Már a második félidő megy, 1-0-ra vezetünk. Hajrá, Fradi!

A mérkőzést élőben közvetíti a Duna World, amelyet a Médiaklikken keresztül online is követhetsz, ha külföldön vagy a határon túl vagy, ide kattintva találsz segítséget, hogyan cselezheted ki a régiózárat.

A meccs előtt a sérülésből visszatérő Szabó Vikit kérdezte a Fradi.hu:

– Milyen érzések kavarogtak benned, amikor Dörnyei Balázs vezetőedző jelezte, hogy beállsz?
– Úgy futottam oda sprintelve, mint egy kisgyerek. Teljesen felkészültem, már csak a sípcsontvédőt kellett behelyeznem, hogy minél kevesebb idő menjen el a készülődéssel. Aztán amikor pályára léptem, fülig ért a szám. A csapattársaim mondták is a meccs után, hogy jót nevettek, persze jó értelemben, hogy olyan voltam, mint egy kisgyerek, aki először lép pályára. Addig a pillanatig tényleg így éreztem magam, hiszen közel egy évet hagytam ki.

– Volt benned némi félsz, hogyan „viselkedik” majd a lábad?
– Egyáltalán nem voltak aggodalmaim vagy félelmeim emiatt. Nem voltak eddig bizonytalan mozdulataim az edzéseken és most a meccsen sem. Abszolút erősnek, talán még erősebbnek is érzem a lábam, mint a másikat. Nem féltem, belelépek ütközésekbe és elmondhatom, hogy jobb, mint újkorában.

– Egy sérülés sosem jön jókor, de melyik volt ennek a nagyjából egy évnek a legmélyebb és a legörömtelibb pontja?
– A legrosszabb része az a huzavona volt, hogy mikor műtenek meg. Melyik nap alkalmas az orvosnak, de a COVID-helyzet miatt is halogatni kellett. Amikor végre megműtöttek, akkor már tudtam, hogy innen csak előre visz az utam. Napról napra, majd hétről hétre könnyebb volt. Mindig kitűztem magam elé egy rövidebb célt, hogy ne tűnjön olyan soknak ez a nyolc-kilenc hónap, mert azért erre így egyben gondolni elég megrendítő lett volna. Aztán fokozatosan alakultak a dolgok. Megvolt az első hónap, elkezdtem kocogni, majd újabb hónapok teltek el és ezekkel a rövid célokkal gyorsabban is telt. A legjobb része pedig azt volt, amikor visszaálltam az edzésekbe. Felgyorsult minden, már láttam az alagút végét. Az is jó érzés volt, amikor jelezték, hogy már csak három-négy hét és pályára is léphetek.

– Szerencsére még van bőven mérkőzés a szezonból. Mit jelenthet ez a saját szempontodból?
– Nekem most minden pályán töltött perc aranyat ér. Meg kell ragadnom a lehetőségeket. Felépítettük a visszatérés menetét. A Győr 25-30 percet kaptam és innentől kezdve egyre több játékpercre számíthatok, persze előre egyeztettünk az edzővel. Úgymond még szerencsés időben tértem vissza és van elegendő mérkőzés hátra, amelyek során újra felépíthetem magam és a kezdőcsapatban is ismét ott lehetek és segíthetem a Fradit.