogy még egy kapus helyet kap majd Marco Rossi keretében, és őszintén szólva megfordult a fejemben, hogy én is megkaphatom a lehetőséget. Csapatszinten remek dolgokat értünk el, de nekem ez nem volt egy egyszerű év. Nagyon büszke vagyok az utóbbi időben mutatott teljesítményemre. Az élet teljesen meglepő dolgokat tud produkálni, különösen akkor, ha az ember nem veszti el a hitét, ha napról napra keményen küzd és csinálja a feladatát. Ez így volt az én esetemben is. Az utóbbi időszakban úgy tudtam lehozni a mérkőzéseket, ahogy azt elvárom magamtól, mindezt annak ellenére, hogy sokáig nem voltam meccsben. A kerethirdetés előtti négy-öt találkozó nagyszerű időben jött, hiszen itt megmutathattam, hogy milyen teljesítményre vagyok képes, és fel tudtam hívni magamra a figyelmet. A keret kialakításában valószínűleg sokat nyomott a latba, hogy korábban már húsz alkalommal játszhattam a nemzeti csapatban. Az, hogy öt év után ismét ott lehetek a nemzeti csapatban, hatalmas motivációt ad az előttem álló időszakra. Ez egy olyan mentális pluszt jelent, amire mindig is szüksége van egy játékosnak. A Kisvárda elleni találkozó, az Újpest elleni győzelem, ami a Fradi 32. bajnoki címét jelentette mind-mind nagyon extra, de ez egy újabb lépcsőfok, egy újabb visszaigazolás, hogy jól végzem a munkámat. Nagyon felszabadító érzés, hogy ezt sikerült elérnem.

Fradi.hu