Ma a Népligetben, vasárnap pedig idegenben lépünk pályára a Metz ellen.

Női kézilabda, Bajnokok Ligája, csoportkör, A-csoport, 3. forduló
Elek Gyula Aréna, 18.45: Ferencváros – Metz Handball
TV: SportTV

A FradiMédia Klujber Katrint kérdezte a meccs előtt:

Márton Gréta

A hétvégi meccs legnagyobb tanulsága, hogy a kiélezett szituációkban és a fontos pillanatokban jobban kell összpontosítanunk, hogy ne kövessünk el olyan hibákat, amelyek utána végzetesnek bizonyulhatnak. A dánok ellen mindig a legrosszabb pillanatokban rontottunk. Középen nem mindig ment gördülékenyen a támadójáték, és mi, szélsők sem tudtunk annyit segíteni, amennyit szerettünk volna. Az esbjergi védők szélesen helyezkedtek, védekezésben nem segítettek be a betöréseknél a belső védőknek, a kitolt és széthúzott faluk miatt nagyon nehéz volt a mi szélsőinket megjátszani. A franciákról elmondható, hogy rendkívül dinamikusak, az átlövőik magasak, erősek, és sokat is futnak, úgyhogy egy percre sem állhatunk meg, mert gyors csellel vagy átlövéssel hamar meg tudják lepni az ellenfelet, erre figyelnünk kell. Nehéz összecsapások várnak még ránk, erős riválisokkal, ettől függetlenül mindig, minden meccsből meg kell próbálnunk kihozni a legtöbbet, akkor is, ha papíron mi vagyunk az esélytelenebbek. Az elmúlt években is sokszor megmutattuk, képesek vagyunk meglepetést szerezni – hinnünk kell magunkban, és akkor bármi megtörténhet! Kemény a menet, amiben vagyunk, ám élvezzük, hogy sokat játszhatunk.

Elek Gábor

Továbbra is nagy kérdés, hogy irányítóposzton a sérüléssel bajlódó Kovacsics Anikó és Tóth Nikolett közül kit tudunk bevetni szerdán, hozzáteszem, a Metzet jobb csapatnak tartom az Esbjergnél. Mindenképpen feszesebbnek kell lennünk! A dánok ellen a támadójátékunk nem tetszett bizonyos periódusokban, a szélekre is csak elvétve vittük ki a labdát, hogy ott fejezzük be az akciókat. A második félidőben képtelenek voltunk megfelelően futni, ami nagy baj, mert nem tudtunk könnyű találatokat szerezni, s ez látszott is a lőtt gólok számán. Ebben van elmaradásunk.

NS